MÁV-kalauz és kapus
Gellér Sándor 1925. július 12-én született Szásznagyvesszősön, Erdélyben, az egykori Kis-Küküllő vármegyében. A Kolozsvártól nem túl távoli Aranyosgyéresen, 13 éves korában került először a kapuba. A család hamarosan Karcagra költözött, ő ott is kezdett futballozni, Ferenc bátyját követve – miatta kapta később a Gellér II jelölést. (Öccsei között is akadt, aki később az élvonalig jutott, István, azaz Gellér IV, Ferenchez hasonlóan, a debreceni vasutasklubban szerepelt, sőt, az olimpiai válogatottságig jutott.) A család életét meghatározta a MÁV, a vasút. Sándor is belépett a vasutasok táborába. Pályafutásának első időszakát így mesélte később egy a kor szellemében megírt, 1951-es, cikkben, a Népsportban:
Akkortájban szüleimmel és öt testvérkémmel Karcagon laktunk. Alig múltam tizennégy éves, amikor egy évvel idősebb bátyámmal és apámmal együtt a téglagyárba mentem dolgozni. A gyárban, mint cserépszedők nehéz, fáradságos munkával kerestük meg azt a pénzt, amiből csak keservesen tudtunk megélni. Egyetlen szórakozásom ebben az időben a sport, a labdarúgás volt. Abban az időben egy munkásgyerek nem gondolhatott arra, hogy teniszezzen, vívjon, hogy olyan sportot űzzön, amihez kedve van. Futballozni is csak akkor mehettünk, amikor késő este vége volt a munkának. Fáradtan, elcsigázottan rúgtuk a labdát addig, amíg korgó gyomrunk haza nem hajtott bennünket. Bátyámmal a karcagi I. osztályú csapatban játszottunk. Én voltam a kapus, Feri bátyám — aki most a Debreceni Lokomotív első csapatában játszik — a középhátvéd. Három évig maradtunk csak Karcagon, a helyzetünk, a megélhetésünk egyre rosszabb lett, olyan helyre kellett mennünk, ahol valamivel jobban megbecsülik a dolgozó embert, így kerültünk Püspökladányba. Az ottani vasutascsapatba mentem védeni, s nagyon boldog voltam, amikor cserépszedés helyett a MÁV-nál kalauz lehettem. Szerettem volna tanulni is, de nehezen megspórolt pénzemből csak arra jutott, hogy magánúton elvégezzem a négy polgárit.
“
„
Tizenkét garnitúra szerelés volt az ára
Az MLSZ értesítőjének tanúsága szerint 1943 tavaszán igazolta át a két Gellér fivért a Karcagi LE csapatából a Püspökladányi MÁV TK. Sándorra az 1947-es budapesti vasutas Európa-bajnokságon figyeltek fel az MTK vezetői. Kelet-magyarországi válogatott kapus is volt már, amikor leigazolták a kék-fehérek. A vasutasklub 12 mezt, nadrágot és cipőt kapott érte. Boskovics Jenőnek, az MTI legendás újságírójának mesélte később megérkezése történetét:
Sándor Csikarral együtt igazolt le az MTK. A Rozmaring presszóban találkoztunk az illetékesekkel. Kaptam egy öltöny ruhát, egy felöltőt. Csikarnak ugyanez jutott, plusz egy pár cipő. A megállapodást azzal koronáztuk meg, hogy az MTK-szurkolók a Jókai étterembe ebédre hívtak meg bennünket. Annyit ehettünk, amennyi belénk fért. Csikarral együtt a Kisstáció utcában laktunk, egy szobában, Képessy Józsinál, a klub egyik vezetőjénél.
“
„
Grosiccsal együtt tiltották el
Huszonkét éves volt már, amikor 1947 őszén bemutatkozott az NB I-ben. Schlosser Imre, azaz Slózi fiát, Solymosi Norbertet szorította ki az első csapatból. Az eltiltása miatt kihagyott 1955-ös évet kivéve, egészen 1959-ig ő számított a többször is nevet váltó MTK első számú kapusának. Még az 1961–1962-es idényben is védett a legmagasabb osztályban. A korszakban részese volt a csapat legnagyobb sikereinek, 1951-ben, 1953-ban és az 1957–1958-as idényben is bajnok lett, hatszor végzett a csapatával a bajnoki tabella második helyén. 1952-ben a Magyar Népköztársasági Kupa győztese lett. 1955-ben indokolatlanul és igazságtalanul súlyos büntetést kapott, egy évre eltiltotta a sportfőhatóság, egyébként Grosics Gyulával együtt, noha kettejük ügyei nem kapcsolódtak össze. Az indoklás így szólt: „Grosics Gyula és Gellér Sándor olyan magatartást tanúsítottak, amely nem méltó a Magyar Népköztársaság válogatott sportolóihoz. Visszaéltek azzal a megtiszteltetéssel, amelyet a válogatott sportolók részére előlegeznek. Válogatott és nemzetközi szereplésüket olyan célokra használták fel, amelyek összeegyeztethetetlenek a Magyar Népköztársaság törvényeivel, erkölcseivel és méltatlanok a válogatott sportolókhoz.” A csúcsszíntű labdarúgás mellett is dolgozott, s nem csupán afféle sportállásban:
Klubot cseréltem, de munkaadót nem. A MÁV Központi Szertárban, a Ferencvárosban dolgoztam. Onnan és a későbbi munkahelyemről indokolatlanul soha nem hiányoztam. Már régen az NB I-ben védtem, amikor az MTK a Ferencváros ellen játszott rangadót. Kaposi, az ismert játékvezető, a főnököm sürgetett, hogy menjek már, hiszen közeleg a kezdés. Villamossal időben kiértem.
“
„
(Majdnem) Örökös tartalék
1950. szeptember 24-én védett először az A-válogatottban, amikor a Megyeri úton 12:0-ra nyert a csapat Albánia ellen. Grosics helyére állt be az utolsó 17 percre. Összesen nyolc meccs jutott neki, a legendás sikerek közül a londoni 6:3 hajrájában kapott játéklehetőséget, a „megsérült” Fekete Párducot váltva. Utoljára 1956. június 3-án, Brüsszelben szerepelt a válogatottban, akkor Ilku István cseréjeként került a pályára. Nyolc válogatottsága alatt háromszor védte végig a 90 percet. Számításai szerint 48 alkalommal volt tartalék Grosics Gyula mögött. 1996. március 13-án a budapesti Tétényi úti kórházban hunyt el, Keszthelyen, a Szent Miklós Temető, urnafalában helyezték el a hamvait. Fia, ifjabb Gellér Sándor minden idők egyik legvirtuózabb magyar kosárlabdázója volt.
