Két év, két nemesfém cipő
Dunai II Antal 1943. március 21-én született Garán, eredeti családneve a Dujmov. (Testvére, Dunai János, eredetileg Dujmov Iván, olimpiai bronzérmes, válogatott labdarúgó.) 1953-ban kezdett futballozni Baján, a Duna-parti város közgazdasági technikumában érettségizett 1961-ben, nem mellékesen pedig az NB III-ban gólkirályi címet szerzett. Akadt olyan idénye, amelyben 30 gólig jutott. 1961 nyarán igazolta át a Pécsi Dózsa. 1961. augusztus 13-án győztes góllal mutatkozott be az élvonalban, a Győri ETO elleni mérkőzésen. 1964 végéig maradt a pécsi lila-fehéreknél, addigra már olimpián is járt sportolónak mondhatta magát, ott volt Tokióban Lakat Károly válogatottjában. Későbbi pályafutását meghatározó napok voltak ezek. A klubváltásáról ugyanis azt mesélte később: „Igazából az olimpián győztek meg, főleg Bene Feri, akivel egy szobában voltam, hogy az Újpesthez igazoljak. Érdekes, mert először a Ferencvárosba akartam menni, mert ott volt Albert és Varga is.” Azonnal beépült az első csapatba, ahol 1965 után összeállt a legendás Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó ötös. A balösszekötő 1967-ben és 1968-ban is gólkirályi címet szerzett, amellyel európai ezüst-, majd bronzcipős lett. Ő volt az egyetlen futballista egész Európában, aki az Aranycipő-verseny első két évében kétszer is az első három közé került. 1968-ban, a legjobb magyarként tizenkettedik lett az európai Aranylabda-szavazáson. Úgy, hogy még mindig várnia kellett arra, hogy bemutatkozhasson az A-válogatottban! Még egyszer: Európa legjobb játékosai közé választották, de még nem volt magyar válogatott! (1972-ben is kapott szavazatokat a France Football Aranylabda-szavazásán, Eusébióval és Sandro Mazzolával holtversenyben a 15. helyen zárt.) Imponáló éremkollekciót gyűjtött lila-fehérben: hétszer lett bajnok (1969, 1970 tavasza, 1970–1971, 1971–1972, 1972–1973, 1973–1974, 1974–1975), kétszer ezüstérmes (1967, 1968) és kétszer bronzérmes (1965, 1976). Nyert három Magyar Népköztársasági Kupát (1969, 1970, 1975). Az első két kupadöntőn szerzett egy-egy gólt (a Bp. Honvéd elleni 3–2-n és a Komlói Bányász elleni 3–2-n), a harmadik finálé (a Haladás VSE elleni 3–2) után csapatkapitányként vehette át a trófeát. Élvonalbeli pályafutása során 326 bajnokiján 202-szer vette be az ellenfelek hálóját. 1970-ben is gólkirály lett, pályafutása során harmadszor az NB I-ben. 1967-ben KK-döntős lett a lilákkal, 1969 tavaszán bejutott az Újpesttel a Vásárvárosok Kupája döntőjébe. Az 1973–1974-es BEK-szezonban a legjobb négy közé jutott csapatával, s csak a későbbi győztes Bayern München tudta megállítani őket. Újpesti éveit követően játszott a Debreceni VSC-ben, majd a Chinoinban. 1982-ben az osztrák Simmeringben fejezte be játékos-pályafutását.
Két olimpiai érem, 13 gól
1969 májusában, a csehszlovákok ellen 2–0-ra megnyert világbajnoki selejtezőn esett át a tűzkeresztségen a Népstadion 80 000 nézője előtt az A-válogatottban. Az 1960-as évtized honi futballjának örök rejtélye, hogy a debütálásakor a 27. életévét taposó olimpiai bajnok, kétszeres gólkirály (1967, 1968), európai ezüstcipős (1967) és bronzcipős (1968) miért nem kerülhetett be korábban a nemzeti tizenegybe. Csak egy magyarázata van: bővelkedett csatárfenoménokban a korszak magyar futballja, Albert, Farkas, Bene, Varga és Puskás Lajos is játszott a belsőcsatár posztokon. A mellőzött Tichy Lajosról nem is beszélve. 1972-ben a belgiumi Európa-bajnokságon 4. helyen végzett a nagyválogatottal. 1972 őszén nem rajta múlott a teljes siker Münchenben, hiszen hét gólt szerzett. Három olimpián járt, ezeken két arany- és egy ezüstérmet nyert a válogatott. Ha Tokióban csak egy percet is játszott volna (persze, akkor még nem lehetett cserélni), ő lenne a világ legeredményesebb futballistája az olimpiákon. Így Novák Dezső. Egyébként a legtöbb olimpiai mérkőzést játszott futballisták élcsoportja így fest: 1. Dunai II Antal, Novák Dezső, Páncsics Miklós és Szűcs Lajos 13-13 mérkőzés. Tizenkét meccsen tizenegyen játszottak, köztük Neymar, Javier Mascherano, Bebeto és Kazimierz Deyna. Tizenhárom góljával (a hősidők dánjával, az egy meccsen tíz gólt szerző Sophus Nielsennel holtversenyben) az olimpiai futballtornák gólrekordere. Későn debütált, s viszonylag korán köszönt el a nemzeti tizenegytől: 1973. május 16-án viselte utoljára a címeres trikót. (Karl-Marx-Stadtban 2–1-re kikapott a magyar együttes az NDK-tól.) Összesen 31-szer szerepelt a legjobbak csapatában, és 9 gólt jegyzett a képviseletében.
Edzői karrier itthon és Spanyolországban
Még aktív korában, 1976-ban megszerezte a Testnevelési Főiskolán a szakedzői diplomát, tudatosan készült a tréneri hivatásra. 1978-tól 1979-ig az újpesti utánpótlás szakági vezetője volt. 1979 és 1981 között a lila-fehérek utánpótláscsapatánál volt állásban. Ezt követően közel egy évtizedet spanyol klubok kispadján töltött: Xérez Deportivo (1981–1982), Real Betis Balompié (1982–1983), Xérez Deportivo (1983–1984), Club Deportivo Castellón (1985), Murcia Deportivo CF (1987–1989), Levante UD (1990). Közben 1986-ban rövid ideig a Zalaegerszegi TE-t irányította. 1990-ben a Veszprémi SE szakvezetője lett. 1993 és 1998 között az olimpiai válogatottat vezette, és együttesével kijutott 1996-ban az atlantai olimpiára. Párhuzamosan az UTE labdarúgó-szakosztálya igazgatói posztját is betöltötte (1995–1996). 1996-tól 1997-ig a DVSC mestere volt. 2001-ben az utánpótlás-válogatottnál vállalt feladatokat. 1985-ben az Újpest örökös bajnoka kitüntető címmel ismerték el a pályafutását. 1999-től az Ifjúsági és Sportminisztériumban miniszteri biztosként és tanácsadóként dolgozott. 2006-tól az MLSZ szakmai alelnökeként tevékenykedett, tagja a MOB-nak is.