Tatabányán futott be, a Dózsával lett bajnok
Rothermel Ádám 1948. június 8-án született Budapesten. A Wekerletelepen, Kispesten nőtt fel. Tizennégy évesen már nagyon tehetséges kapusnak tartották, 1962 őszén az NB III-as Fővárosi Autóbusz első csapatában védett. Része volt abban, hogy a kispesti székhelyű, egyébként kék-fehér csapat egyre feljebb lépkedett, s 1966 végén feljutott az NB I B-be. A Kiss Jenő által dirigált együttessel azonban nem ment a második vonalba – mert elszerződött a legmagasabb osztályba, a Tatabányai Bányászhoz. 1969-ben lett első számú kapus a kék-fehéreknél, 1973-ig 75 élvonalbeli bajnoki meccsen védett Az 1971–1972-es szezon sikerült a legjobban: akkor negyedikek lettek a Bányásszal, s bejutottak a Magyar Népköztársasági Kupa döntőjébe. 1973-ban bejelentette, hogy nem kíván tovább Tatabányán védeni, a klub nem adta ki, kihagyott egy évet, a Vasasnál edzett. Oda mégsem szerződhetett, így hosszas viták után 1974-ben a kor legjobb csapatához, a Dózsához került. Első idényében bajnok lett, noha Szigethy Károly több mérkőzésen védett nála. A következő két idényben a Ferencváros, majd a Vasas nyerte meg a bajnokságot, de aztán 1977–1978-ban következtek ismét a lila-fehérek, a 30 mérkőzést felesben megosztó Rothermel Ádámmal és Tóth Zoltánnal. Ugyanez volt a képlet a következő szezonban is, amelynek végén Rothermel már háromszoros bajnoknak mondhatta magát. 1981-ig volt a lila-fehér klub tagja, majd rövid időre a Salgótarjáni Bányászhoz igazolt, 1982 tavaszán erősítette az akkor már a legnagyobb helyi legenda, Szojka Ferenc által dirigált, az NB II Keleti csoportjában a középmezőnyben vegetáló SBTC-t. Hét meccsen védett, s vele veretlen maradt a fekete-fehér alakulat. A kapus 1983-ban a Soroksári VOSE színeiben zárta le pályafutását.
Uwe Seeler búcsúmeccsén debütált
Az A-válogatottban 1970. szeptember 9-én, a vb-bronzérmes NSZK elleni nürnbergi találkozón, Uwe Seeler búcsúmérkőzésén mutatkozott be, Gerd Müller két gólt is lőtt neki, a nyugatnémetek 3:0-ra nyertek. Hoffer József további hat szövetségi kapitányi mérkőzésén mind ő védett, majd Illovszky Rudolfnál ismét Géczi István lett az első számú kapus. Az akkor még tatabányai kapus 1972 tavaszán, háromnegyed év múlva kapott ismét játéklehetőséget, ismét az NSZK ellen. Akkor Paul Breitner és Uli Hoeness lőtt neki egy-egy gólt (0-2). Ő állt a kapuban Bukarestben, a románok elleni Eb-negyeddöntőben (1-2). Nem játszó tartalék volt az 1972-es Európa-bajnokság belgiumi négyesdöntőjében, az ezüstéremmel zárt müncheni olimpián az Irán elleni csoportmérkőzésen védett, csereként 22 percet. Hároméves szünet után, 1975 őszén tért vissza a válogatottba. Az 1976-ban Európa-bajnok csehszlovákok elleni pozsonyi és a mumusnak számító szovjetek elleni budapesti 1-1 nem számított rossz eredménynek. Közben a Luxemburg elleni 8-1 akkor még papírforma-eredményt jelentett. A válogatottban összesen 13 mérkőzésen lépett pályára.
Rendőrtisztként töltötte második karrierjét”
1980-ban kezdte meg tanulmányaimat a Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi tagozatán, 1983-ban avatták tisztté. Az újpesti rendőrkapitányságon kezdett dolgozni nyomozótisztként, majd a főkapitányság rablási, aztán gyilkossági csoportjába került. Rendőrtisztként ment nyugdíjba.