Több névváltás, mint hiányzás
Zakariás József Budafokon született 1924. március 5-én. Édesapja, az idősebb Zakariás József a Budafoki MTE választmányi és sportbizottsági tagja volt. Öt fia is leigazolt aztán a klubba, az I-es sorszámot kapó István (aki elesett az orosz fronton a második világháborúban), aztán Imre (I), József (III), Ferenc (IV) és László (V) is. Közülük aztán csak egy lett híres futballista: az apa nevét öröklő középső fiú.
Zakariás József a BMTE-ből a Kábelgyár csapatába igazolt, majd 1944 őszén, húszévesen, az előző évek egyik meghatározó csapatának, a Gammának a mezét viselte. Az MLSZ első lépésben a Gamma SZISE-hez, a XI. kerületi klub amatőrcsapatához igazolta át, ám Zaki hamarosan kinőtte azt. Játszott a második világháború harcai miatt be nem fejezett bajnokságban, mégpedig már az első osztályban, például a Tóth Gy. – Híres, Tamás – Horváth, Szabó, Zakariás – Kincses, Tóth L., Komlódi, Kemény, Patkoló tizenegy tagjaként. Közülük heten is válogatottak voltak, vagy lettek később közülük! „Zaki” a következő bő fél évtizedben nem váltott klubot, de némi túlzással a budai alakulatot többször szervezték-nevezték át, mint ahányszor ő hiányzott bajnoki meccsről. Így volt a Budai Barátság SE (1945), a Budai Munkás SE (1946), a MATEOSZ Munkás SE (1946–1950), majd a Teherfuvar MSE (1950 tavasz) játékosa is, sőt – miután utóbbi egyesült az Előre SE alakulatával – végül az Előre SE-ből került 1951-ben az akkor éppen Bp. Bástyának nevezett MTK-hoz. 1953-ban megint nem ő, hanem a klub váltott: a Bástyából Bp. Vörös Lobogó lett. A többnyire Bukovi Márton által dirigált, Hungária úti gárdával 1951-ben és 1953-ban bajnok, 1952-ben Magyar Népköztársasági Kupa-győztes, 1955-ben pedig Közép-Európa-kupa győztes is lett.
Grosics Gyulával együtt mutatkozott be a válogatottban
A válogatottban 1947. augusztus 20-án, az Üllői úti, albánok elleni Balkán Kupa-találkozón mutatkozott be, érdekes, hogy klubját, a MATEOSZ-t, hárman is képviselték, az első gólt szerző Zsolnay János, valamint a két újonc, Grosics Gyula és Zakariás. A balfedezet 1952 májusáig „csak” tizenhárom mérkőzésen játszott a válogatottban, tizenhatról hiányzott. Az NDK elleni Megyeri úti sikerrel kezdődően ellenben törzstag lett, a világbajnoki döntővel bezárólag minden fontos mérkőzésen szerepet kapott. Különösen jó teljesítményt nyújtott a jugoszlávok elleni olimpiai döntőben, ahol a Népsport szerint
… igazi csapatjátékosnak bizonyult. Nagy lelkiismeretességgel, hasznosan és megbízhatóan látta el feladatát. Taktikailag nagyszerűen alkalmazkodott Bozsik játékához. Inkább kissé hátrahúzódva elsősorban a védekezésre összpontosított. Jól fogta összekötőjét. Mindenütt ott volt, ahol szükség volt rá, és ha a támadások elindításából nem is vette ki annyira a részét, mint Bozsik, ezen a téren is jó teljesítményt nyújtott.
“„
Remekelt Rómában
Kiemelkedően futballozott a római stadionavatón, amely az Európa-kupa megnyerését hozta a magyar csapatnak: „Zakariás ezúttal nemcsak versenyre kelt kitűnő fedezettársával, hanem a játék egyes szakaszaiban még csillogóbb teljesítményt is nyújtott nála. Ragyogó védőmunkája mellett minden átadásának valósággal szeme volt. Bozsikhoz hasonlóan vitte fel a labdákat és mindig használhatóan adta tovább a csatároknak. Időnként a kapura is veszélyes volt. Zakariás élete eddigi legjobb játékát nyújtotta ezen a mérkőzésen.” Az 1954-res világbajnokság berni döntője után soha többé nem került be a legjobbak közé, Sebes Gusztáv nem bocsátotta meg neki gyengébb játékát. Harmincévesen végleg bezárult előtte az A-válogatott kapuja.
Nyolc év Afrikában
Játékos-pályafutását az Egyetértésben zárta le. Edzőként előbb az Április 4. Gépgyár (1959) és a Szigetszentmiklósi SE gárdáját vezette (1959–1960), majd hosszú éveket dolgozott Afrikában, Conacryban, a guineai válogatott szövetségi kapitánya volt (1961–1968). Hazatérése után a Medosz Erdért SE edzője volt (1968–1971)