Kispestről indult, de csak az MTK-ban játszott az élvonalban
Nagy István 1939. április 14-én született Budapesten. Tizenkét évesen a kispesti textileseknél kezdett futballozni. 1957-ben bekerült az ifjúsági válogatottba, ahol olyan jól játszott, hogy az MTK bajnokcsapata a soraiba hívta. Közel egy évtizeden keresztül játszott kék-fehérben, 222 bajnoki mérkőzésen szerepelt, 27 gólt szerzett. Két bajnoki ezüstérmet (1958–1959, 1962–1963), és egy bronzot (1960–1961) gyűjtött, tagja volt a Kupagyőztesek Európa-kupája döntőjébe jutott gárdának, VVK-elődöntős volt két idénnyel korábban. KK-t nyert a kék-fehérekkel 1963-ban. Huszonkilenc évesen klubjában a fiatalítás „áldozatául” esett, lelkileg ezt soha nem tudta kiheverni. A kilencvenes évek elején, az akkor népszerű hetilapban, a Futball 7-ben nyilatkozta az egykori élvonalbeli játékosnak, Ughy Tibornak:
Az idő tájt egyedül én voltam válogatott kerettag az MTK-ból és a csapatkapitányi tisztet is én töltöttem be. Ez utóbbit előlegezett bizalomnak tekintettem. E kettős minőségemben természetesnek tartottam, hogy a fiúk érdekeit képviselem a vezetőség előtt. A srácok ezt el is várták tőlem. Ügybuzgalmam, de főképp személyem azonban nem tetszett a nagyhatalmú elnökségi tagnak és patrónusnak, Miklós úrnak. A haragszomrádnak rövidesen következménye lett. Egyik nap a szakosztály vezetői közölték velem, hogy fel is út, le is út. Pontosabban, hogy utam a Hungária körútról csak lefelé vezethet. Játszhatok a fakóban, vagyis a kettőben, netán átigazolhatok az alacsonyabb osztályú Budapesti Spartacushoz. Tudomásul kellett vennem, hogy NB I-es csapathoz nem engednek. Elismerem: sosem voltam példásan jó magaviseletű gyerek a pályán kívül, nem vetettem meg a sört sem, de bizton mondhatom, hogy játékommal mindig példát mutattam a pályán. Minthogy akkor még csak huszonkilenc (!) éves voltam, derült égből villámcsapásként ért, hogy annyi klubhű évem után válaszút elé állítottak.
“
„
Eb-bronzérmes, vb-negyeddöntős
Az A-válogatottban 1961. május 7-én, a jugoszlávok elleni belgrádi mérkőzésen, Kotász Antalt váltva mutatkozott be. Kint járt, de nem játszott a chilei világbajnokságon. Ellenben bronzérmet szerzett az 1964-es Nemzetek Kupája (Európa-bajnokság) spanyolországi négyes döntőjében. Utána kiutazott az olimpiai csapattal Tokióban, de ott nem jutott játéklehetőséghez. Negyeddöntős volt az 1966-os, angliai világbajnokságon. 1967 őszén játszott a dánok ellen Koppenhágában 2-0-ra megnyert mérkőzésen, az lett utolsó válogatottbeli fellépése. Nagy valószínűséggel azért, mert az MTK vezetői néhány héttel később közölték vele, nem számítanak rá a későbbiekben, viszont NB I-es klubhoz nem engedik átigazolni, csak a második vonalba.
Hét idény a Spartacusban
Az MTK-tól való kényszerű búcsúja után hét szezont játszott még az NB I B-ben, a Bp. Spartacusban. Miután visszavonult, kivárta a kötelező hat hónapot, s rendszeresen futballozott az öregfiúk bajnokságban. Rövid ideig a Bp. Spartacusban technikai vezetőként dolgozott, majd a Dunaújvárosban és a Szpariban segédedzőként, a Dorogi AC-ban 1979–1980-ban vezetőedzőként tevékenykedett, de aztán majdnem húsz éven keresztül a vendéglátóiparban dolgozott. 1999. október 22-én hunyt el.
