Páncsics

Miklós

Páncsics Miklós Garán született 1944. február 4-én. Az ottani MEDOSZ csapatában kezdett futballozni. A későbbi időkhöz képest ez inkább csak játszogatás volt, utalt is rá később, egy, a Labdarúgásnak adott visszaemlékezésében „Tizenhét éves koromig jóformán csak az utcaválogatottban játszottam, s véletlen az is, hogy a Fradihoz kerültem. (…) Atléta voltam, és megyei ifjúsági bajnok távolugrásban. (…) Azt, gondolom, már kevesen tudják, hogy elsősorban Bukovi Marci bácsinak köszönhetem az egészet. 1961-ben ugyanis ő nézett meg, mielőtt döntöttek, hogy a klubnál maradhatok. Éppen ezért szeretettel gondolok rá ma is, akárcsak Mészáros Józsefre, Csanádi Ferencre és Szőke Jánosra. Mert ők négyen tanítottak meg a labdarúgás ABC-jére. Ha jól megy időnként a játék – az ő érdemük.” 1961 tavaszán játszott először a Ferencváros ifjúsági csapatában, majd még tizenévesen, 1963. augusztus 19-én átesett a tűzkeresztségen az élvonalban is, mégpedig Komlón. Egy héttel korábban, a Dinamo Moszkva elleni, híressé vált nemzetközi mérkőzésen már bekerült a kezdőtizenegybe. Páncsics Miklós az ősz idényben alapembernek számított, ám 1964-ben és 1965-ben összesen hat mérkőzésen játszhatott a bajnokságban. 1966-ban stabilizálta a helyét az első csapatban, miután megkapta a balhátvéd posztját. 1967. november 12-én, az Újpesti Dózsa elleni 3:3-as rangadó szerezte meg fradista pályafutásának egyetlen bajnoki gólját. Egyébként is feldobott állapotban volt azon a napon: délelőtt született meg a fia, Dusán. Az évtized végén már az ország legjobb játékosai között emlegették. 1969-ben, majd 1970-ben is bekerült az Év csapatába a Labdarúgás ankétján. A Képes Sportnál az első négy évben (1969–1972) kivétel nélkül beválasztották az Ön tizenegyébe. A Népsport osztályzatai alapján 1969-ben ő lett a legjobb mezőnyjátékos, 1970 tavaszán mindenkit megelőzött, 1970–1971-ben és 1971–1972-ben a legjobb középhátvédnek bizonyult. Az 1971–1972-es idény végén a Labdarúgás a 16 NB I-es edző mellett éppen egy csapatra való korábbi válogatott játékost kért fel arra, hogy a nyugatnémet sportmagazin, a Kicker mintájára minősítsék az élvonal legjobbjait. Páncsics Miklóst öten is világklasszisnak minősítették, az ítészek őt tartották akkor a legjobb magyar játékosnak. Addigra három bajnoki aranyat (1964, 1967, 1968) és egy Magyar Népköztársasági Kupát (1972) nyert a zöld-fehérekkel. 1968-ban Vásárvárosok Kupája-döntőt veszített a Leeds United ellenében a Fradival.

Miután vitája támadt a Ferencváros vezetőivel, felvetődött, hogy átszerződik az Újpesti Dózsába. A lila-fehérek köreiben mindmáig tartja magát az a nézet, hogy Páncsiccsal megerősödve a csapat megnyerhette volna a Bajnokcsapatok Európa-kupáját. A hátvéd egyébként többször is remekelt a Dózsa ellen, sőt 1972 áprilisában elsőként érdemelte ki a maximális tízes osztályzatot a Népsporttól, éppen egy derbi után. Finoman szólva rosszul járt azzal, hogy Dalnoki Jenő lett a Ferencváros vezetőedzője, az az egykori legendás játékos, akinek a helyét Páncsics Miklós megörökölte a zöld-fehéreknél. A kor egyik klasszis hátvédje 1974-ben átigazolt, de nem a Megyeri útra, hanem egy csereügylet keretében a Bp. Honvédhoz. A piros-fehérekkel az 1974–1975-ös bajnokságban és a Közép-európai Kupában ezüstérmet szerzett, ez lett a legnagyobb sikere. Bár Kispesten is jól játszott, hamarosan ott is lemondtak róla. 1977-tól négy idényen át az NB III-as Bp. Építőket erősítette.

A válogatottban 1967. október 29. és 1973. szeptember 26. között 37 mérkőzésen játszott. Élete egyik legjobb játékát 1971 nyarán, a világbajnok brazilok ellen nyújtotta a Maracanában. A Népsport tudósítója így magasztalta a teljesítményét: „Páncsics az egész mezőny egyik kiemelkedő labdarúgója volt. Megingás nélkül játszott, klasszismegoldásokat alkalmazott, mindenkit utólért, kitűnően fejelt.” Az 1972-es belgiumi Európa-bajnokságon 4. helyen végzett a válogatottal, a belgák elleni mérkőzésen súlyosan hibázott, talán ez is közrejátszott abban, hogy nem egészen egy évvel később a válogatók „elfelejtették”. Alapember volt az aranyéremmel zárt mexikói és az „ezüstös” müncheni olimpián. A mérkőzésszámokat tekintve az olimpiák rekordere, Novák Dezsővel, Szűcs Lajossal és Dunai II Antallal holtversenyben.

1981-től egy évig az MLSZ főtitkárhelyettese, majd 1982-től 1984-ig a főtitkára volt. 1986-ban távozott a szövetségtől, majd a Hungarocamion fiumei kirendeltségén dolgozott. 1988-ban a magyar teremlabdarúgó-válogatott menedzsereként dolgozott. 1995-től 1997-ig a Sopron vezetésében vállalt szerepet. 1997-től 2000-ig a Ferencváros labdarúgó-szakosztályának menedzserigazgatójaként dolgozott. Dr. Páncsics Miklós 2007. augusztus 7-én hunyt el Budapesten.