Édesapja átszöktette Magyarországra
1948. augusztus 3-án született az akkor Csehszlovákiához, ma Szlovákiához tartozó Losoncon. A felvidéki család kalandos körülmények között került Magyarországra. Erről Juhász Péter így beszélt a Magyar Hírlapban 2011-ben megjelent interjújában:
Három-négyéves lehettem, amikor a szüleim átszöktek, engem meg a nagyszülőknél hagytak. Aztán nem sokkal később apám a befagyott Ipolyon vitt át télen (…) Állítólag le volt játszva a határőrökkel, de azért nem volt veszélytelen, telihold volt, jól látszott, hogy határt sértünk. (…) Sződligeten laktunk, és én évente, amikor már lehetett, visszajártam nyári szünetre a nagyszülőkhöz.
“„
Huszonnégy évesen az Év játékosa lett
1965-ben a XV. kerületi Vasas BLASZ I-es gárdája igazolta le – csatárnak. Addig kézilabdázott. Nem volt véletlen a klubválasztás: édesapja volt a sportkör elnöke is volt. Újpestre járt középiskolába, jelesen érettségizett a Könyves Kálmán Gimnáziumban. Az Újpesti Dózsában először a tartalékcsapatban játszott, de már 1968-ban bemutatkozott az élvonalban. Újoncidényében bajnoki ezüstérmet szerzett a lila-fehérekkel, majd következett sorozatban hét elsőség. Az első aranyszezonban kilenc, a másodikban tíz meccsen kapott helyet az NB I-ben Baróti Lajos együttesében, majd utána alapember lett balhátvédként. Játszott már egyébként az 1968–1969-es VVK-sorozatban is, de a két döntőben nem kapott szerepet. Akkoriban még Bánkuti István volt az első számú balhátvéd, ám sérülése miatt Barótinak új jelöltet kellett keresni a posztra. Úgy döntött, Juhász Pétert vezényeli hátra. 1972 végén az Év játékosának választotta az MLSZ. A lila-fehérekkel 1969-ben, 1970 tavaszán, 1970–1971-ben, 1971–1972-ben, 1973–1973-ban, 1973–1974-ben, 1974–1975-ben bajnoki aranyérmet nyert, 1975–1976-ban bronzot. Három győztes Magyar Népköztársasági Kupa-döntőben játszott (1969, 1970, 1975). Az NB I-ben 148 mérkőzésen szerepelt a Dózsában, hat gólt szerzett. Természetesen tagja volt az 1973–1974-es idényben a Bajnokcsapatok Európa-kupájában az elődöntőig jutó gárdának is. A hetvenes évek közepén akadt egy nagyon rossz periódusa, pedig számára kedvező módon váltott posztot: Harsányi László és Horváth József külföldre távozása után belsővédőt játszott. Nagy port vert fel, amikor a Megyeri útról a Tatabányai Bányászhoz igazolt. Két bajnoki éven át, 1976-tól 1978-ig szolgálta a tatabányai bányászklubot. Utána 1982-ig a Volán SC-ben szerepelt, majd 1982-től 1983-ig a 22. számú Volánban, 1983-tól 1986-ig a Gödi TSZ SK-ban játszott. 1986-ban a Chinoin Gyógyszergyár csapatában fejezte be a labdarúgó-pályafutását. A gödi csapattal megnyerte 1984-ben a Szabadföld Kupát.
A csúcsról a mélybe zuhant
1971. április 4-én, Bécsben, az osztrákok elleni győztes mérkőzésen mutatkozott be a válogatottban. Bő két év alatt összesen huszonnégy mérkőzésen játszott, a bolgárok ellen még gólt is szerzett. Nem is akármilyet: be akarta adni a labdát, de óriási gól lett belőle. Mindössze a negyedik meccse volt a brazilok elleni Rio de Janeiróban, majd a következő szezonban tagja volt az Európa-bajnoki selejtezőkön sikerrel szereplő magyar válogatottnak. A csapat egyik legjobbja volt a négyesdöntőben a szovjetek és a belgák ellen elveszített mérkőzéseken, bekerült a torna nem hivatalos All-Star-csapatába is. 1972 szeptemberében olimpiai ezüstérmes lett Münchenben. Majdnem sorozatban játszotta le huszonnégy válogatott meccsét, csak egyet hagyott ki, eltiltása miatt. Noha a hetvenes évek első esztendeiben már vitathatatlanul a legjobb hazai balhátvédnek tartották, felrútták neki, hogy nehezen tudja kordában tartani az indulatait. Emlékezetes eset volt, amikor az 1972 eleji brazíliai túrán a Palmeiras ellen nyakon legyintette a játékvezetőt. A bíró annyira meglepődött ezen, hogy tévedésből Szűcs Lajost állította ki. Válogatottbeli karrierje végére nagyon korán pontot tett az akkori szövetségi kapitánnyal, Illovszky Rudolffal történő összeszólalkozása, éppen a svédek elleni, sorsdöntő világbajnoki selejtező előtt. Huszonnégy éves volt akkor, fél évvel korábban választották meg a legjobb magyar labdarúgónak – de soha többet nem játszott a válogatottban. Sem Illovszkynál, sem másnál.