Slózi és az Aston Villa
Schlosser Imre 1889. október 11-én született Budapesten. A mai Belvárosban nőtt fel, a Petőfi téren kezdett futballozni, oda rohant át mindig, amikor csak tehette Párisi utcai lakásukból. Eleinte rongylabdával játszottak, aztán kaptak egy gumilabdát. Nem akárkitől: élete első mecénásától, támogatójától! A tekintélyes úr szinte minden nap arrafelé sétált, Ferencz József rakparti korzón. Meg-megállt, nézte a labdát rúgó gyerekeket. Aztán csak megkérdezte az egyiküket, talán éppen Slózit: „Gumilabdával is tudnátok játszani?” Egy ilyen kérdésre csak megilletődöttséggel vegyes dacos igen lehetett a válasz. Utána meg jöhetett egy boldog „köszönjük”, amikor az ismerős ismeretlen egy ezüstkoronást adott a labdavásárlásra. A mindig elegáns, jóságos úrról, persze, minden srác tudta, hogy kicsoda – s még természetesebb, hogy egyikőjük sem ismerte. Az akkor már a hetvenes éveiben járó előkelő megjelenésű, szálfateremtű báró, Podmaniczky Frigyes, a jeles politikus, újságíró, író, színigazgató, országgyűlési képviselő, belső titkos tanácsos volt a jótevőjük.
A pesti fiúk hamarosan Budára jártak futballozni. Miután a Petőfi teret kinőtték – túl sok volt a sétáló és túl szigorú a csősz, aki időnként a késével kiszúrta a labdát, amikor már nem bírt a futballozó fiúkkal –, Slózi talált egy üres grundot Budán, az Átlós útnál (ma Bartók Béla út), a Hadik-laktanya közelében. Attól kezdve vasárnaponként ott futballoztak, megalapítva első gyerekcsapatukat, az Aston Villát.
A templomból a Franzstadtba
1902-t írták már, amikor Schlossernek igazi csapata lett. Barátaival megalapította a Remény FC-t, amelynek a kék színt választották. Szerelésre eleinte nem futotta. A szülőkre ebben nem számíthattak, örültek, ha az egyre gyakrabban elszakadó cipők helyett újat kapnak. Aztán az egyiküknek támadt egy csavaros ötlete. Tudták, hogy az FTC-ben futballozó Malaky fiúk, János, Mihály és „Koszta” (egyébként Szilárd) édesapja, az „öreg” Mihály volt a belvárosi görög templom sekrestyése, remélték, hogy befogadja őket ministrálni. Valójában a templomi ismeretség segítette aztán Slózit az FTC-be! A „görög”, Manno Miltiadesz látta meg egy vasárnap délelőtt játszani, s ő szólt aztán Malaky Mihálynak, hogy érdemes lenne a fiút elhívni az FTC-be. Schlosser Imre 1905-ben került a zöld-fehérekhez, előbb néhányszor a harmadik, de aztán bő egy éven át a második csapatban játszott. 1906. február 25-én mutatkozott be az első csapatban, a Millenárison, a Postás ellen 1:0-ra elveszített mérkőzésen. A következő évek aztán temérdek sikert hoztak. Az FTC első aranykorszakában Slózi hat bajnoki címet, három Ezüstlabdát, valamint egy-egy Challenge Cupot, Magyar Kupát és Auguszta Serleget nyert. 1909 és 1914 között csak ő volt a magyar bajnokság gólkirálya. Azokban az években valóban a kontinens legjobb csatárai között jegyezték. Népszerűsége korábban elképzelhetetlen méreteket öltött. A magyar sport ebből a szempontból (is) gyerekcipőben járt, nem akadt példa, hogy valakinek a népszerűsége a színésznőkével vetekedjen.
A nagy botrány
Schlosser 1915 végéig futballozott a Ferencvárosi Torna Clubban, akkor egy – minden bizonnyal túldimenzionált – ügy miatt leállt, s kérte átigazolását a nagy rivális, sőt, akkor talán ellenség MTK-ba. A kék-fehéreket megvádolták csábítással, az amatőröknél tilos ígérgetéssel, Schlosser tartotta magát, egyébként haláláig, ahhoz a változathoz, hogy megbántódott azon, hogy nem kapott két tiszteletjegyet egy válogatott mérkőzésre. Érzelmileg talán utóbb megbánta a döntését, sportszakmailag nyilvánvalóan jól járt. A következő években (1922-ig) sorozatban nyerte a bajnoki címeket, a kék-fehérek, soraikban a Konrád II, Schaffer, Schlosser belsőhármassal, minden létező gólrekordot megdöntöttek.
Harminckét évesen elment edzőnek, Svédországba. (Addig is dolgozott már „másodállásban”, rövid ideig a MAC, a VII. ker, SC és a VAC legénységét irányítva.) Feladta nyugdíjas állását – utóbb azt állította, ez volt élete legnagyobb hibája. Északon az akkor Kamraterna Norrköpingként emlegetett IFK Norrköping, majd a városi rivális IK Sleipner trénere volt. 1924 augusztusában átszerződött Lengyelországba, a krakkói Wisłához, de rájött, sokkal jobban szeretne még egy kicsit futballozni. „Ez persze a mai szabályok szerint lehetetlen, mert bármennyire szimpatikus is a Slózi személye az MLSz előtt, mégis két évig kellene várakoznia, hogy mint amatőr ismét részt vehessen a mérkőzéseken. Persze egészen más volna a helyzet, ha nálunk is életbe léptetnék a professzionista rendszert, amely esetben Schlosser is azonnal játszhatna” – írta a Pesti Napló 1925 februárjában
Harminchét évesen is bajnok lett a Ferencvárossal
Schlosser, jobb lehetőség híján, ismét itthon hagyta a családját, s 1925 nyarától egy évet a már megszületett osztrák profizmusban, a Wiener AC együttesében töltött. Közben edzett a klub ifistáit és a Brigittenauer AC felnőtt csapatát. A magyar profizmus hazahozta, az 1926–1927-es idényben bajnoki címet nyert újra a Ferencvárossal. Még a válogatottba is bekerült, 1927. április 10-én a maga számítása szerint a 75. fellépését ünnepelte, ez a mai számítás szerint 68 mérkőzést (és azon 58 gólt) jelentett. De már nem volt a régi. Még egyszer átigazolt, a Budai 11-ben játszogatott néhány mérkőzést, aztán visszavonult. A tulajdonképpeni búcsúját az I. liga és a II. liga válogatottjának gálamérkőzése jelentette 1928. június 29-én. (A három nagy klub, a korábban vállalt portyakötelezettségek miatt nem adott játékosokat.) Az ő csapata, a II. liga csapata nyert, 3:2-re. Minden túlzás nélkül: egyetlen 1955-ös kezdőrúgástól eltekintve, az volt élete utolsó diadalmas pillanata.
Felcsapott előbb a Műegyetem AFC, majd a Pesterzsébet FC edzőjének (egyaránt 1927–1928), utána az URAK-nál dolgozott (1928–1929), közben, mint a Népjóléti Minisztérium alkalmazottja, a Népjóléti SE-t dirigálta. A következő szezonban a Kispestnél tevékenykedett, aztán bírói vizsgát tett, meccseket vezetett. Az 1931–1932-es idényben a Taxisok, 1932 őszén a Budafok, a következő tavasszal a BSZKRT trénere volt. Nem ment valami jól a sora, 1934 májusában kilakoltatták a tartozásai miatt. 1935 tavaszán a Zuglói VIII. ker. FC futballtanácsadójaként bukkant fel, a klub díszelnöke Usetty Béla országgyűlési képviselő, az MLSZ elnöke is volt egyben. Slózi helyzetén ez az állást sem javított, mint ahogyan az sem, hogy a KaSE trénere lett. Akkoriban szerepelt a neve a II. ligás mérkőzések vezetésére, valamint az NB-s meccseken partjelzőül alkalmas játékvezetők listáján. Ám közben meggyűlt a baja a törvénnyel, szabadságvesztésre ítélték. A futballtársadalom többször is próbált úgynevezett jutalomjátékokkal segíteni rajta, 1946-ban például a Budapest B-válogatott és az utánpótlás-válogatott játszott egymással a javára. Utolsó, a futballban vállalt szerepe a Vasbeton edzéseinek irányítása volt, 1949-ben. Tíz évvel később, elszegényedve halt meg.
