Szedunkából Szepesi
Szepesi Gusztáv eredeti neve Szedunka volt, a negyvenes-ötvenes évek Európa-klasszis szélsőhátvédje, az újpesti Balogh II Sándor adta neki a magyarosított nevet. Aztán a tokiói olimpiai döntő után – amelyen a megsérült addigi csapatkapitány, Palotai Károly helyén játszott – Szepesi György, a rádiókommentátor azt mondta neki, hogy olyan jól futballozott, hogy lehet az öccse…
Borsodi indulás
Szepesi Gusztáv Sajószentpéteren született 1939. július 17-én. Húszéves koráig borsodi klubokban játszott, a Sajószentpéteri Üveggyár csapatában (1953), az Ózdban (1954), a Sajószentpéteri Üveggyár csapatában (1955), a Bükkaljai Bányászban, majd a névváltoztatás után a Borsodi Bányászban (1956–1959). „A kisfiú számára Sajószentpéteren kezdődött a foci még 1953-ban. Gyorsan kiemelkedett a gyerekek közül, s hamarosan a felnőttek között szerepelt – orvosi javaslatra, korengedménnyel. Amikor szakmunkástanulónak Ózdra került, valósággal ömlesztve sportolt: futballozott, kézilabdázott, atletizált, mindig, ami jött. A fiatal esztergályos 1955-ben került vissza Sajószentpéterre, s egy év múlva az NB II-es Bükkaljai (ma Borsodi) Bányászban rúgta a labdát. 17 éves korában már a magyar labdarúgás második vonalában (akkor még nem volt NB I B) jutott komoly szerephez. A tehetséges fiúra hamar felfigyeltek, s Szepesi Guszti 1959 nyarán Lakat Károly keze alá került Tatabányán” – olvasható a Labdarúgás című lap 1970-es egyik számában pályafutása első éveinek krónikája. A későbbiekről ő maga beszélt:
Tatabányai pályafutásom a tartalék csapatban kezdődött, aztán egy sérült játékos helyett csehszlovákiai portyára vittek. Besztercebányán játszottam első ízben a nagyok között. Bizonyára nem okoztam csalódást, mert hazajövet a soron következő bajnoki meccsen, a Pécs ellen is az első csapat mezét ölthettem magamra. Kimondhatatlanul boldogan jöttem le a pályáról, hiszen a 2:1-es győzelemnek én is részese voltam
“„
KK-mérkőzések a Vasassal
Tulajdonképpen tíz évig volt a Bányász játékosa, kétszer, 1964-ben és 1966-ban is harmadik lett a kék-fehérekkel az NB I-ben. Az első osztályban 147 mérkőzést játszott, amelyeken 10 gólt szerzett. Pályafutása érdekes mellékszála, hogy többször is játszott kölcsönjátékosként a Vasasban. Járt a piros-kékekkel Dél-Amerikában és szerepelt velük 1966-ban a KK olaszországi négyes döntőjében is, ahol bronzéremmel zárt.
A Garrincha-ölő
1964-ben tagja volt a tokiói olimpián aranyérmes válogatottnak. 1965-ben, az osztrákok elleni mérkőzésen mutatkozott be az A válogatottban, szerinte azért, mert Mészöly Kálmán megfázott előtte a Népstadionban, Louis Armstrong koncertjén, s emiatt nem tudott játszani. Az utolsó pillanatban került be az angliai torna előtt a világbajnoki keretbe, ahol aztán szenzációs teljesítményt nyújtott a brazilok ellen. Valódi posztja a jobbfedezet volt, mégis leginkább balhátvédként őrizte meg az emlékezés a liverpooli meccsen futott teljesítménye miatt. Kikapcsolva a játékból a nagyhírű, kétszeres világbajnok Garrinchát. Eredetileg Pelét akarta rábízni Baróti Lajos, de mivel a Futballkirály nem játszott, maradt Garrincha. Döbbenetes, hogy a rendkívül sokat sérült fedezet a torna után nem is szerepelt többet a válogatottban, szereplési számait tekintve megállt ötnél.
Edzőként először a Tatabányai Bányász sportiskolásaival foglalkozott, majd a Tatai Rákóczinál, aztán 1977-ben a Borsodi Bányásznál dolgozott. Fájdalmasan korai halálát agyvérzés okozta 1987. június 5-én. 1997-ben emléktáblát avattak a tiszteletére a sajószentpéteri sporttelepen, amelyet róla neveztek el.