Kárpáti

Béla

Kárpáti Béla 1929. szeptember 30-án született Felsőgallán. A helyi FSC-ben kezdett futballozni, majd 1946-ban a Győri Vasas ETO játékosa lett. Papp Győző győri újságíró-futballtörténész gyűjtötte ki, hogy Kárpáti Béla 1948. május 20-án a Moravska Ostrava elleni nemzetközi mérkőzésen mutatkozott be az első csapatban, majd az év őszén, november 14-én, a Kispest elleni hazai találkozón debütált a bajnoki élvonalban. Azon a mérkőzésen balfedezetet játszott, később többször balösszekötőt is, mígnem Baróti Lajos, a csapat edzője megtalálta az igazi posztját, mégpedig a védelemben. Kárpáti Béla tíz évet töltött Győrben (161 bajnoki találkozón szerepelt), majd már befutott, válogatott játékosként került a Vasashoz. Leigazolásában nagy szerepet játszott Baróti Lajos, a piros-kékek edzője, aki Győrben is volt a mestere. Jókor érkezett: a Vasas sikersorozatának szinte legelején. Az 1956-os KK-győzelem után az 1957 tavaszi, egyfordulós bajnokságot megnyerte a gárda, az édesapja foglalkozása alapján Csendőrnek becézett vagy inkább csúfolt Kárpáti mind a 11 bajnokin játszott. A Vasas abban az évben megvédte KK-elsőségét is. Kárpáti Béla a két KK-kiírás döntőinek mind az öt találkozóján, így a Rapid elleni, legendás 9:2-n is játszott. Az 1960–1961-es és az 1961–1962-es szezonban újra bajnoki aranyérmes lett. Amikor 1968-ban a Labdarúgás című havilap összeállította a magyar labdarúgás első hetven éve legkiválóbb jobbhátvédjeinek listáját, a tízbe, Rumbold Gyula, Feldmann Gyula, Fogl II Károly, Mándi Gyula, Dudás Gyula, Korányi I Lajos, Balogh II Sándor, Rudas Ferenc és Buzánszky Jenő társaságában Kárpáti Béla is bekerült. 1963 őszén búcsúzott játékosként a Vasas első csapatától, 125 bajnoki állt mögötte az angyalföldi piros-kékeknél. 1984-ben a Vasasnál beválasztották a klub álomtizenegyébe.

Volt VIT-torna győztese a tulajdonképpeni utánpótlás-válogatottal (1954), végzett másodikként főiskolai világbajnokságon (1954). Az A-válogatottban 1953. október 11-én mutatkozott be, a magyarok 3:2-re győztek Bécsben. Az újonc balhátvédet játszott az első félidőben, aztán Lantos Mihály váltotta. A legenda szerint aznap a török időket idéző darabot játszottak a győri színházban, az egyik színész meglepően, de igazán stílusosan tájékoztatta a kollégákat és a nézőket a történtekről. Azt mondta:

A hátvéd kerettag volt az 1954-es svájci világbajnokságon, a torna előtti egyik edzőmérkőzésen, Luxemburgban játszott, de a vb-n nem kapott szerepet. 1958. szeptember 28-án Moszkvában, a Lenin-stadionban, a szovjetek ellen játszotta utolsó mérkőzését az A válogatottban. Akkor játszott a tizenkilencedik alkalommal. Török Péter újságíró fogalmazta meg a „Sok-e vagy kevés a 19 válogatottság?” kérdésre adott plasztikus választ: „Akkor gyűjtött 19 válogatottságot, amikor a focink még nem tűnt kiszikkadt, terméketlenül tengődő beltenyészetnek, akkoriban nem percemberkék kevélykedtek azzal, hogy az örökléttel méricskélik magukat és a hátvédhármasok nem úgy álltak fel, hogy: Csiribiri, Fityfiritty, Bakfitty.”

Kárpáti Béla a visszavonulása után tekintélyes edzői karriert épített. Előbb a Vasas tartalékcsapatát dirigálta (1964), majd az Ózdot (1965–1966), aztán Székesfehérvárra igazolt, a VT Vasast felhozta az első osztályba, majd 1968-ban, ő ült a kispadon a már a Videoton nevet viselő klub első élvonalbeli idényének tavaszán. Kárpáti Béla 1969-től 1976-ig Nigériában dolgozott, állami főedzőként és az edzőképzés egyik felelőseként, miközben vezette a Darma Unitedet, a Racca Roverst és Kano állam válogatottját. A hazatérése után megkapta az utánpótlás-válogatottat (1976–1977). 1978-ban a Zalaegerszegi TE csapatát vette át, majd ismét hosszú éveket töltött külföldön, a kuvaiti Tadhamon Sporting Club vezetőedzőjeként (1979–1986). Hazaérkezése után ismét a Vasast szolgálta, szövetségi képviselőként, technikai vezetőként, majd 1989 tavaszán vezetőedzőként. Kárpáti Béla 2003. december 30-án hunyt el Győrben.