Hidegkuti

Nándor

Hidegkuti Nándor 1922. március 3-án született Óbudán. Édesapja I. világháborús hős volt, vitézi címet kapott, amit a fiú is viselt labdarúgó-pályafutása elején, 1945-ig. Anyai ágon több futballista is volt a rokonai között, többel együtt is játszott az Újlaki FC-ben. A legjobbal, Szemere (Soschtak) Antallal nem, belőle egyszer válogatott lett. A vékony testalkata miatt, Gaceknek, sőt Girnyónak becézett későbbi világklasszis, az Újlaki FC (1934–1940), majd a Gázgyári MTE (1940–1943) egykori ifjú középcsatára az Elektromosban lett első osztályú futballista. A háború után útja a Herminamezei AC-be vezetett, amelyet akkoriban a kisgazdák támogattak. A vezetők a prémiumot krumpliban, cukorban és babban mérték ki. Egyetlen szezont töltött csak a zuglói alakulatban, de az alatt válogatott játékos lett. Gallowich Tibor 1945 szeptemberében, a románok ellen 7:2-re megnyert Üllői úti találkozón szerepeltette először. Hidegkuti már a 8. percben gólt lőtt, aztán a végén is szerzett egyet. Úgy, hogy eredetileg csak nézőnek ment ki a meccsre, s azért kapott játéklehetőséget, mert Szusza megsérült. Kölcsöncipőben játszott, így is remekelt. A két találat azonban kevés volt ahhoz, hogy megragadjon a legjobbak között. Csak majdnem két év múlva, 1947 augusztusában, a bolgárok elleni Balkán-kupa-mérkőzésre került vissza a csapatba. Három gólt szerzett. Akkor már az MTK játékosa volt, pedig lehetett volna a Ferencvárosé is. 1946 nyarán Sárosi doktor a zöld-fehérekhez invitálta, neki pedig lett is volna kedve az Üllői útra „költözni”. Ám amikor meghallott egy kiszűrődő hangot („Minek hozták ide ezt a Hidegkutit, van itt annál jobb csatár is!”) megsértődött és – képletesen – meg sem állt a Hungária körútig Leigazolt az MTK-hoz. A csapat aztán többször is nevet váltott, ő klubot sohasem. A kék-fehérekkel az 1948–1949-es szezonban érte el első nagy sikerét, második lett a Ferencváros mögött. Az MTK-t akkor már két éve Bukovi Márton, a korszak talán legfelkészültebb magyar edzője dirigálta. Működése Hidegkuti játékára is óriási hatással volt.

Bukovi dolgozta ki, vagy, ha úgy tetszik pontosította a hátravont középcsatár játékát, amellyel aztán az MTK, illetve később ezt átvéve a magyar válogatott messze megelőzte a világot. Ám a posztra eredetileg Palotás Péter, s nem Hidegkuti volt a jelölt. Ám miután a szíve egyre többet rakoncátlankodott, nem tudott eleget futni. A svájciak elleni, 1952 szeptemberi Európa-kupa mérkőzésen ő kezdett, ám amikor kétgólos vesztésre álltunk, az első félóra végén Hidegkuti állt a helyére. Megfordította a mérkőzést, s attól kezdve éveken keresztül ő töltötte be ezt a posztot a válogatottban. Bukovi és a „találmányt” átvevő Sebes új távlatokat nyitott az akkor már harmincéves középcsatár számára. Azt gondolták, a pazar technikájú, okosan futballozó „Öreg” remekül tud majd osztogatni a csatároknak, s így még hasznosabb lesz, mintha előretolt centerként a védőivel birkózna. Sebes visszavonta Zakariást a védelembe, Bozsik és Hidegkuti szinte csak a támadásokkal törődhetett. Így kialakult a klasszikus 4-2-4, amelyben hat ember támadott. A négy világklasszis, Bozsik, Hidegkuti, Puskás és Kocsis köré épített magyar aranycsapat utat mutatott a nagyvilágnak. Az akkor már olimpiai bajnok Hidegkutinak a már említett, pályafutását (s nem túlzás, a világfutballt) meghatározó, minő dráma, éppen a berni Wankdorf-stadionban játszott, svájciak elleni mérkőzés a 25. volt válogatottságainak sorában. Harminc és fél éves volt akkor. S még majdnem kétszer ennyi találkozó állt előtte!

1953-ban játszott talán a legjobban. Májusban, a római stadionavatón ő lőtte az első gólt, majd Puskás két további találatával a magyarok huszonnyolc év után tudták újra legyőzni a legjobb összeállításukban szereplő olaszokat. Októberben, Bécsben két gólt lőtt az osztrákoknak, a mezőny legjobbjaként segítette 3:2-es győzelemhez a válogatottat. Aztán következett az Évszázad mérkőzése, Londonban. A három gólt szerző szinte az őrületbe kergette az angolokat. A következő évben ezüstérmes lett a világbajnokságon (két gólt rúgott a nyugatnémetek elleni csoportmérkőzésen, majd egyet-egyet a braziloknak és az uruguayiaknak), majd 1955 legelején játszott a korszak talán leghíresebb bajnoki mérkőzésén, amelyen a Honvéd 9:7-re verte meg a négy gólt is szerző Hidegkuti Vörös Lobogóját. 1956 után Bozsikkal, Grosiccsal, Budaival azon kevesek között volt, akik az átmenetet képviselték az Aranycsapat és a következő generáció között. Játszott még a balul sikerült svédországi világbajnokságon, majd bajnokságot nyert búcsúzásként az MTK-val.

Edzőként dolgozott az MTK (1959–1960), a Fiorentina (1960–1962), a Mantova (1962–1963), a Győri ETO (1963–1965), a Tatabánya (1966), újra az MTK (1967–1968), a Bp. Spartacus (1968–1971), a Stal Rzeszów (1972), az Egri Dózsa (1973), az egyiptomi Al-Ahli (1973–1980) és a dubai al-Ahli (1983–1985) csapatánál, majd 1996 nyarán szaktanácsadóként rövid időre visszatért a kairói Al-Ahlihoz. Sok helyen sikere volt, Egyiptomban öt bajnoki címet szerzett, itthon a Győrrel bajnok lett (az Aranycsapat egyetlen tagja, aki edzőként is bajnoki címet szerzett a magyar élvonalban), de a legnagyobb sikereit Olaszországban, a Fiorentinával érte el. 1961-ben megnyerte az Olasz Kupát és a Kupagyőztesek Európa-kupáját, utóbbi sorozatban 1962-ben is döntőbe jutott a csapattal. Aztán váratlanul búcsúzott, s továbbállt Mantovába. A „violáknál” nem igazán értették, miért, már azt sem nagyon tudták hova tenni, hogy a „Mister” a gyerekei nélkül költözött a városba, mert a magyar hatóságok nem adtak útlevelet egyszerre a családnak. Azt meg főleg nem értették, hogyan lehetséges, hogy a sikeredző nem köt újabb kétéves szerződést, mikor nagyon tisztességesen megfizetnék. Szegény nem köthetett: a magyar sportfőhatóság csak három évre engedte el külföldre, abból pedig addigra kettő letelt. Hidegkuti Nándor nem tehetett mást, elment a Mantovához egy évre, aztán hazatért Magyarországra. 2002. február 14-én hunyt el Budapesten. Hidegkuti Nándor az MTK Örökös Bajnoka, de 1994-ben a FIFA érdemrendet is megkapta, majd 2013-ban posztumusz Budapest Díszpolgára lett. Az MTK pályáját a nagyszerű középcsatár halálának napja óta Hidegkuti Nándor Stadionnak hívják. Az egyesület 2013. november 16-án ünnepelte alapításának 125. évfordulóját, november 9-én, az MTK–Bp. Honvéd bajnoki találkozó előtt ennek tiszteletére a stadionon belül felavatták az „Öreg” mellszobrát.