A salgótarjáni futball első számú legendája
Szojka Ferenc 1931. április 7-én született Salgótarjánban. A „Sesében” – hivatalosan a Salgótarjáni SE-ben kezdett futballozni, amelyet a névváltoztatás után Salgótarjáni Vasas SE-nek neveztek. Legalábbis, ami az egyesületeit illeti. Ugyanis már a negyvenes évek első felében, kisiskolásként is állandóan futballozott az acélgyári iskola környékén lévő grundon. Egyik játékostársából (játszótársából?), Bodon „Öcsiből”, azaz Bodon Tiborból ugyancsak válogatott játékos lett. A vékony testalkatú Szojka Feri – nem ok nélkül ragadt rá később a Rozoga becenév – a háború után az Acélgyárban légkalapácsvezetőként dolgozott, miután elveszítette édesapját, ő igyekezett eltartani a családot. Nagy szerencséjére szikrázóan tehetségesnek bizonyult a futballpályán, ha játszott, minden gondját elfelejtette. A tizenkilencedik évében járva, 1950-ben igazolt át a bányászváros legerősebb klubjába, amely akkor a Salgótarjáni Tárna nevet viselte. Augusztus 20. neki valóban ünnepnap volt: akkor mutatkozott be, mégpedig az Előre SE ellen az élvonalban. A klubváltás munkahelyváltással is járt: műszaki szerkesztő-rajzoló lett, vasárnap kivételével a hét minden napján reggel nyoltól délig bent volt a munkahelyén. A Tárnával, majd a néváltás után az SBTC-vel 1963 nyaráig folyamatosan az élvonalban szerepelt. Utána az 1963-as őszt és az 1964-es évet a második osztályban töltötte, de labdarúgó-pályafutása utolsó két évében ismét az NB I-ben szerepelt a „Sal. BTC”. Óriási sztárnak számított Salgótarjánban, 1966-ban, 35 éves korában mégis abbahagyatták vele a futballt, pedig az utolsó idényében háromszor is a kilencvenedik percben elért góllal mentett pontot a fekete-fehéreknek. A klubjával elért legnagyobb sikere az 1958-as Magyar Népköztársasági Kupa-ezüst volt. (Az 1956-os kupakiírás végződött akkor.) Szojka Ferenc 324 élvonalbeli mérkőzésen 16 gólt szerzett. 1962 nyarán kölcsönjátékosként, a Dorogi Bányászt erősítette a nyári totókupában.
Van-e Helsinkiben bágoly”?
Huszonnyolc válogatottságból ((1954. június 17.–1960. október 30.) huszonegyet Sebes Gusztáv kapitánysága alatt játszott, az 1954-es vb után közel két évre ő lett a válogatott első számú balfedezete. Kiemelkedő mérkőzése volt 1955-ben a glasgow-i, amelyen a magyar válogatott 4:2-re legyőzte a skótokat. A Képes Sport őt jelölte a mezőny legjobbjának. Neki arról maradt elsősorban emlékezetes a találkozó, hogy utána kint, az ottani televíziós adást felvételről nézve először láthatta magát a tévében. Egyetlen gólt lőtt a válogatottban, de az rendkívül látványosra sikerült. Így mesélte el: „Az Aranycsapat 1955-ös északi túráján Svédországgal játszottunk Stockholmban. A jobb oldalról Budai Laci végezte el a szögletet. A svédek Kocsis Sanyira, a fejelőkirályra figyeltek. Jómagam a tizenhatosnál álltam. Kocsis feje fölött átszállt a labda és éppen elém csapódott le. Hagytam egyet pattanni, majd bal lábbal, keresztbe, a bal felső sarokba vágtam”. Hajdanán sok híve azt állította, azért volt „csak” 28-szor válogatott, mert a még a világklasszisok közül is kiemelkedő Bozsik József posztján játszott. „Támadó típusú fedezet, gyakran betölti az egész mezőnyt, s irányítani tudja csapatát. Jól helyezkedik s különösen a szerelésben kitűnő” – jellemezte 1958-as svédországi világbajnokság előtt a Labdarúgás. A tornán két találkozón szerepelt. A válogatottban, Puskás Ferenctől kapta a Bágoly becenevet. Onnan ered, hogy amikor az 1952-es olimpián, Helsinkiben, a futballisták először megismerkedtek a fehér éjszakával, Szojka megkérdezte, palócos dialektusban: „Ákkor itt nincs is bágoly?”
Ott lehetett a szobra felavatásán
Edzői pályafutását az SBTC tartalékcsapatánál kezdte 1967-ben, később dirigálta az SKSE, a Kisterenye, a Nagybátony, a Pásztó és az SBTC csapatát is. Utóbbinál foglalkozott a korosztályú csapatokkal, edzette a felnőtteket is, majd kisebb kihalásokkal
pályaedzőként ügyködött, egészen 2003 nyárig. Keveseknek adatott meg a futball világában, ami neki igen: ott lehet a saját szobra avatásán. 2011 áprilisában, a salgótarjáni városi sportcsarnokban leplezték le a mellszobrot, amelyet Molnár Péter somoskőújfalui szobrászművész készített. 2007 óta nevét viseli Salgótarján stadionja. A város és Nógrád megye díszpolgára volt. 2011. szeptember 17-én hunyt el, Salgótarjánban.