A legidősebb testvér
Ilku István 1933. március 6-án született Budapesten. Szülei három gyermeke közül ő volt a legidősebb, ezért – miután öccsei, János és Péter is bekerültek a dorogi csapatba – Ilku I néven is szerepelt. (Ilku II Péter 1956 után Spanyolországba emigrált, az Atlético Madrid, a Condal Barcelona, az RCD Español, az FC Cádiz, a Tarragona és a Manresa csatára volt, annak ellenére, hogy egy súlyos autóbaleset 1958-ban szó szerint majdnem kettétörte a pályafutását.)
Bravúrok a Bástya és a Bp. Honvéd ellen
A család 1935-ben költözött Dorogra, a két fiatalabb testvér már ott is született. A Pityesznek becézett kapus 1947-ben igazolt le a DAC-hoz, 1951 utolsó napján mutatkozott be az első csapatban, a Ceglédi Lokomotiv elleni MNK-negyeddöntőben. 1952 nyarán – noha akkor még mindig nem állt mögötte élvonalbeli bajnoki – a második félidőre Kamarás Mihályt váltva szenzációsan védett a Bp. Bástya elleni Magyar Népköztársasági Kupa-döntőben. A Dorog 3:2-re kikapott, de ő nem kapott gólt a Láng, Hidegkuti, Palotás (Gondos), Szolnok, Molnár támadóötöstől. Néhány héttel később, szeptember 28-án mutatkozott be a legmagasabb osztályban, rögtön a Bp. Honvéd ellen. Emlékezetesen: kivédte Puskás Ferenc tizenegyesét. Ő lett a vitathatatlanul első számú kapus a bányászklubban, kilenc egymást követő idényben egyetlen bajnokit sem mulasztott. Bár pályafutása során szinte minden fővárosi NB I-es klub és több külföldi alakulat is csábította, nem igazán akarta elhagyni a Dorogot. Amikor pedig mégis ment volna (egy ideig a Bp. Dózsánál edzett) a szakszervezet nem engedte… Az NB I-ben az 1962–1963-as negyedik helyezés volt a „rekordja”, 1955-ben ötödik, egy évvel korábban hatodik lett a csapatával. A Dorog 1966 végén kiesett az élvonalból, Ilku István a következő idényt az NB I B-ben, az 1968-ast az NB II-ben töltötte. Az élvonalban 352 mérkőzésen szerepelt, ezzel klubrekorder, megelőzve Varga Jánost (282) és Buzánszky Jenőt (274). Tizenegyesből szerzett egy gólt is, mégpedig 1960. július 31-én, a Ferencváros ellen. Búcsúmérkőzésére évekkel az első csapattól való visszavonulása után, 1971. augusztusban került sor, egy Reggio Emiliából érkezett ellenféllel szemben. Tizenöt percet védett, majd játékostársai vállán hagyta el a pályát.
Két világbajnokságon védett
Ilku István – Háda József, Szabó Antal és Grosics Gyula után – a negyedik magyar kapusként védett világbajnokságon. Szabó és Grosics után a harmadik, aki legalább két vb-n is aktív szerepet kapott. 1958-ban, Svédországban Mexikó, 1962-ben, Chilében, Argentína ellen őrizte a hálót. Összesen tíz mérkőzésen szerepelt a magyar válogatottban, további 75 (!) alkalommal ült tartalékként a kispadon. (Hibás az a megfogalmazás, hogy Grosics Gyula tartalékjaként.) Első válogatottságát (1956, Libanon) csak 2000-ben emelte hivatalos rangra az MLSZ, ezért olvasható visszaemlékezéseiben, hogy kilencszer védett a válogatottban. 1963. június 2-án védett utoljára a nemzeti tizenegyben. 2005. április 16-án hunyt el,
Dorogi mindenes
Aktív pályafutását követően a dorogi csapat kapusedzője, valamint a korosztályos gárdák edzője is volt a dorogi klubnál. Kapusedzőként Andrusch József, Csepecz János, Pálinkás András, Schnitzer Imre és Szabó István pályafutását is segítette. Emellett a stadion gondnokaként, mindeneseként is dolgozott. 2005. április 16-án hunyt el.