Magyar és román bajnok
Az Aranycsapat középhátvédje Lipovics néven született, Kőszegen kezdett futballozni. A szombathelyi felsőkereskedelmi csapatával megnyerte a középiskolák számára kiírt Szent László Kupát. 1943 júliusának legvégén alig ismert játékosként került Szombathelyről Nagyváradra. A NAC-ban töltött egyetlen teljes idényében mindent játszott – jobbösszekötőt, jobbfedezetet, jobbszélsőt, centerhalfot és centert is – és mindig jobban és jobban. 24 mérkőzésen 11 gólt szerzett, a BSZKRT ellen ötöt. Tagja volt a magyar labdarúgás első „igazi” vidéki bajnokcsapatának. Az aranyos alapformáció a Vécsey (Wéber) Adolf – Mészáros Ferenc, Onódy I Andor – Perényi (Pecsovszky) József, Juhász Gusztáv, Deményi (Demetrovits) Rezső – Lóránt (Lipovics) Gyula, Barna (Stiebinger) János, Sárvári (Spielmann) Ferenc, Bodola Gyula, Tóth III Mátyás tizenegy volt. 1944 őszén, amikor a front elérte Nagyváradot, több társához hasonlóan Budapestre, a Nemzeti Vasasnak (hivatalosan: Nemzeti Nehézipari Munkások Kinizsi SC-nek) nevezett angyalföldi gárdához került, majd 1945 végén, családi okokból, visszatért a Pece parti Párizsba. Egy idényt ott, majd egy másikat Aradon, az ottani textilgyár csapatában, az ITA-ban töltött, utóbbival román bajnok lett 1947-ben. Huszonnégy évesen újra a Vasashoz igazolt, azaz újra Magyarországon futballozott. 1951 elején került a Bp. Honvéd bajnokcsapatába, az ott töltött öt idénye alatt további háromszor lett magyar bajnok. A magyar élvonalban 197 mérkőzésen 14 gólt szerzett. Pályafutását a Bp. Spartacusban folytatta, majd Vácon zárta le.
Egy aranyozott fog története
1948. október 24-én, éppen a román válogatott ellen, jobbhátvédként bemutatkozott a nemzeti tizenegyben. Akkor azonban még nem vívott ki állandó helyet a meggypiros mezes gárdában, sőt a jövője is bizonytalanná vált, miután az egy csapatnyi élvonalbeli futballistát érintő disszidálási kísérlete miatt, 1949 három társával együtt, lefogták. 1949 márciusában a budaörsi laktanyában, majd májusig a kistarcsai internálótáborban tartották fogva. Kistarcsán kiverték az egyik fogát, amelyet aztán bearanyoztatott, s élete végéig medálként a nyakában hordott. Szerencséjére Sebes Gusztáv úgy gondolta, hogy a Lórinak becézett, kiváló fizikumú futballista lenne az ideális középhátvéd alakuló válogatottja számára A bűnösnek ítélt futballisták ötven napos kitelepítés után, április végén már bajnoki mérkőzést játszhattak, Lóránt ősszel pedig visszatért a válogatottba is. Az 1952-es helsinki olimpia előtt állandósította a helyét a válogatottban. Finnországban olimpiai bajnok lett, 1953-ban Rómában a stadionavatón aratott győzelemmel pedig az Európa-kupa győztese. Kivette részét az angolok kétszeri legyőzéséből (6:3, 7:1), ezüstéremmel tért haza a svájci világbajnokságról. Utolsó válogatott mérkőzését 1955. május 15-én a dánok ellen játszotta.
Tragédia Szalonikiben
Nemzetközi edzői karrier
Edzői pályafutását a Bp. Honvédnál kezdte (1962–1963), 1963 őszén a Debreceni VSC-nél dolgozott. Az esztendő végén külföldre távozott. Későbbi pályafutása során főleg a német Bundesligában dolgozott. Állomáshelyei: 1. FC Kaiserslautern (1965–1967), MSV Duisburg (1967–1968), 1. FC Kaiserslautern (1969–1971), 1. FC Köln (1971–1972), Kickers Offenbach (1972–1974), Freiburg (1974 ősz), PAOK Szaloniki (1974–1976), Eintracht Frankfurt (1976–1977), Bayern München (1977–1979), Schalke 04 (1979. március–december), PAOK Szaloniki (1980–1981). Válságmenedzserként szerzett hírnevet. Kíméletlen módszereivel reménytelen helyzetben lévő csapatokat tartott benn az élvonalban. Egyetlen csapatot sem vett át a 11. hely fölött, s egyet sem adott le a 7. hely alatt. (Kaiserslautern, Duisburg, Bayern München). Az Eintracht Frankfurttal 22 mérkőzést vívott meg veretlenül. Az 1980–1981-es idény elején visszatért Szalonikibe, a PAOK-hoz, ahol 1975–1976-ban már görög bajnoki címet szerzett. Az idény hajrájában, az Olympiakosz Pireusz elleni rangadón a kispadon szívinfarktust kapott, s elhunyt. A diósgyőri Salamon József és a korábbi MTK-s Panajótisz Kermanidisz (az első egymillió forintos magyar labdarúgó!) a PAOK játékosa volt. Lóránt Gyula hamvait később az NSZK-ba szállították, Erlingben temették el. Családja kezdeményezésére 2011-ben hamvait Magyarországra szállították, Kőszegen temették újra. Nevét viseli szülővárosa sporttelepe. Kőszeg posztumusz díszpolgárának választották. Lóri címmel könyv jelent meg róla 1986-ban, szerzői Peterdi Pál és Somos István