Várady

Béla

Várady Béla – akinek nevét a sportsajtó Váradiként írta pályafutása alatt – 1953. április 12–én született a Borsod megyei Gömörszőlösön, 1970-ig a Putnoki Bányász, majd 1970–1971-ben az Ózdi Kohász játékosa volt. Tizennyolc évesen került a Vasashoz, amelyben rövid megszakítással 1985-ig játszott. A hetvenes években ő volt a piros-kékek első számú csatára, 338 bajnoki mérkőzésen 174 gólt rúgott. A kapusok és a sorfalba álló védők valósággal rettegtek iszonyatos erejű szabadrúgásaitól Legjobb idénye az 1976–1977-es volt, amelyben a Vasas története legutóbbi bajnoki címét szerezte meg. A balszélső elnyerte a gólkirályi címet, s egyúttal európai ezüstcipős is lett. A visszatért Illovszky Rudolf keze alatt nagyon erős, egyszersmind látványos támadójátékot mutató gárda alakult, amelyben Müller Sándor elsőrangúan dirigált. Zombori Sándor elképesztő távokat futott le mérkőzésről mérkőzésre, miközben temérdek labdát szerzett, s megcsillantotta kivételes rúgótechnikáját. Gass István jobbnál jobb labdákkal szolgálta ki a csatárokat, vagyis a posztján a zseniális Fazekassal is versenyre kelő Kovács István, az ördöngösen cselező Izsó Ignác és a Várady Béla alkotta triót. A Népsport osztályzatai alapján Müller Sándor és Várady Béla lett az Év játékosa – kuriózum, hogy hajszálpontosan egyforma eredménnyel. Bár a véletlen hozta így, tény, hogy nehéz lett volna bármelyiküket a másik elé rangsorolni. A Vasas 100-45-ös gólkülönbséggel zárta az évet, mindössze három bajnokiján nem szerzett gólt. A kulcsidőszak április közepe volt, a Vasas előbb az Újpestet, majd a Ferencvárost is 4-1-re verte meg a Népstadionban, kettős rangadón. Utóbbin 75 000 néző figyelte a piros-kék varázslatot. Abban az esztendőben egyébként a Vasas közel állt a duplázáshoz, a Diósgyőri VTK mögött második lett az MNK-ban. Várady Béla így is kétszeres MNK-győztes (1973, 1981), noha a második fináléban nem játszott, és tagja volt a KK-győztes együttesnek is. Az elsőben, a Bp. Honvéd ellen hosszabbításban 4-3-ra megnyert döntőben ellenben három gólt is szerzett. 1983-ban KK-győzelmet szerzett a Vasassal. 1983 és 1985 között a francia Tours csapatában futballozott, majd visszatért Angyalföldre, de hamarosan a Váci Izzóhoz került. Pályafutása „levezető” részében az osztrák UFC Pama, illetve itthon, a harmadik vonalban a Magyar Kábel futballistája volt.

A válogatottban 1972-ben mutatkozott be, 36 mérkőzésen 13 gólt szerzett, utoljára 1982-ben ölthette fel a címeres mezt. Balszerencséjére sérülés miatt lemaradt az 1978-as világbajnokságról. A müncheni olimpia ezüstérmese, a lengyelek elleni döntőben ő lőtte a magyar csapat vezető gólját. 1974-ben tagja volt az utánpótlás Eb-aranyat nyert magyar együttesnek.

Pályafutása befejezése után rövid ideig Magyar Kábel csapatát edzette. Később gépkocsivezetőként, kamionosként dolgozott. Élete utolsó éveit rokkantnyugdíjasként töltötte. Vecsésen hunyt el, 2014. január 23-án. Putnokon sportközpont viseli a nevét, a Vasas 2014-ben visszavonultatta egykori mezszámát, a 11-est.