A hatvanas évek Vasasának legsokoldalúbb játékosa
Ihász Kálmán 1941. március 6-án született Budapesten. Tizenkét évesen már a Népligetbe, a Vasashoz került, a nagybátyja, Ihász Antal (évtizedeken keresztül a piros-kékek elismert utánpótlás-edzője) ajánlotta be Szabolics Vilmosnak, a kölyökcsapat edzőjének. Kálmán, aki öt és fél évvel volt idősebb, mint a később, egyetlen mérkőzés erejéig, szintén az NB I-ig jutó Gábor öccse, a hetvenes-nyolcvanas évek népszerű gitáros-énekese, a pályafutása elején gyakran támadót játszott a Vasasban, amelyet (a kölyök-, majd az ificsapatban eltöltött éveket is beszámolva) 1953-tól 1973-ig erősített. Sokoldalúságára jellemző, hogy 1958 nyarán jobbszélsőként mutatkozott be az első osztályban a Vasas szombathelyi bajokiján, majd a következő napokban a Csepel elleni győztes bajnokin jobbösszekötőben szerepeltette Illovszky Rudolf, az összecsapás egyetlen találata az ő nevéhez fűződött. Végül, alapvetően jobblábas létére, átkerült a bal oldalra, ott töltötte pályafutása nagy részét. A Vasassal bajnoki címet nyert 1960–1961-ben és 1961–1962-ben, s természetesen tagja volt az 1965-ös és a veretlenül az élen végző, 1966-os gárdának is. A Magyar Népköztársasági Kupát csapatkapitányként vette át, 1973-ban. A klubfutballban legnagyobb sikerei a Közép-Európai Kupa-sorozathoz fűződtek, amelyet 1962-ben, 1965-ben és 1970-ben is megnyert. A piros-kékeknél 363 bajnoki mérkőzést játszott. Baróti Lajos edzősége idején, mondhatni ereje teljében, 32 évesen, mellőzése miatt búcsúzott. Mészöly Kálmánnal és Farkas Jánossal közös búcsúmérkőzésükön, 1974. február 28-án, több mint húszezer néző zsúfolódott össze a Fáy utcai pályai lelátóin.
A világbajnokságokkal balszerencséje volt
Már 1957-ben bemutatkozott az ifjúsági válogatottban, aztán 1959-ben bronzérmes lett Bulgáriában egy fiatalabb korosztállyal, 1960-ban, Ausztriában pedig nyert a sajátjával. A magyar labdarúgás későbbi legendái közül rajta kívül Farkas János, Mészöly Kálmán, Káposzta Benő és a Dunai II Antal is kint volt a tornán. Ihász Kálmán alapembere volt az 1964-es tokiói olimpiát megnyerő gárdának, előtte játszott az Európa-bajnokság a dánok ellen megnyert bronzmérkőzésén. A világbajnokságokkal balszerencséje volt: Chilében kint volt, de nem játszott, Angliába a csoportmérkőzések után rendelte ki Baróti Lajos, de ott sem játszott. A kapitányváltás után, Illovszky Rudolfnál ellenben, ismét ő volt az első számú balhátvéd. Huszonhét válogatottságából a tizenkilencediken szerepelt először vesztes mérkőzésen.
Eltávolodott a labdarúgástól
A pályafutása befejezése után eltávolodott a labdarúgástól, divatáru-üzletet üzemeltetett az Akácfa utcában. Budapesten hunyt el, 2019. január 31-én.