A Ferencváros kapusrekordere
Géczi István 1944. március 16-án egy kis borsodi faluban, Sajóörösön született. A gyermekkora nagy részét egy közeli településen, a már Heveshez tartozó Zaránkon töltötte, középiskolába ellenben az egri közgazdasági technikumba járt, ott indult a labdarúgó-pályafutása. Az Egri Sportiskolában kezdett sportolni, az ottani csapat játékosaként került be Heves megye ifjúsági válogatottjába. 1962 nyarán, közvetlenül sikeres érettségije után, Mészáros József vitte a Fradiba. 1962. július elsején, 18 évesen szegődött a zöld-fehérekhez, s alig több mint egy hónap múlva már az első csapatban, a Vasas elleni rangadón röpködött. 1975. szeptember 3-án búcsúzott – 507 hivatalos mérkőzéssel a háta mögött. Részese lehetett öt bajnoki címnek (1962–1963, 1964, 1967, 1968, 1975–1976), kétszer nyert Magyar Népköztársasági Kupát (1972, 1974). Három nemzetközi kupasorozat fináléjában védhetett, 1965-ben nyert a Fradival a Juventus elleni VVK-döntőben (1–0), 1968-ban és 1975-ben második lett a zöld-fehérekkel a VVK-, illetve a Kupagyőztesek Európa Kupája fináléjában, előbbit, két mérkőzésen, a Leeds United, utóbbit a Dinamo Kijev ellen veszítették el. A Ferencváros minden európai kupadöntőjében szerepelt, és ezt rajta kívül csupán Juhász István mondhatja el magáról. A tempofradi.hu gyűjtötte ki, hogy 1964. március 15-től 1967. október 31-ig, 44 hónapon át 102 bajnoki mérkőzésen megszakítás nélkül sorozatban védte a Ferencváros kapuját. 1966. október 23-tól 1969. május 15-ig, tehát több mint 30 hónapig nem volt bajnoki mérkőzésen vesztes csapat tagja, ez egyfolytában 59 mérkőzést jelent! A Ferencváros kapusai közül ő szerepelt a legtöbb bajnoki kiírásban: tizennégyben. Egyszersmind ő védett a legtöbb élvonalbeli bajnoki mérkőzésen, 309-en. Ezekből 110-en nem kapott gólt.
Remekelt a Maracanában
Már húszévesen, 1964 októberében két mérkőzésen védett az A-válogatottban, előbb a csehszlovákok, majd a jugoszlávok ellen, amikor Szentmihályi Antal és Gelei József kint járt a tokiói olimpián. Géczi István volt a harmadik számú kapus az 1966-os világbajnoki keretben, de legközelebb csak 1971-ben védett újra a legjobbak között, akkor viszont nem „akárhol”, hanem a világbajnok brazilok ellen, a riói Maracanában. A nyolc világbajnokkal felálló arany-zöldek, soraikban Gérsonnal, Tostãóval és Rivellinóval, egyszerűen nem tudtak neki gólt lőni. 1971-ben mindössze egy gólt kapott a hat válogatott mérkőzésén. 1972-ben tagja volt az Európa-bajnokság négyes döntőjében szereplő válogatottnak, majd ezüstérmes lett a müncheni olimpián. Utoljára 1974. május 29-én őrizte a magyar válogatott hálóját, a jugoszlávok ellen, Albert Flórián búcsúmérkőzésén. A Ferencváros kapusaként csak Dibusz Dénes került be nála többször az A-válogatottba.
Országgyűlési képviselővé választották
Mindössze 32 évesen vonult vissza a klubfutballtól, pedig bőven védhetett volna. Még 1979. augusztus 7-én, az FC Bruges elleni búcsúmérkőzésén (3–0) is remekelt. 1975 és 1980 között az FTC kapusiskoláját vezette, majd a felnőttcsapat kapusedzője és a tartalékcsapat edzője volt. 1969-ben a Testnevelési Főiskolán testnevelő tanári diplomát, 1976-ban pedig labdarúgó szakedzői oklevelet szerzett, 1984-ben doktorált. 1975 és 1990 között a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen volt testnevelő tanár, 1985 és 1992 között a Testnevelési Tanszék vezetője, egyetemi docens. 1985 és 1990 között országgyűlési képviselő: 1987-ig a Honvédelmi Bizottság tagja, majd 1990-ig a javaslatára létrehozott Ifjúsági és Sportbizottság elnöke volt. 2018. szeptember 10-én hunyt el. Fia, a szintén doktori címet szerzett Gábor válogatott jégkorongkapus volt, érdekes, hogy az Újpest kapuját védte. Immár a TF Gazdaság és Társadalomtudományi Intézet igazgatója, a sportmenedzsment tanszék vezetője. Lánya, Anikó a női kézilabda-válogatott tagja volt 1986 és 1989 között.