Palotai

Károly

Palotai Károly 1935. szeptember 11-én született Békéscsabán. A családja eredeti neve Priskin volt. Édesapja magyarosított a harmincas évek első felében Palotaira. Az ötgyerekes családban a később élvonalbeli futballistává lett két fiú közül Jánost még Priskinként anyakönyvezték, a hét évvel fiatalabb Károlyt ellenben már Palotaiként. Az ifjabbik fivér tizenöt évesen a Békéscsabai Építőkben kezdett el futballozni, onnan igazolt tizenkilenc évesen Győrbe. Két indok is szólt amellett, hogy – némi túlzással – az ország egyik végéből a másikba költözzön: az egyik, hogy ott védett addigra már a válogatottban is bemutatkozó bátyja, a másik pedig, hogy a klub vezetői megígérték neki, hogy nem kell bevonulnia katonának. Már 1955-ben játszott az első osztályban, de huszonegy évesen megtört a pályafutása: János bátyjával és az ETO balszélsőjével, Pálffy Antallal, kihasználva, hogy még nyitott a magyar–osztrák határ, az NSZK-ba utaztak. Freiburgban kötöttek ki, kaptak is volna azonnal szerződést, de meg kellett várniuk, ameddig letelik a FIFA által az MLSZ kérésére kiszabott eltiltás. Féléves kényszerpihenő után játszottak a klubban, de Palotai Károly nem volt elégedett a helyzetével, elsősorban azzal, hogy a csapata nagyon gyenge volt. Miután megtudta, hogy a Győri Vasas ETO hazavárja, visszatért Magyarországra. Jó döntést hozott, következő bő fél évtizedben az ETO története első sikerkorszakát élte meg. 1963 őszén a bajnoki cím elhódítása jelentette bizonyos szempontból a csúcsot, de egész Európa felfigyelt a csapatra, amikor a legjobb négy közé jutott a Bajnokcsapatok Európa-kupájában. S még nem is emlegettük, hogy a Magyar Népköztársasági Kupa legeredményesebb szereplője volt a hatvanas években (1965-ben, 1966-ban, 1967-ben győztes. 1967-ben vonult vissza, az NB I-ben 171 mérkőzésen 43 gólt szerzett.

Palotai Károly – aki az évek folyamán hátra vont középcsatárból kiváló jobbfedezet lett – játékos-pályafutása legnagyobb sikerét az olimpiai válogatottal érte el 1964-ben. Az együttes hét mérkőzéséből haton pályára lépett Japánban, és egy gólt szerzett. Tokióban bajnok lett, de a csehszlovákok elleni döntőből sérülése miatt hiányzott. Becsületessége miatt. A benne feltétlenül megbízó Lakat Károly edző, tudva arról, hogy játékosa combja meghúzódott a döntő előtti napon, megkérdezte tőle, vállalja-e a játékot. Palotai – természetesen – nagyon szeretett volna játszani, de úgy gondolta, hogy a társaival nem teheti meg, hogy sérülten játszik. A fináléban nélküle nyert a magyar válogatott a csehszlovákok ellen 2:1-re, s mivel az akkori szokások szerint a NOB csak a fináléban pályára lépett tizenegy játékosnak adott aranyérmet, ő csak évekkel később, pótlólag kapott egyet. Noha játéktudása alapján mindenképpen rászolgált volna a nagyválogatottbeli szereplésre is, ott „csak” az edzőtáborokig jutott. Mint utóbb mondta, a tokiói olimpiai bajnoki cím kárpótolta őt az elmaradt A-válogatottságért.

Már 1959-ben bírói vizsgát tett, „komolyra” azonban játékos-pályafutása után fordult játékvezetői karrierje. A hetvenes-nyolcvanas években vitathatatlanul a világ legkiválóbb játékvezetői közé tartozott. 1974-ben az NSZK-ban (ahol az NSZK–Hollandia-döntő tartalék játékvezetője is volt!), 1978-ban Argentínában és 1982-ben Spanyolországban a világbajnokságon, 1972-ben Münchenben és 1976-ban Montrealban az olimpián, 1980-ban Olaszországban az Európa-bajnokságon dirigálhatott. Olyan mérkőzéseket vezetett közmegelégedésre, mint az 1978-as Mundial rosariói Argentína–Brazília rangadója, vagy négy évvel később a spanyolországi torna Ausztria–Franciaország összecsapása. Elképesztő: 1975 és 1981 között csak 1980-ban nem kapott valamelyik kontinentális kupadöntőben bírói szerepet. 1976-ban ő fújta a Bayern München–St. Étienne, 1981-ben pedig a Liverpool–Real Madrid BEK-finálét. Ő vezette minden idők egyik legjobb KEK-döntőjét 1979-ben, amelyen a Barcelona 4-3-ra verte meg a Fortuna Düsseldorfot. Az 1976–1977-es idényben a britek meghívták úgynevezett Házi bajnokságuk két rangadójára, előbb Glasgow-ban, a Hampden Parkban, majd Londonban, a Wembley-ben dirigálta az angol és a skót legénység összecsapását.

A játékvezetéstől elbúcsúzva sportvezetőként is tevékenykedett. Megbízatásai: a Győr-Moson-Sopron megyei Labdarúgó-szövetség elnöke (1990–1998), FIFA-instruktor, FIFA játékvezetői ellenőr (egyaránt 1985–1998), a FIFA JB tagja, ebbéli szerepkörében nagy része volt abban, hogy Puhl Sándor vezethette Pasadenában a vb-döntőt (1990–1994), UEFA játékvezetői ellenőr (1985–2005). 1990-től az MLSZ Játékvezetői Testületének, majd Bizottságának elnökhelyettese illetve alelnöke, 1993 és 1996 között az MLSZ elnökségi tagja volt.2012-ben Győr város díszpolgára lett, 2014-ben jelölték a Prima Primissima díjra, 2016-ban átvette az UEFA Gyémánt Érdemrendjét is. A Magyar Labdarúgó Szövetség 2015-ben életműdíjjal tüntette ki. Palotai Károly 2018. február 3-án Győrben hunyt el.