Két válogatott, egy családban
Sipos Ferencnek Sipszky volt az eredeti családneve, 1932. december 13-án született Budapesten. A háború utolsó teljes évében a Goldberger-gyár kölyökcsapatában kezdett futballozni, akkor egyébként Bethlen Gábor SE volt az egyesület neve, ami 1945-ben aztán Goldberger SE-re változott. Az akkori társak közül rajta kívül még ketten válogatott futballisták lettek, a szintén 1932-es születésű Berendy Pál és Sipos bátyja, a négy évvel idősebb István. A fénykorában Tüdőnek becézett, akkor még fedezetet játszó Sipos Ferenc nyolc évet töltött a kelenföldi egyesületben. A gyár szorgalmas lakatosinasa a huszadik évében járva bevonult katonának. Előbb a mátyásföldi Honvéd Iljusin SK játékosa lett, majd a Légierők SK kötelékébe került, miután a klubot leköltöztették Szolnokra. 1955-től egy ideig újra egy csapatban futballozott István bátyjával, aki addigra már válogatott futballistának mondhatta magát, 1953-ban, még a Szegedi Honvéd tagjaként futballozott a legjobbak között. 1956 novemberében aztán külföldre ment, s az évtized hátralévő éveiben a Német Szövetségi Köztársaságban, a VfR Heilbronn, a Bayern München és a FSV Frankfurt játékosa volt. Sipos Ferenc 1956 legvégén került a Vörös Lobogóba, amely néhány héttel később visszakapta eredeti nevét, az MTK-t. Azonnal alapember lett, az 1957-es tavaszi idényben csak ő és Hidegkuti Nándor játszott a kék-fehérek mind a tizenegy bajnoki mérkőzésén. A következő idényben már az ország legjobb fedezetei között jegyezték, bekerült a válogatottba, majd megszerezte pályafutása egyetlen országos bajnoki címét.
Pályafutása csúcsán eltiltották, mert át akart igazolni
Sipos 1963 augusztusában, a félidényes őszi bajnokság előtt „leállt”, mert átigazolását kérte a Bp. Honvédba. Addigra már némileg módosult a szerepköre, fedezetből negyedik hátvéd, beállós lett. Az MTK nem adta ki, ezért az akkori szabályok szerint, noha álandó tagja volt az akkor éppen a kontinensbajnokság selejtezőire készülő válogatottnak, háromnegyedet évet ki kellett hagynia. (Már az is engedmény volt, hiszen alapesetben egyéves kihagyás várt a klubjuk akarata ellenére átigazolni vágyó játékosokra.) 1964 márciusában, a Pécsi Dózsa elleni bajnoki mérkőzésen játszhatott újra az élvonalban, immár a katonacsapat tagjaként. A Bp. Honvéddal 1964-ben Magyar Népköztársasági Kupát nyerő védő 1969-ben búcsúzott az élvonalbeli klubfutballtól.
Álomszerelés a brazilok ellen
Sipos Ferenc hamar kulcsember lett a válogatottban. A kilencvenes évek elején, hatvanadik születésnapján köszöntve őt, Tabák Endre, a Népsport egykori főszerkesztője írta róla: „Síposra akkor esett a választás, amikor 1957-ben, az induló vb-selejtezőkre, a szétesett Aranycsapat törzstagjai közül már csak Grosics, Bozsik és Hidegkúti állt rendelkezésre. Az MTK középhátvédje már 25 éves volt, amikor azzal a súlyos tehertétellel indult el az új együttes Szófiába, hogy csak akkor lehet ott majd 1958-ban a svédországi döntő mezőnyében, ha a bolgár fővárosból győztesen tér haza! És Tüdő, az újonc középhátvéd a hátsó alakzatunk tengelyében úgy állta a bolgárok rohamait, mint áttörhetetlen gát a tomboló árvízi vihart. Amikor a Grosics – Kárpáti, Sipos, Sárosi – Bozsik, Berendi – Sándor, Machos, Hidegkúti, Bundzsák, Lenkei tizenegy (Hidegkuti 2 góljával) 2:1-es győzelemmel a tarsolyában bevonult az öltözőbe, senki nem sejtette, hogy az újonc megtette az első lépést egy soha nem volt világcsúcs felé. Sipos Ferenc ugyanis Szófiát követőleg úgy lett 57-szeres válogatott, hogy a nemzeti 11 további 56 találkozójának mindegyikén ott volt a játéktéren! Nem kellett őt helyettesíteni sem betegség, sem sérülés, sem formahanyatlás miatt. Az MTK-ból később a Bp. Honvédba került játékos tette a magáét, csak csodás sorozata után maradt ki – mindössze 7 alkalommal.” Klubcseréje miatti eltiltása miatt hiányzott csak a válogatottból, amikor az lejárt, Baróti Lajos azonnal meghívta a válogatottba, 1964 áprilisában már játszott a franciák elleni, párizsi találkozón, mint ahogyan ott volt Spanyolországban, a bronzzal zárt négyesdöntőben is. Aztán ott volt az 1966-os, angliai világbajnokságon is, amelyen a magyar futballtörténelem egyik legnagyszerűbb szerelését produkálta a brazilok ellen, amikor 1:1-nél kihúzta a labdát a gólvonalról. A Népsport tudósításában ez olvasható az esetről: „partdobás után Gelei rosszul számította ki a labda útját, elcsúszott és Alcindo lövése már a magyar kapuba tartott, amikor Sipos óriási bravúrral hátrahúzta a labdát és megmentette a magyar kaput a góltól.” Harmincnégy éves, 77-szeres válogatottként búcsúzott a nemzeti tizenegytől 1966. október 30-án, az osztrákok elleni 3:1-gyel.
Egyiptomban és Kuvaitban is dolgozott
A visszavonulása után edzősködni kezdett, a Sátoraljaújhelyi Spartacusnál (1969–1972), az Égszövnél (1972–1978), a Csepel Autónál (1979–1981), majd rövid ideig Egyiptomban, az al-Terszanánál, aztán 1983-tól Szigetszentmiklóson dolgozott. később Kuvaitba ment, a Szulaibikhat edzője volt. 1991-ben a Bp. Honvéd visszahívta, a serdülőkkel foglalkozott. Budapesten hunyt el, 1997. március 17-én.