Támadóból lett szélsebes védő
Buzánszky Jenő 1925. május 4-én született Újdombóváron. Ott kezdett futballozni, akkoriban még támadót játszott, kihasználva gyorsaságát. Állítólag 11,3 másodperc alatt futotta a száz métert. A családja „polgári” állást szánt neki, miután a háború alatt érettségi vizsgát tett a helyi katolikus reálgimnáziumban, majd forgalomirányítói vizsgát tett. 1945-ben tisztképző tanfolyamot végzett, ezután a MÁV Pécsre vezényelte – emiatt került a pécsi vasutasklubba, a Pécsi VSK-ba. Egyetlen idényre. Edzőjét, az MTK korábbi kiváló balszélsőjét, Szabó Pétert követve ment Dorogra, attól kezdve csak a többször is nevet váltó bányászklubban futballozott – vagy a válogatottban. 274 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, a másodosztályban pedig 56 alkalommal. A Doroggal két ötödik hely megszerzése volt a csúcs, 1950 őszén, majd 1955-ben. Játszott a dorogi futball legnagyobb klubsikerét jelentő, 1952-es, a Bp. Bástya ellen 3–2-re elveszített MNK-döntőben.
Az Aranycsapat legendás hátvédsorában
1950 novemberében Szófiában mutatkozott be a válogatottban egy 1–1-es mérkőzésen, pár nappal később már a Finnország ellen aratott 8–0-s sikernek volt részese. Az Aranycsapat legendás Buzánszky, Lóránt, Lantos hátvédsorából nemcsak gyorsaságával és modern védőjátékával tűnt ki, hanem ellentámadások gyakori indításával, előretörésekkel, amit az is jól mutat, hogy pécsi időszakában centert játszott. A Kazal becenévre hallgató Buzánszky pályára lépett 1952-ben, Helsinkiben az olimpiai döntőben, az 1953-ban Európa Kupa-győzelmet hozó mérkőzésen a római Olimpiai Stadionban, és természetesen az Évszázad mérkőzésén is, melyen a magyar válogatott a londoni Wembley-ben 6–3-ra diadalmaskodott a hazai pályán a kontinensről érkezett válogatottak ellen még veretlen angol nemzeti csapat ellen. Az 1954-es világbajnokság minden magyar vonatkozású mérkőzésén játszott, a döntőben – ahol az NSZK máig vitatott körülmények között 3–2-re győzött – a csapat egyik legjobbja volt. Összesen 49 mérkőzésen szerepelt a válogatottban, utolsó alkalommal 1956. július 15-én a Népstadionban lépett pályára egy Lengyelország ellen 4–1-re megnyert találkozón.
Dorogon stadion őrzi a nevét
1964-ben szakedzői diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán, azonban már ezt megelőzően elkezdte edzői pályafutását a Dorogi Bányásznál. Kubjának vezetőedzője volt 1961 és 1965, valamint 1967 és 1969 között is. Mindkét dorogi időszakát követően az Esztergomi Vasast irányította, de 1972 és 1985 között ismét a Dorog alkalmazásában állt technikai vezetőként. Ezt követően nyolc évig a Komárom-Esztergom vármegyei Labdarúgó Szövetség elnökhelyettese, majd 1997-ig elnöke volt. Elnöki regnálásának évében az MLSZ elnökségének is tagja lett, 1996-ban pedig a szövetség alelnöki feladatait is ellátta. Közben aktívan építette az Aranycsapat legendáját, élménybeszámolókra, filmvetítésekre járt. Még életében, 2010 májusában felvette a nevét a dorogi stadion. 1986-ban Olimpiai Érdemrenddel tüntették ki, és számos egyéb kitüntetése, elismerése és díszpolgári címe mellett 2011-ben a Nemzet Sportolójának választották. 2015. január 11-én az Aranycsapat klasszikus tizenegyének tagjai közül utolsóként hunyt el Esztergomban. Január 30-án a Szent István-bazilikában helyezték végső nyugalomra, ugyanabban az altemplomban, ahol korábbi csapattársai, Puskás Ferenc, Grosics Gyula és Kocsis Sándor is nyugszanak.