Sikerek lila-fehérben
Káposzta Benő 1942. június 7-én született Budapesten. Angyalföldön nőtt fel, mindössze két klubban játszott pályafutása során, 1955-től a Gyárépítőkben, majd 1959 és 1974 között az Újpesti Dózsában. Mielőtt a lila-fehérekhez került volna, a Vasas hívta, de a szülei nem engedték meg, hogy nagy klubba igazoljon, míg be nem fejezi az iskolát. Egyetlen bajnokin játszott csak az 1959-1960-as idényben a Dózsa első csapatában, de sokat nyert azzal is: élete első NB I-es mérkőzésével bajnok lett. 1969 és 1974 között aztán nyert még mellé ötöt (1969, 1970 tavasz, 1970-1971, 1971-1972, 1972-1973), négyszeres ezüstérmes (1960–1961, 1961–1962, 1967, 1968) és kétszeres bronzérmes (1962–1963, 1965). Kétszer nyert Magyar Népköztársasági Kupát. Az 1969-es finálét végigjátszotta a Bp. Honvéd ellen (3:1), az 1970-esen, a Komlói Bányász elleni 3:2-n Nagy László állt be a helyére. A nemzetközi porondon tagja volt 1969-ben a VVK-döntős 1967-ben a KK-döntős csapatnak, részese volt az 1961-1962-es KEK-elődöntőbe jutásnak is. A Labdarúgás írta róla: „A Bp. Gyárépítők együttesében balszélsőként kezdett. Néhány mérkőzés után hátra vitték fedezetnek, itt hívta fel magára a figyelmet, ezen a poszton lett ifjúsági válogatott. Az Ú. Dózsához is fedezetként került. Az 1961-62-es idényben, többnyire Göröcs és Halápi között, gyakran kapta a kilences számú mezt, míg 1961. október 14-én Kalocsay Géza dr. edző a Komló elleni gárdában jobbhátvédnek jelölte. A Káposzta, Rajna, Sóvári összetételű védelem ragyogóan működött, mindhárman eljutottak a válogatottságig.” Káposzta Benő elmesélte az első válogatottsága után, hogyan lett csatárból szélsőhátvéd.
Amikor középcsatárban vagy fedezetben játszottam, akkor tündökölt igazán Facchetti. Újszerű, kapura is veszélyes hátvédjátéka az edzők és a játékosok szívét is megdobogtatta. Egy napon Kalocsay dr. különös gyakorlatokat végeztetett velem, néhány edzőmérkőzésen, mint fedezetnek érdekes feladatokat adott, aztán egyszer elém állt. „Kipróbállak hátvédben, mondotta, magyar Facchettit szeretnék belőled faragni, biztosan lesz kedved hozzá.” Persze, hogy volt kedvem, különösen azok után, hogy a kiváló Színi, Borsányi fedezetpár mellett nem igen rúghattam labdába. Hátra kerültem és ott is ragadtam.
“„
A legprímább újpesti jobbhátvédek között a helye
Összesen 272 bajnokit játszott lila-fehérben (hét gólt szerzett), minden sorozatot figyelembe véve jóval háromszáz fölött jár a mérkőzései száma. Olyan remek elődök nyomába lépett, ha úgy tetszik, olyan remek elődökkel emlegetik együtt a nevét a klub tisztelői, mint Fogl II Károly, Futó Gyula, Balogh II Sándor, vagy Rajna Károly. A nagy sikerek kezdetén Baróti Lajosnál biztos volt a helye, de Kovács Imrénél kiszorult a csapatból. Az 1972-1973-as szezonban játszott utoljára az első csapatban, mindössze két mérkőzésen. A következőben, Szűcs Gyula és az egykori játékostárs, Várhidi Pál idején csak a tartalékcsapatban kapott játéklehetőséget.
Végigjátszotta az angliai vb magyar meccseit
Az ötvenes évek végén bekerült az ifjúsági válogatottba, 1960 tavaszán, Bécsben, tagja volt az UEFA-tornát megnyerő csapatnak. 1964-ben kiutazott a tokiói olimpiára, de ott nem lépett pályára. Különleges körülmények között került be az A-válogatott keretébe. 1965 novemberében az Újpesti Dózsa egy liverpooli, az Everton elleni VVK-mérkőzésről indult haza, amikor Londonban, a repülőtéren találkozott az éppen Dél-Amerikába induló válogatottal. Baróti Lajos, akinek védőre volt szüksége, miután a sérült Ihász Kálmán családi ok miatt lemondta a túrát, rábeszélte az újpesti jobbhátvédet, tartson velük. Még azt is megígérte, hogy vesznek majd új ruhákat neki, mivel Káposzta Benő nem három hétre, hanem csak három napra csomagolt be otthon. Mindkettőjük szempontjából jó döntés volt a londoni. A következő hetekben, a túrán az újonc még csak nem hivatalos mérkőzéseken játszott, de aztán 1966. május 3-án, a lengyelek ellen bemutatkozott. Mind a négy mérkőzésen szerepelt az angliai világbajnokságon. Tizenkilenc válogatott találkozója három évbe (1966, 1967, 1969) zsúfolódott. Utoljára 1969. szeptember 24-én, a svédek elleni idegenbeli találkozón szerepelt a nemzeti tizenegyben.
Felesége is hatszoros bajnok
Mint megannyi csapattársa, ifjúként ő is BM-alkalmazottként szolgált. Őrmesterként kezdte, főhadnagyként hagyta abba, majd kebelbarátja, Solymosi Ernő segítségével átkerült a Kormányőrséghez. Onnan ment 1990-ben századosi rendfokozattal nyugdíjba. 1991-től 1993-ig a III. kerületi TVE ifjúsági együttesénél edzősködött. Az 1990-es közepén két esztendeig éjjeliőrként dolgozott a Margit kórházban. Újpesti sportoló volt a felesége is: a Dózsa korán visszavonult kiváló röplabdázónője, Schlégl Gyöngyi ugyancsak hat országos bajnoki címet nyert a lila-fehérekkel.