Albert

Flórián

Albert Flórián 1941. szeptember 15-én született Hercegszántón. Édesanyját korán elveszítette, édesapja mellett nagyszülei és egyik nagynénje nevelték fel őt és két bátyját. Bár nehéz anyagi körülmények között éltek, a kis Flóri szerette a vidéki életet, a lovakat, de legjobban a focit. Hatéves korában a faluban neki volt először futballcipője. 1952-ben a család Budapestre költözött. Bátyjával focizott, amikor meglátta őt játszani Füles József Fradi-szurkoló, a báty barátja. Ő vitte el egy toborzóra az akkori Kinizsihez. Száger Mihályhoz került, akinek azonnal megtetszett a játéka, a toborzó után azt mondta neki: „Kisfiam, holnap háromra legyél itt!”. Ott volt, és élete végéig a klubnál maradt. Mivel vékony gyerek volt, Száger elnevezte „Csontinak”. Nem érezte ügyesebbnek magát a társainál, csak ifjúsági korában tapasztalta meg, hogy jobban figyelnek rá a szurkolók és edzők. Kitűnt játékintelligenciájával, ragyogó technikai képzettségével és gólérzékenységével. Hoffer József meghívta az ifjúsági válogatottba is. 1955-ben nem hosszabbították meg a család budapesti lakhatási engedélyét, ezért Alberték a fővárostól 35 kilométerre található Őrszentmiklósra kerültek. Flórinak hajnal fél négykor kellett kelnie, hogy beérjen a Madách Gimnáziumba. Visszafelé a vonata ráadásul csak Veresegyházig közlekedett, a házukig fennmaradó öt kilométert gyalog tette meg a délutáni edzés után. Csak 1957-ben szűnt meg az ingázás, amikor a család amolyan szolgálati lakásfélét kapott az angyalföldi Gömb utca 39. alatt. Önéletrajzi könyvében így vallott arról, ki volt a példaképe:

Mindössze 17 évesen, 1958. november 2-án debütált a Fradi felnőttcsapatában a Népstadionban, és rögtön két gólt lőtt a Diósgyőrnek. 1960-ban a csapat ugyan csak ezüstérmes lett a bajnokságban, Albert Flórián azonban 27 góllal a szezon gólkirálya lett, majd a következő esztendőben meg is védte a címét – igaz, holtversenyben Tichy Lajossal. 1963-ban megszerezte első bajnoki címét a Ferencvárossal, majd 1964-ben ismét bajnok lett. Egy évvel később pontosan ugyanaz történt, mint 1960-ban: a Fradi ezüstérmes lett, Albert viszont újra 27 góllal gólkirály – immár harmadjára. Ez az esztendő azonban nem csak emiatt volt kiemelkedő, hanem azért is, mert az FTC a Vásárvárosok Kupájának döntőjéig menetelt, ahol legyőzte a Juventust. 1966-ban ugyan nem sikerült bajnoki címet szereznie a csapatnak, de ezüstérmes lett a bajnokságban és a Magyar Népköztársasági Kupában is, Albert pedig, a portugál Eusébióval holtversenyben, a BEK gólkirálya lett. 1967 bajnoki címet hozott, illetve a játékos legnagyobb egyéni elismerését: az esztendő legjobb európai futballistája, a France Football Aranylabdása Albert Flórián lett. Azóta sem nyerte el más magyar labdarúgó ezt a címet. Még annak az esztendőnek az elején, a Flamengo Rio de Janeiróba hívta, vendégjátékosnak – két hetet töltött kint a feleségével. Egy évvel később a Császár, aki elegáns játéka és karizmatikus jelleme miatt kapta ezt a becenevet, megnyerte a Fradival negyedik, egyben utolsó bajnoki címét. Abban az esztendőben VVK-döntőt játszott a zöld-fehérekkel a Leeds United ellen. 1972-ben újabb trófeát szerzett Alberttel a Fradi. Ekkor megnyerték a Magyar Népköztársasági Kupát, de az UEFA-kupában is az elődöntőig meneteltek. Albert 1974-ben fejezte be klubpályafutását, melynek során kizárólag a Ferencvárosban játszott tétmérkőzésen, összesen 537 találkozón 383 gólt szerezve. Visszavonulásának évétől a Ferencváros Örökös Bajnoka volt, majd 1984-ben az FTC Aranydiplomása lett.

Albert Flórián 1959. június 28-án, 17 évesen mutatkozott be az A-válogatottban. 1959. október 11-én Belgrádban, élete harmadik válogatottmérkőzésén, mesterhármast ért el a jugoszlávok ellen. 1959. november 8-án az NSZK elleni 4–3-as győzelemből is kivette a részét, de még hogy! A korabeli tudósításból idézünk: „A 47. percben Albert kapja a labdát a 16-os előtt. A középcsatár díszkísérettel tör előre, három védőt is kicselez, szorongatott helyzetben balra kanyarodva 7 méterről a kapu bal oldalába lőtt." Ez volt a válogatott második találata azon a mérkőzésen, neki az egyik legemlékezetesebb gólja. Egy évvel később a római olimpiai játékokon bronzérmes lett. Az 1962-es vb-n 4 gólt lőtt, amivel hatodmagával gólkirályi címet szerzett. A válogatott legyőzte az angolokat a találatával, de a nyolc között váratlanul kikapott a későbbi ezüstérmes csehszlovákoktól. Az 1964-es Európa-bajnoki elődöntőben Spanyolország 2–1-re legyőzte a mieinket, akik a bronzmeccsen 3–1-re verték Dániát. Albert Flórián élete egyik legjobb játékát 1966-ban, az angliai világbajnokságon, az előző két vb-n győztes brazilok ellen nyújtotta. Pályafutása mindkét világbajnokságán a legjobb nyolc közé jutott a válogatottal. Az 1969-es, dánok elleni vb-selejtezőn egész későbbi karrierjére kiható, súlyos sérülést szenvedett. Felépülése után 1972-ben tagja volt az Eb négyes döntőjében szereplő válogatottnak. A nemzeti tizenegytől 1974-ben, a jugoszlávok ellen búcsúzott, 75 mérkőzésen 31 gólt szerzett. Emellett 1968-ban és 1973-ban a világválogatottban is játszott, 1972-ben az Európa-válogatott mezét is magára ölthette.

1974-től az FTC technikai vezetője volt, majd 1978-ban, illetve 1983–1984-ben is a Ferencváros ifjúsági csapatának edzője, de több esztendőt edzősködött a líbiai Al Ahly Benghazi csapatánál is 1978 és 1982 között, valamint 1985-ben. Szeretett klubjától azonban soha nem szakadt el, a Ferencváros minden mérkőzésén ott volt az Üllői úton, 2007. december 21-től ráadásul már a róla elnevezett stadionban, amely 2014 júliusáig viselte a nevét, és amelynek utódja, a Groupama Aréna főbejárata előtt ma is ott áll a szobra. 2004-től haláláig a Nemzet Sportolója volt. Albert Flórián 2011. október 31-én, néhány héttel Ferencvárosi díszpolgárrá válása után, szívroham következtében hunyt el.

Az 1967-es év nemcsak az Aranylabda miatt maradt különösen emlékezetes számára, megszületett a fia, a kis Flóri. A Fradival ő is bajnok lett, a Bajnokok Ligája főtábláján gólt is szerzett a Real Madrid elleni hazai 1–1-re végződött találkozón 1995-ben. A válogatottban hatszor jutott szóhoz.