Egy életre szóló szerelem kezdete
Dalnoki Jenő 1932. december 12-én született Budapesten. Pestújhelyen, a helyi „Pösöcben” kezdte rúgni a labdát, majd tizenöt évesen a Ferencváros kölyökcsapatába került. Attól kezdve már nem is váltott klubot, csak az egyesület elnevezését változtatta a politika. Az első csapatban a Latorca utcai Elektromos-pályán, a Bp. Dózsa ellen mutatkozott be, 1950. augusztus 3-án. Utolsó meccsét 1966. november 20-án, az Ózd ellen játszotta. A klub színeiben 438 mérkőzésen szerepelt, ezekből 283 volt a bajnoki. Még több is lehetett volna, de 1957 decemberétől egy évet kihagyni kényszerült, előbb eltiltása, majd súlyos sérülése, operációja miatt. Népszerűségét és tekintélyét nagyban emelte a Sándor Csikarral az örökrangadókon vívott csatája. A neki címzett bekiabálás, a „Puha vagy, Jenő!” is kettőjük alakításaiból született, amikor a jobbszélső kicselezte, a lelátóról már érkezett is a „felszólítás” a Fradi balhátvédjének. Nagyjából másfél évtizeden át vívták a maguk kis külön háborúját a pályán, miközben a civil életben kifejezetten jó viszonyban voltak egymással. Dalnoki Jenő az 1958-as MNK-győzelemből csak epizodistaként vette ki a részét, majd a hatvanas években két bajnoki címet is nyert, 1962–1963-ban még ő volt az első számú balhátvéd, 1964-ben már nem, de abban az évben is játszott 15 bajnokin. VVK-elődöntős lett 1963-ban. Az 1965-ös VVK-döntőben, Torinóban, a Juventus ellen nem ő futott ki a pályára, mint balhátvéd, attól még teljes jogú győztes lett, a teljes kupasorozatban nyolc mérkőzésen játszott.
Olimpiai bajnoki cím
Dalnoki Jenő 1952. június 15-én, fél évvel a 20. születésnapja előtt a válogatottban is bemutatkozhatott. A Lengyelország ellen idegenben játszott mérkőzést 5–1-re nyerte meg a csapat. Ebben az évben még egyszer lépett pályára a nemzeti csapatban, azonban ez is elegendő volt ahhoz, hogy olimpiai bajnok legyen. (A románok elleni, tulajdonképpeni selejtezőn szerepelt, Turkuban.) A Helsinkiből való hazaérkezés után Farkas Mihály felszólította, hogy lépjen át a Honvédba. Mivel ezt nem tette meg, másnap bilincsbe verve vitték el katonának. Igaz, ettől még játszhatott a Kinizsiben. 1954 augusztusában, Budapesten főiskolai világbajnok lett. Az A-válogatottba viszont legközelebb csak 1956 júliusában Lengyelország ellen került vissza. 1957-ben két mérkőzés jutott neki. A magyar bronzérmet hozó, 1960-as római olimpián alapembere volt az együttesnek, minden mérkőzésen szerepelt. A nemzeti tizenegyben 1961 végén, a dél-amerikai túrán, Uruguay ellen játszott utoljára, tizennegyedszer.
Edzői sikerek
Edzői pályafutásának állomásai: FTC ifjúsági csapata (1967–1970), Ferencvárosi Torna Club (1970. szeptember, 1973–1978), az ifjúsági válogatott edzője (1980–1982), Tatabányai Bányász (1982–1984), Nyíregyháza (1984–1985), Ferencvárosi Torna Club (1985–1987). Legnagyobb sikereit a hetvenes évek közepén, egy jól bevált, de sok korábbi válogatott játékos pályafutását lezáró fiatalítás eredményeként érte el, bajnok (1976), háromszoros Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1974, 1976, 1978), KEK-döntős (1975) lett. Összesen 401 alkalommal ült a Fradi első csapatának kispadján. Dalnoki Jenő 2006. február 4-én hunyt el Budapesten, sírja a Rákospalotai Köztemetőben található.