Nehéz gyerekkor, üldöztetéssel
Mészöly Kálmán 1941. július 16-án született Budapesten. Hosszú évtizedeken keresztül nem beszélt a gyerekkoráról, a családi hátteréről – mondjuk úgy: nem is nagyon kérdezték… – aztán 2017 elején Mágó Károlynak, illetve a Faktor című honlapnak adott egy emlékezetes interjút, amelyben elmondta: „A Mészöly-família nagy magyar dinasztia. De azt azért el kell mondanom, hogy nagyon sok üldöztetésben volt részünk. Az apám a Magyar Királyi Statisztikai Hivatalnak dolgozott, de nem itthon, hanem Németországban, külszolgálaton. Majd arra kérdésre, hogy mikor ment ki a család, így felelt: „Az 1930-as években még a világháború előtt. És amikor 1947-ben jöttünk haza, mondták, hogy ne menjünk, otthon nagy baj van.” Tényleg az lett: „Apám megbecsült ember volt, rengeteg szép holmink volt és hoztunk haza mindent. Több magyarral jöttünk haza, és sokan még a határ előtt, Ausztriában is leugráltak a vonatról, mert féltek hazajönni. Itthon volt egy házunk és egy lakásunk is, de mindenünket elvettek. Apám – dr. Mészöly Kálmán – csak fizikai munkát végezhetett. Tróger lett. Volt egy ilyen kis tolós kocsija, azzal szállított bútorokat a lakásokba.”
A család nagyon nehezen élt az ötvenes években, Mészöly Kálmánt és a bátyját az édesanyjuk egyedül nevelte, miután a családfőt három évre elítélték, politikai okokból.
Talán ennek alapján érthető meg az állambiztonsági szervek hatvanas évekbeli jelentése (amelyet Takács Tibor jelentetett meg): „A tmb.-n keresztül megállapítottuk, hogy Mészöly Kálmán baráti körben többször tett ellenséges politikai tartalmú megnyilvánulásokat, valamint arra utalt, hogy külföldi turnéjuk során adandó alkalommal elhagyja a válogatottat, és disszidál.” Soha nem tette meg.
Balösszekötőből középhátvéd
Tizenegy évesen, 1952-ben lett igazolt futballista, a III. kerületi TTVE akkor még VL Textilfestőnek nevezett alakulatának kölyökcsapatában. Akkor még balösszekötőt játszott, de mivel a Bp. Vörös Lobogó elleni „rangadóra” nem jött el középhátvédjük, hátra vezényelték az akkor 155 centi „magas” fiút a védelembe. Attól kezdve nem játszott csatárt. 1957-ben – abban az évben, amelyben a rendőrség folyamatosan vegzálta egy állítólagos, a forradalom alatt fegyverrejtegetés miatt – már bemutatkozhatott az óbudai klub első csapatában. Szem előtt volt: egy évvel később már az ifjúsági válogatott keretébe is meghívták. Az 1958–1959-es idény végén átigazolta a Vasas. 1959. július 17-én jelentette a Népsport, hogy az MLSZ jóváhagyta az átigazolásokat. A későbbi válogatott játékosok közül akkor került Mészöly Kálmán, Farkas János (László Kórház) és Szentmihályi Antal (Győri ETO) a Vasashoz, Káposzta Benő (Bp. Gyárépítők) az Újpesti Dózsába, Szedunka-Szepesi Gusztáv (Borsodi Bányász) és Rapp Imre (Kaposvári Kinizsi) a Tatabányai Bányászhoz.
A hatvanas évek közepén volt játékos-pályafutása csúcsán
Mészöly 1960. április 9-én mutatkozott be az élvonalban, a Salgótarjáni BTC elleni mérkőzésen. Még abban a hónapban tagja volt a Bécsben az UEFA-tornán, a tulajdonképpeni ifjúsági Európa-bajnokságon diadalmaskodó magyar válogatottnak. Pályafutása első teljes élvonalbeli idényében bajnoki címet nyert a piros-kékekkel, a másodikban bekerült az A-válogatottba (1961. december 13-án Santiago de Chilében debütált a házigazda ellen), s megvédte a Vasassal az elsőséget. A Labdarúgásban senki sem ért el nála jobb átlagosztályzatot, a Képes Sportnál csak Grosics Gyula – tehát a 21. születésnapjához közeledő Mészöly bizonyult a legkiválóbb mezőnyjátékosnak. Az ifjú csillag jól futballozott a chilei Mundialon is, meglehetősen nehezen viselte, hogy a szovjet Latisev nem adta meg Tichy Lajos gólját a csehszlovákok elleni negyeddöntőben. A következő négyéves ciklus rengeteg sikert hozott, talán ekkor volt pályafutása csúcspontján. 1965-ben és 1966-ban újra bajnoki címet gyűjtött a Vasassal, 1965-ben már másodszor nyerte meg a csapatával a Közép-Európai Kupát, méghozzá úgy, hogy ő lőtte a döntő gólt tizenegyesből a Fiorentina elleni finálé hajrájában. Néhány évvel később némi „nosztalgiával” gondolt vissza azokra az évekre, illetve a piros-kék gárdára, amikor a Magyar Ifjúságban az ideális csapatról kérdezték:
A Vasas volt az 1965-ben és 1966-ban, amikor kétszer bajnokságot nyertünk, a másodikat veretlenül. Együtt jártunk mindenhová, közös mozi-, színházlátogatások az asszonyokkal, tényleg, mint egy nagy család. Azt hiszem, ilyen lehet az ideális csapat. Ez az állapot, persze, nem tarthat 8-10 évig, hiszen a játékosok cserélődnek, de ilyen csapat kialakítására kell törekedni.
“„
A kapusokat okolta
A válogatottal 1964-ben harmadik lett az Európa-bajnokságon, majd 1966-ban a negyeddöntőbe jutott a világbajnokságon. Az angliai torna hozta pályafutása egyik legemlékezetesebb mérkőzését, a brazilok elleni 3:1-es diadalt. Nem csak azért, mert tizenegyesből gólt szerzett, hanem mert a második félidő egy részét rettenetes fájdalmak közepette, felkötött karral játszotta végig. Öt nappal később újra vállalta a játékot, gólt is lőtt a bolgároknak. Egyébként érdekesen emlékezett az 1962-es és az 1966-os tornára: „Két vb-n játszottam, Chilében és Angliában. Peches ügy volt mind a kettő. Rossz passzban voltak a kapusok. Csak hát a labdarúgást tizenegyen játsszák, 11 nyer, 11 veszít.”
Hívta az Internazionale, a Real Madrid és a Santos is
A következő évben újra a Vasassal ért el sikert: a chilei Hexagonal-torna megnyerése után – miként korábban a Real Madrid és az Internazionale – a Santos azonnal leszerződtette volna. Persze, szó sem lehetett róla… Mind e közben itthon újra és újra téma volt az életmódja. Mészöly egyébként sem volt itthon a sporthivatal vagy éppen az MLSZ vezetői között kedvenc, sok kritika érte az életvitelét. 1969-ben visszatekintett a Magyar Ifjúságnak nyilatkozva erre a számára nehéz időszakra, 1967-re, 1968-ra:
Tudja, mit jelent az, amikor egy 26 éves játékosnak azt mondják: Nézze, Mészöly sporttárs, számoljon azzal a lehetőséggel, hogy abba kell hagynia? Mindezt azután, hogy 1966-ban még versenyben voltam Albert Flórival az Év labdarúgója címre. Letörtem, és ami ezzel jár, én már úgy sem játszhatok alapon, bizony meglehetősen sportszerűtlenül éltem. A kimaradozásaim miatt már azt se akarták elhinni, hogy egyáltalán sérült vagyok. Azelőtt, ha lesérültem, csak legyintettek, nem tesz semmit, a Kálmán egy hét alatt rendbejön. Ez így is volt. Amikor, például, eltört a karom, csak egy hetet hagytam ki, utána 11 hétig begipszelt kézzel játszottam.
“„
Három korszakban is volt magyar szövetségi kapitány
A hetvenes évek elején a Vasas eltiltotta, emiatt úgy döntött, befejezi harmincévesen a futballt. Akkoriban esett meg az a „furcsaság”, hogy a magyar válogatottba nem kapott meghívást, ellenben a meghívottak között szerepelt – sőt kiment, játszott, gólt szerzett – Lev Jasin búcsújátékán, a világválogatottban. Aztán visszatért, de 1974 februárjában, egy felejthetetlen búcsúmérkőzésen végleg elköszönt az aktív játéktól. Edző lett. Itthon a Ganz-MÁVAG (1972–1973), a Budafoki MTE (1974–1976), a Békéscsabai Előre Spartacus (1976–1978), a Vasas (1978–1980, 1988, 1989, 1993–1994), külföldön a Fenerbahçe (1985–1986), az Altay Izmir (1986), a szaúd-arábiai al-Ittihad FC (1991–1992), valamint az AEL Limassol (1997–1998) klubedzője volt, Zalaegerszegen sportigazgatóként dolgozott 1988-ban, amikor belekeveredett a bundabotárnyba. 1985-ben rövid ideig irányította a török válogatottat is. Három korszakban (1980–1983, 1990–1991, 1994–1995) összesen 61-szer irányíthatta a válogatottat. Játékosként és kapitányként egyforma számú meccs jutott neki. A játékosként és kapitányként elért válogatottságokat tekintve a magyar férfi futball rekordere. Mint ahogyan az is páratlan, hogy Géza fiával övék az egyetlen család, amelyben az apa (felnőtt-vb, 1982) és a fiú (U20-as vb, 2015) is kijuttatta világbajnokságra a magyar csapatot. Mészöly Kálmánt az MLSZ 2018 elején Életműdíjjal tüntette ki. Hosszú, súlyos betegség után, 2022. november 21-én hunyt el.