A Mesterségesen játszott a testvéreivel
Kertész II Vilmos 1890. március 21-én született a Felvidéken. Szülőhelyét, Barskisfeludot 1890-ig Vieszkának nevezték, szóval éppen akkoriban kapott új nevet. Az eredetileg Kohnnak nevezett család hamarosan a fővárosba került, Vilmos és öt testvére a Városligetben lévő grundon, az úgy nevezett Mesterségesen kezdtek futballozni. A bátyja, Gyula miatt a Kertész II nevet kapó Vilmos egy gyerekcsapatban játszott először egyesületben, amint azt elmesélte 1927 januárjában az Est újságírójának:
A Barátok Köre című sportegyesületben, ott játszott Bihari, a BTC későbbi válogatott kapusa, Rónay, az FTC jobbszélsője, Dürr, Ferber, Renner és többen, a későbbi nagyok közül. Nagyon rendes klub volt. A klubtagoktól minden szombaton krajcáronként szedtük össze a vasárnapi pályabért. De az ifjúsági bajnokságot mégis megnyertük. A csapatunk a legnagyobb reményekre jogosított. Bajnokok voltunk, a régi időben a bajnokcsapatok tagjainak szövetségi sapka járt. Mi is elhatároztuk, hogy megszerezzük a szövetségi sapkát. Egy. ismert nevű úr volt az ifjúsági szövetség vezetője. Befizettünk neki fejenként 10 krajcárt a szövetségi sapkára. M. úr a tíz krajcárokat összeszedte, ám ezzel és az ifjúsági szövetség pár forintot kitevő nagy vagyonával meglógott. Ezen az anyagi zátonyon megbukott a Barátok Köre is. Azután elhatároztam, hogy egy rendes klubba lépek. Rendes klub csak egy volt az én véleményem szerint, az FTC. Már csak azért is ezt tartottam a rendesebb klubnak, mert a bátyám az MTK-ban játszott. Ki-kijártam a ferencvárosi pályára, nagyon kívánkoztam a zöld-fehérekhez, de sehogy sem sikerült felvétetnem magam. Egy vasárnap azután a bátyám és Szüsz Hugó megfogtak, kivittek a Margitszigetre, kék-fehérbe öltöztettek és bedugtak az MTK ifjúsági csapatába. Hiányzott a tizenegyedik ember, így lettem én MTK-ista. Azaz dehogyis lettem MTK-ista! Tizenkét esztendeig játszottam az MTK-ban, mikor végre kiderült, hogy még mindig nem vagyok tagja a Testgyakorlók Körének. Az ifjúsági csapatban kezdtem, azután betettek a második csapatba. Három-négy meccset játszottam, ekkor Szüsz Hugó kivett a csapatból, mert önző voltam. Egy hét múlva Újpest ellen beállítottak a nagy I-be, mert hiányzott a 11-ik ember. Így voltam én, mindig 11-ik az MTK-ban. Az UTE ellen komoly sikerem volt. Következő vasárnap a BTC ellen játszottunk a Millenárison. Meccs után odajött hozzám Minder Frigyes, a szövetségi kapitány: »Nem jönnél el velünk vasárnap Becsbe? Az osztrákok ellen, nem félnél, ha beállítanálak a válogatott csapatba?« Mondtam, hogy az ördögbe félnék, nem féltem én soha. Elvittek Bécsbe, nagy sikerem volt. Így lettem válogatott.
“
„
Végigjátszotta az MTK majdnem teljes aranykorszakát
A mai számítás szerint 47-szer szerepelt a válogatottban, 11 gólt szerzett. 1909. május 2-án debütált, valóban Bécsben, a Cricketterek pályáján. Három évvel megelőzte a bátyját (Gyula 1912-ben egyszer játszott a nemzeti tizenegyben), s tragikus sorsú, egy németországi autóbalesetben elhunyt öccsét, Adit, azaz Adolfot, aki 1911-ben debütált.
1909 és 1924 között másfél évtizedet játszott az MTK-ban, meg sem közelíti senki, a bajnokcsapatokban lejátszott mérkőzések számát tekintve. Pedig a nagy sorozat utolsó állomásán (1924–1925) már nem is szerepelt, megsértődött, hogy kilencszeres bajnok, négyszeres Magyar Kupa-győztes (1910, 1912, 1914, 1923) létére nem becsülik meg eléggé. (Amúgy sokszor panaszkodott, hogy klubja nem becsüli meg. Ehhez képest talán meglepő, hogy a1923-as esküvőjén az egyik tanú Brüll Alfréd volt. Miután szakított az MTK-val, átlépett a Nemzeti SC-be, s ott játszott tovább. (Közben már 1921-ben a Kőbányai AFC amatőrtrénere lett, válogatott játékosként.) Amikor nem fért volna már be a profi csapatba, hajtott az amatőrök között. Az Újság nevű lap a hét hősének nevezte, amikor az NSC amatőrcsapatának tagjaként úgy küzdött, hogy elrepedt az arccsontja. Nagy fájdalmai ellenére nem engedte magát kórházba vinni, hanem visszament a pályára, s győzelemre vezette a csapatát. Akkor 37 éves volt, de még két évvel később is beállt futballozni, amikor a Nemzeti SC bajba került.
Furfangos sportszerkereskedő
A nagyhírű futballista egyébként nem volt szimpla fickó Sikeres sportszerkereskedést vezetett Budapesten, az Andrássy úton, ahova az árukat külföldről hozta be. Ha lehetett, akkor könnyedén, ha nem, akkor furfanggal. A Nemzeti Sport is megírta majd két évtizeddel később a futballista berkekben híressé vált történetet: „Kertész, mint jó üzletember, a futball mellett a privát foglalkozásáról sem feledkezett meg. Akkoriban Pesten nemigen lehetett jó labdákat kapni s Kertész Vili Becsben összevásárolt ötven darab kitűnő futball-labdát. Igen ám, de akkor nálunk a kommün volt az úr és többek között Ausztriával sem voltunk kereskedelmi kapcsolatban, tehát se ki, se be nem lehetett szállítani semmit. A magyar határőrökkel még csak meg lehetett a dolgot oldani, mert volt közöttük Vilinek egypár futballrajongója, de hogyan játssza ki az osztrák határőröket? Akkor még Bruck és Királyhida között a Lajta alkotta a határt. Vili gondolt egyet: A labdákat rejtő zsákjával lement a kertek alá, elővett egy pumpát, felfújta mind az ötven labdát és egyenként átrugdosta őket a túlsó partra, ahol a Vili iránt barátságos érzelmű magyar határőrök a srácok segítségével összeszedték a bőröket. Vili aztán szépen átsétált a határon, újra leeresztette a labdákat és beszállította őket Budapestre.”
Kertész II Vilmos a harmincas évek elejétől edzőként dolgozott, előbb a VAC-ot segítette, majd a temesvári Ripensia edzője volt, aztán a bécsi Hakoahnál is felbukkant, végül kivándorolt Egyiptomba. Alexandriában a Hellenic Athletic Unionhoz szerződött, majd az al-Ahlit is dirigálta. A már a hatvanas éveiben járó egykori futballcsillag az ötvenes évek vége felé átköltözött Ausztráliába, 1964-ben hunyt el.
