Czibor

Zoltán

Czibor Zoltán 1929. augusztus 23-án született Kaposváron. Tizenhárom évesen kezdett el futballozni a Komáromi AC csapatában, majd a felnőttek között is ugyanitt mutatkozott be (a klub neve akkor már Komáromi MÁV-AC volt), miközben már a MÁV-nál dolgozott mozdonyvezetőként. Balszélső volt, azonban jobblábas, amivel teljesen összezavarta a védőket. Ezzel hívta fel magára a figyelmet egy 1948-as a BLASZ ifjúsági válogatott és a Nyugati ifjúsági válogatott közötti mérkőzésen is, amelyen utóbbiakat erősítette. Teljesítményével nem csak az ifjúsági válogatottba került be, de élvonalbeli klubok is felfigyeltek rá, melyek közül a Ferencváros le is igazolta. A legendás Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor támadósorral a Fradi 11 pontos előnnyel lett bajnok az 1948–1949-es idényben, 30 mérkőzésen 140 gólt szerezve. Ezekből a minden mérkőzésen pályára lépő Czibor tizenötöt szerzett. A szezon végén, 1949. május 8-án Ausztria ellen bemutatkozhatott a felnőtt válogatottban is. 1950-ben többekhez hasonlóan neki is az állami elképzelések szerint kialakítandó új kirakatcsapathoz, a Honvédhoz kellett volna igazolnia. Czibor azonban már ekkor makacs természet volt, így felvetette magát egy iskolába és a Csepelhez igazolt. A csepeli klub tagjaként lett olimpiai bajnok Helsinkiben 1952-ben. Amikor végül megkapta katonai behívóját, a Bp. Vörös Lobogóhoz került, ám egy percet sem játszott ott, mert Farkas Mihály honvédelmi miniszter azonnali hatállyal áthelyeztette a Honvédhoz. Czibor 1955-ben, Machos Ferenccel holtversenyben gólkirály lett, a csapattal pedig megvédte egy évvel korábbi bajnoki címüket. Háromszoros magyar bajnokként (1948–1949, 1954, 1955) zárta hazai pályafutását.

Az Aranycsapat balszélsőjeként állandó játékosa volt a legendás válogatottnak. Az 1952-es olimpiai bajnoki címet követően 1953-ban Európa-kupát nyertek, majd 1954-ben a világbajnokságon ezüstérmet szerzett a csapat. Ahogy Ausztria ellen kezdte válogatott-pályafutását, úgy mintegy keretbe foglalva azt, szintén ellenük lépett pályára utolsó alkalommal a nemzeti csapatban: 1956. október 14-én. Emlékezetes góljainak egyikét 1956. szeptember 23-án a moszkvai Lenin-stadionban, 105 ezer néző előtt lőtte, az Aranycsapat 1–0-ra legyőzte a Szovjetunió csapatát. Czibor a meccs után azt üvöltötte az öltözőben: „Legyőztük a kommunizmust!” Pontosan egy hónappal később Budapesten kitört a forradalom. Czibor a harcokban fegyveresen is részt vett, majd elment a Honvéddal a nyugat-európai, majd a dél-amerikai túrára, ahonnan nem tért haza.

1957-ben az AS Roma játékosa lett, ám az MLSZ követelésére a FIFA eltiltotta a külföldön maradó magyar futballistákat, így Czibornak el kellett hagynia már elfoglalt római lakását. Az akkor már az FC Barcelonában futballozó Kubala László sietett a segítségére: kifizette adósságait, vállalta költségeit és beajánlotta csapatának, amely az eltiltás lejárta után három évre szerződtette négymillió pesetáért. A CF Barcelona 1959-ben hat év után megnyerte a bajnokságot, 1958-ban és 1960-ban pedig a Vásárvárosok Kupáját. Legendás csatársorában, Evaristo és Luís Suárez mellett három magyar volt: Kubala László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán. A balszélső ottani pályafutásában is kiemelkedően emlékezetes a Guttmann Béla Barcelonája ellen vívott BEK-döntő, amelyen a világbajnoki döntőhöz hasonlóan, Bernben, a Wankdorf Stadionban játszott, gólt szerzett, s ugyanúgy 3–2-es vereséget szenvedett, mint a nyugatnémetek ellen. 1961-ben a klub nem hosszabbította meg Czibor szerződését, így ő a városi rivális Espanyol játékosa lett, azonban egy szezon után gyakorlatilag abbahagyta a focit és már csak egy-egy mérkőzést vállalt el hébe-hóba. Ezt követően is Barcelonában maradt, majd a rendszerváltást követően, 1990-ben tért haza Magyarországra. Komáromban telepedett le, ahogy megalapította anyaegyesülete jogutódját, a Komáromi Football Clubot is, melynek elnöke volt. 68 évesen 1997. szeptember 1-én hunyt el Győrben. Komáromban a városi sporttelep a nevét viseli. A helyi Klapka György Múzeumban emlékszobában láthatóak tárgyi emlékei.