Tichy

Lajos

Tichy Lajos 1935. március 21-én, Újpesten született, Angyalföldön nőtt fel. Nevelőapjával, illetve édesanyjával és a testvéreivel a Jász utcában élt, viszonylag egyszerű választást jelentett a futballozni vágyó fiú számára az építőipari munkások szakszervezeti csapata, a MÉMOSZ SE, amelynek a Fáy utcában volt a pályája, de nem jelentett nagy utazást a Bp. Lokomotív, a későbbi BVSC sporttelepére, Szőnyi úti pályára kijárni sem. 1959-ben írt róla a Labdarúgásban (Bús) Fekete László egy hosszabb anyagot, abban olvasható: „Könnyű szívvel, tiszta gondolatokkal emlékezik a kisfiúra. A Tarnai rétre, a grundra, ahol most nyolcemeletes paloták is nőnek. Lesik a srácok a kerítés mentén, hogy kirepüljön a labda a MÁV-Előre-pályáról, aztán usgyi, vegyük „kölcsön” a lasztit, rohannak vele a Rákos-patak mentén. Az az izmos, világos hajú legény, az a mezítlábas közöttük a legfürgébb. Aztán másik képet idéz, itt, az összkomfortos lakásban. A szabómester családját, ahol a négy gyerek közül Lali a legidősebb. Sok a munka, segítségre van szükség, a gyerek ügyes kezű: Lajos tűzte a zubbonyok mellét. Ha harmincat megtűzött, előtte állt a világ – a Tarnai rét. Jól tanult, jutalmat is kapott, de gimnáziumba már nem juthatott, abba kellett hagyni a tanulást. Ipari tanuló lett a Ganz-hajóban. Géplakatos. Két évig az ipari tanulók egyenruhája volt az ünneplője is… Újsághirdetésre lett labdarúgó. Az úgy volt, hogy az újságban hirdetett a MÉMOSZ, hogy kölyöklabdarúgókat keres. 13 éves volt és a hirdetéssel a kezében jelentkezett a pályán: Olvastam… Itt vagyok… Focizni szeretnék, kérem. Az edzőjük Száger Mihály volt.”

A MÉMOSZ-ból a Bp. Lokomotívba került. 1950-től játszott a vasutasklubban, majd miután 1953 tavaszán az ifjúsági válogatottal megnyerte a brüsszeli FIFA-tornát – ráadásul úgy, hogy a jugoszlávok elleni döntőben még gólt is szerzett –, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy előbb-utóbb az élvonalba kerül. A kor legtekintélyesebb kérője jelentkezett érte. Tichy Lajosnak megadatott, hogy a „nagy Honvédban”, Kocsis Sándor és Puskás Ferenc között futballozzon, a katonacsapatban eltöltött játékos-pályafutását akár úgy is emlegethetnénk – segítségül hívva két, korszakos csatártársa nevét –, hogy Kocsistól Kocsisig. Kocsis Sándor tündökölt mellette a bemutatkozásakor, Kocsis Lajos pedig a búcsújakor. 1954 februárjában már játszott a katonacsapat az Aranycsapat középhátvédjével és Bányai Nándorral is megerősített, Faragó – Rákóczi, Lóránt. Winkler — Macsali, Bányai – Szovják, Machos, Tichy, Laczi II, Csóka összeállítású második csapatában. Némi „akklimatizálódás” után egyre gyakrabban kapott szerepet a legjobbak között, Machos Ferenccel felváltva játszott középcsatárt. Részt vett 1956-ban a Bp. Honvéd novemberi, decemberi nyugat-európai túráján, de Dél-Amerikába már nem ment el a többiekkel. Ettől függetlenül nem töltötte Magyarországon 1957 elejének teljes egészét, mert az Újpest kölcsönjátékosaként a Közel-Keletre utazott. Akkoriban felvetődött, hogy esetleg át is igazol a lila-fehérekhez, ebben talán szerepet játszott az is, hogy bizonytalannak látta a Honvéd jövőjét. Végül maradt, s nem is igazolt át soha a játékos-pályafutása során. Pedig kérői bőven akadtak, külföldön is Már 1956-ban visszautasított egy fényűző madridi ajánlatot, de később is megkeresték külföldről, különösen azt követően, hogy az MTK elleni KK-döntő két mérkőzésén négy gólt szerzett, hogy remekelt a magyar válogatott csatársorában, s hogy – nem utolsósorban – 1959 végén a France Football Aranylabda-szavazásán Európa hatodik legjobb játékosának választották. Csak Alfredo Di Stéfano, Raymond Kopa, John Charles, Luis Suárez és a svéd Agne Simonsson előzte meg. Közvetlenül mögötte Puskás Ferenc, Paco Gento és Helmut Rahn végzett… (Szavazatot kapott még 1961-ben és 1962-ben is.) 1958 és 1964 között csúcsformában játszott, gólerőssége egész Európában párját ritkította. 1959-ben, 1961-ben, 1962-ben, 1963 őszén és 1964-ben is ő érdemelte ki a gólkirálynak járó elismerést, igaz, esetenként társbérletben. Élvonalbeli pályafutása során 320 mérkőzésen szerzett 244 gólt, ezekből 148-at a jelzett nyolc idényben. Sőt, még 1965-ben is nagyszerűen játszott, 20 mérkőzésen 20 gólt szerzett. Kétszeres bajnok (1954, 1955), MNK-győztes (1964), KK-győztes (1959) volt.

Az A-válogatottban 1955. május 8-án, Norvégia ellen, az észak-európai túrán mutatkozott be. Az első hét mérkőzése közül csak kettőt játszott végig, viszont csupán kettőn nem szerzett gólt. Az 1958-as svédországi világbajnokságon négy mérkőzésen négy, 1962-ben, Chilében, négy mérkőzésen három gólt szerzett. Ami utóbbit illeti: hivatalosan. Mert, hogy a rancaguai negyeddöntőben lőtt egy szabályos gólt a csehszlovákoknak, amelyet azonban Nyikolaj Latisev játékvezető nem adott meg. A Honvéd belsőcsatára még játszott az 1964-es kontinensbajnokság elődöntőjében, a spanyolok ellen, akkor még csak 29 éves volt. A legendássá vált Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi dr. ötösfogatból ő került ki először, mert a nála hét évvel idősebb Sándor Csikar is játszott még 1964 októberében a válogatottban. Annak ellenére, hogy attól az évtől Baróti Lajos „jegelte” a válogatottnál, bekerült az angliai világbajnokságon szereplő keretbe. Kint járt a tornán, csak éppen nem játszott. Tichy Lajos több mint hét évvel a 71. válogatottsága után, 1971. szeptember 1-én volt hetvenkettedszer, utoljára válogatott, búcsúzva az tíz percben játszott a jugoszlávok ellen, a Népstadionban. Ötvenegy gólig jutott.

Az 1971-es, végleges búcsú után Tichy Lajos fél évtizeden át a Bp. Honvéd ifjúsági csapatával foglalkozott, majd 1976 és 1982 között az első csapat kispadján ült. Neki sikerült, ami eddig még senki másnak: játékosként és edzőként is bajnoki címet nyert a katonacsapattal. 1983-tól bő egy éven át Kuvaitban, az al-Sababnál dolgozott, majd újra a Bp. Honvédhoz került, előbb az utánpótlásban, majd szaktanácsadóként dolgozott. Budapesten halt meg, 1999. január 6-án.