Három világbajnokságon és egy Eb-négyesdöntőben játszott
Nagyszénáson született 1932. november 20-án, a helyi MTE színeiben kezdett futballozni (1947–1949), majd az Orosházi MTK (1949–1950), az Orosházi Kinizsi (1951–1952) tagja volt. 1953-ban felkerült az akkor Bp. Kinizsi néven szereplő Ferencvároshoz, amelyben 1968-ig játszott. Pályafutását az Egyetértés SC (1968–1969) játékosaként zárta le. A zöld-fehérekkel a hatvanas években három bajnoki címet szerzett (1962–1963, 1964, 1967), tagja volt a Kinizsiként elkezdett, majd FTC-ként megnyert, „maratoni” MNK-sorozatban győztes gárdának (1958). Csapatkapitányként ő vehette át Stanley Roustól a VVK-győztest megillető trófeát (1965). A válogatottban 1956. február 29. és 1967. szeptember 27. között 81 mérkőzésen játszott, három világbajnokságon is szerepelt, 1958-ban nem jutott túl társaival a csoportmérkőzéseken, 1962-ben és 1966-ban ellenben a negyeddöntőben veszített csapatával, Chilében a csehszlovákok, Angliában a szovjetek ellen. Sipos Ferenccel holtversenyben ő játszotta legtöbb vb-meccset a magyarok közül (12-12). 1964-ben egyik pillére volt a kontinensbajnoki bronzérmet szerző alakulatnak. Még ugyanabban az esztendőben meghívták az Európa-válogatottba, de a szkopjei mérkőzésen nem lépett végül pályára. 1965-ben az MLSZ az Év játékosának választotta.
Tehetséges atlétának tartották
Magna Sándor néven született, s középiskolás korában legalább olyan ígéretes atlétának számított, mint labdarúgónak. 1949-ben a futballistáé volt a főszerep: az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium csapatával megnyerte az országos középiskolai labdarúgó-bajnokságot. Nem akármilyen csatában: a zalaegerszegi Deák Ferenc Gimnázium elleni mérkőzés 2:2-re végződött, a végén sorsolták a győztek. A „Táncsics” igazgatója húzott, remegett a keze, reszketett az egész teste, aztán indiántáncot kezdett járni: az övéi nevét húzta ki. A győztesek a Csepelen, a Fradi és a hazai csapat rangadójának előmeccseként, telt ház előtt játszott finálé után sem azt nem sejthették, hogy középcsatárukból 81-szeres válogatott futballista lesz. Azt meg főleg nem, hogy a számukra ismeretlen ellenfél soraiból hárman is nagyszerű sportkarriert futnak majd be: Szőcs János labdarúgó, majd edző, szövetségi kapitány, Rozsnyói (akkor még Rosner) Sándor világrekorder, Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes akadályfutó, Jakabfy Sándor országos bajnok, sprinter lett. Az akkoriban Magnáról Marosvölgyire magyarosító ifjú sprinter közülük elsősorban Jakabfyval került aztán jó viszonyba: a „villámikrek”, a Zarándi, Csányi, Goldoványi, Varasdi négyes mögötti – nagyon erős – második vonalba tartoztak. Ám az ígéretes atlétikai karriernek vége szakadt, amikor Marosvölgyiből Mátrai lett – soraiba hívta a Bp. Kinizsi, vagyis a Ferencváros, amelynek Sándor már Nagyszénáson és Orosházán is feltétlen híve volt.
Gólzsákként debütált a Kinizsiben
1953. február 1-jén igazolt a fővárosba. Bő három héttel később Fenyvesi Mátéval, Orosz Pállal, Kertész Tamással és Gulyás Gézával együtt mutatkozott be a Magyar Népköztársasági Kupában, a Kőbányai úton, a Vasas Ganz-Vagon elleni mérkőzésen. Ő szerezte csapata gólját. A következő MNK-mérkőzésen is ő rúgta a Kinizsi egyetlen találatát. (A Csepeli Vasas ellen 1:2). Az első NB I-es mérkőzésén, egyben a harmadik az első csapatban játszott mérkőzésén, március 15-én, az Üllői úton, ismét centert játszott a Szombathelyi Lokomotiv ellen. Bemutatkozás gyanánt rúgott négy gólt, s a Bp. Kinizsi 5:2-re nyert. Az első három, az első csapatban töltött meccsén hat gólt szerzett – rajta kívül senki sem talált a kapuba a Kinizsiből. Ki gondolta volna akkor, hogy minden idők legtöbbszörös válogatott magyar szélsőhátvédje lesz a gólrekorderből? Az első bajnoki idényében 18 góllal lett házi gólkirály, a második helyezett Fenyvesi Máté hét találatig jutott. 1954 végén még mindig Mátrai neve mellett állt a legmagasabb gólszám (10), pedig az idény hajrájában jobbhátvédként szerepelt. Játékának szinte védjegyévé vált a becsúszó szerelés.
Középhátvéd az FTC-ben, jobbhátvéd a válogatottban
1954-ben bekerült a főiskolai válogatottba, amellyel ezüstérmet nyert a hazai rendezésű Főiskolai Világbajnokságon. 1956 elején meghívást kapott az A-válogatottba is, némileg sejtelmesen írhatnánk azt, hogy először úgy, hogy nem is tudott róla. A Libanon elleni, február 29-i találkozó eredetileg nem szerepelt az MLSZ által hivatalosnak elismertek között, így egész aktív pályafutása során abban a hitben volt, hogy a jugoszlávok elleni áprilisi, hazai 2:2 jelentette a premiert. Keserű szívvel emlékezett arra, hogy nem ment neki a játék, túlságosan lámpalázas volt, Sebes Gusztáv le is cserélte az első félidő után. Júliusban már Bukovi Márton dirigált szövetségi kapitányként a lengyelek elleni mérkőzésen, s mivel nem számíthatott a Vasas és a Bp. Vörös Lobogó játékosaira, Mátrait állította a védelem közepére. A Kinizsi védője aztán legközelebb már csak a Ferencváros játékosaként kapott újabb lehetőséget a nemzeti tizenegyben, 1957 nyarán. Ám attól kezdve már törzstagnak számított. 1957 őszén négy, 1958-ban kilenc, 1959-ben nyolc, 1960-ban két, 1961-ben tizenkét (!), 1962-ben ugyancsak 12, 1963-ban hat, 1964-ben hét, 1965-ben hat, 1966-ban hét, 1967-ben, 35. évében járva, négy mérkőzés jutott neki. Klubjában leggyakrabban középhátvédet, a válogatottban ellenben jobbhátvédet játszott.
A Fradi-szurkolók árulónak tartották
Mátrai Sándor 1967 végén elment az Egyetértésbe. Soha nem titkolta, ettől még nem szűnt meg szívében fradistának lenni. Miért hagyta el akkor a zöld-fehér klubot, vállalva azt is, hogy a szurkolók közül néhányan árulónak tartják? Talán magyarázat minderre Lakat T. Károly néhány sora, amelyet a „Helyünk a kupanap alatt” című könyvbe írt az FTC 1965 nyári, New York-i túrájáról történt hazaérkezésről:
Egy kintről érkező bejelentés azt »ajánlotta« a vámosoknak, hogy a lehető legalaposabban vizsgálják át a hazaérkező fradista futballistákat és csomagjaikat! Minden labdarúgót meztelenre vetkőztettek, de nem találtak semmit. A repülőtéren történtek, persze nem múltak el nyomtalanul, a kintről érkezett telefon megtette romboló hatását az öltözőben. A játékosok egymás között kezdték el keresni a feljelentőt, s meg is találták az akkori középhátvéd személyében. Évekig tartó viszálykodás kezdődött, ma már tudjuk, hogy értelmetlenül és oktalanul, hiszen az informátort nem a játékosok között kellett volna keresni.
“„
A vendéglátásban kezdett második karriert
Ha már valahova eligazolt, az csak az Egyetértés lehetett. Ennek a klubnak az akkoriban Komorettó Béla volt az edzője, az, aki annak idején a Bp. Kinizsi elnökeként Mátrait a Ferencvárosba hívta. Ráadásul a védőt az egyesület állásba helyezte, üzletvezető-helyettesként dolgozhatott az (akkori nevén) Lenin körúti Lucullus étteremben. Miután hajdanán kimaradt a Testnevelési Főiskoláról, nagy segítséget jelentett, hogy az ESC a bázisvállalata segítségével beiskolázta üzletvezetői iskolára. Mátrai Sándor még másfél szezont játszott, aztán visszavonult. A vendéglátás lett második karrierjének terepe. 2002. május 29-én halt meg Budapesten.