Kötelességem van a magyar kapuval szemben”
Domonkos László 1886. október 10-én született Budapesten. Állítása szerint nem járt a grundra futballozni, mint a gimnazista cimborái, inkább a Millenáris „teknőjében” leste a sztárok tréningjeit. Titkolnia kellett szenvedélyét édesanyja előtt, aki úgy tudta, csemetéje délutánonként a barátjához szokott átmenni. Az MTK ifijében kezdett el védeni 1903-ban, és egyetlen sikeres mérkőzése után a „kettőben” találta magát. 1904-ben bekerült a kék-fehérek első csapatába, Sebő Gyula helyét örökölte meg. „Most már anyám és tanárom is ott tapsolt a korlát mögött” – emlékezett karrierje nyitányára. Kétszer nyert bajnoki aranyat (1904, 1907–1908), háromszor Magyar Kupát az MTK-val. Állítólag ő vetődött először minden irányba a magyar kapusok közül. 1907-ben váratlanul a „tornászokhoz” igazolt. Furcsa döntését ő sem teljesen értette: „A Csikágóban laktam, a hőskorát élő BTC-együttes fellegvárában. Lelkemre beszéltek, álljak be a piros-fehérek közé, ott a helyem. Ma már nemigen tudok számot adni magamnak a dolgok folyásáról, annyi azonban tény, hogy a Woolwich Arsenal ellen már én védtem a BTC kapuját. (…) Az angol menedzser kijelentette, nálam nélkül macska-egérharc lett volna a játék, szerződést ajánlott fel, sok-sok fontot, csak legyek profi, jöjjek velük. Nem mentem. Tudtam, kötelességem van a magyar kapuval szemben” – mondta.
A kontinens legjobbjai között
Még abban az évben visszatáncolt az MTK-hoz, ahol 1913 nyaráig parádézott. Neve gyakorta egyszerűen Domyként jelent meg a sportsajtóban. Tény, hogy szavai, kifakadásai nem éppen a szalonok világának szókészletét idézték a pályán, de mestere volt a kapuvédésnek. Nem szívesen öklözte ki a labdát, mindig arra törekedett, hogy lehúzza, megfogja, magához ölelje. Sokan őt tartották a békebeli Európa első számú kapusának, egy berlini lap be is választotta a kontinens legjobb tizenegyébe. 1914 elején átigazolt az FTC-be, de csak fél évre. Két bajnokin és egy barátságos nemzetközi meccsen őrizte a Fradi kapuját. Az első 90 perce a zöld-fehéreknél drámaira sikeredett, 1914. február 15-én egykori társaival nézett farkasszemet, azok nem irgalmaztak a volt kapusuknak, négyet rúgtak neki (MTK–FTC 4–1).
Szerkesztő úr, inkább elestem volna”
1914 augusztusában bevonult katonának. Az orosz frontra került, ahol súlyosan megsebesült, robbanógolyót kapott a combjába. Hadirokkantként tért haza az arcvonalról, béna lába miatt soha többé nem futballozhatott. Nem lett hűtlen szeretett sportágához, kisebb klubok foglalkozásait irányította (Füleki TC, Pilisvörösvári SC, Tokod, Losonci AFC), közben hivatalnoki posztot töltött be a pilisvörösvári bányánál, és tudósította a sportújságot. „Szerkesztő úr, inkább elestem volna” – vallott értelmét veszített életéről egy 1928-as interjújában.
Huszonegyszer védett a válogatottban
1906. október 7-én Schlosser Imrével együtt mutatkozott be a válogatottban, s bár a félelmetes cseh csatárok négyszer is bevették a hálóját, nem keltett csalódást Prágában. 1912-ig összesen 21-szer védett a nemzeti együttesben, tagja volt a stockholmi olimpián szereplő gárdának.