Örökre eltiltották, aztán mégis játszhatott
Eisenhoffer József 1900. november 8-án született Budapesten. 1915. július 3-tól 1919. május 24-ig a BTC igazolt ifjúsági labdarúgója volt. Szüleivel Kispesten lakott, ebből a szempontból is praktikus volt, hogy 1919. május 24-én igent mondott a KAC intézőjének kitartó invitálására. A kispesti profiper egyik legfőbb érintettje lett, ezért örökre eltiltották, igaz, később két évre mérsékelték a büntetését. 1922-ben a piros-feketéktől átlépett a Ferencvárosba, majd az MLSZ-től kegyelmet kapott, és az 1923–1924-es bajnokságban újra játszott. Nem sok időt töltött az Üllői úton, mégis a fradisták egyik kedvencévé vált. 1920 és 1924 között nyolcszor szerepelt a magyar válogatottban, hét gólt szerzett a legjobbak között. Az olimpiai kudarc (0–3 Egyiptom ellen) után hat nappal, 1924. június 4-én a mieink Le Havre-ban léptek pályára, és 1–0-ra legyőzték Franciaországot. A 25. percben Eisenhoffer bevette Maurice Cottenet hálóját, de talán maga sem gondolta, hogy ez a találat volt a búcsúja a címeres meztől.
Az első osztrák profi bajnokcsapat tagja
1924-ben megkezdte hosszú külföldi bolyongásait. Egy röpke időre a Makkabi Brnóban futballozott, majd négy hónapot újra az FTC-ben töltött (1924. február–június). A következő két idényben, 1926-ig a bécsi Hakoah együttesét erősítse. Az első professzionális osztrák bajnokságot a világoskék-fehér ingén Dávid-csillagot viselő tizenegy nyerte meg, számos kitűnő magyarral a keretében.
Az Olympique Marseille legendája
1926. áprilistól májusig Eisenhoffer a bécsi csapatával az Egyesült Államokban portyázott, de utána sem tért vissza Európába, hanem a Brooklyn Wanderers labdarúgójaként folytatta. Az 1928 és 1929 közötti periódust a Hakoah All Stars Brooklyn nevű kombinációban töltötte. 1931-ig futballozott különböző New York-i klubokban. (Közben rövid időre hazatért, de nem szerződött le sehova). Az Egyesült Államokból végleg visszatérve a bécsi Hakoah játékosa lett, majd 1932 novemberében nagyon fontos lépésre szánta rá magát: az Olympique Marseille kötelékébe lépett. Karácsonykor már játszott is a Ferencváros ellen. 1932 és 1941 között 87 mérkőzést játszott a bajnokságban és 34-et a Francia Kupában. 1934-ben és 1940-ben is elvesztette csapatával a kupadöntőt, ellenben 1935-ben nyert. Eisenhoffer 1935 és 1941 között játékos-edzőként működött, 121 bajnoki és 22 kupatalálkozón vezette a csapatot a bajnokságban és a háború alatti regionális bajnokságban (Littoral). Még mindig az élmezőnyben van a bajnoki meccsek számát tekintve az OM-nél. Örökre beírta a nevét a klub aranykönyvébe azzal, hogy első edzőként nyert profi bajnoki címet a kék-fehérekkel, mégpedig 1937-ben. 1938-ban újra Francia Kupa-győztes lett. 1938-ban rövid időre elment az RC Lenshoz, de aztán visszatért Marseille-be, 1940-ben újabb Francia Kupa-döntőt veszített. Marseille-i évei alatt számos magyar játékostársa, illetve játékosa volt, mint Kohut Vilmos, az öccse, Rezső, továbbá a szegedi Mester István, az exújpesti Sas-Schneider Károly, a francia válogatottságig is eljutó Weiskopf-Virág Ödön és rövid ideig Kálin László is.
Szívgyengeségben hunyt el
1941 őszén írta a Nemzeti Sport: „Eisenhoffer Józsefnek, a Kispest volt játékosának, aki most tért haza külföldről, az MLSZ nem adott működési engedélyt.” 1945. február 14-én halt meg Budapesten. A halotti anyakönyvi bejegyzésben kőművesmesternek titulálták, a halál okaként orbáncot és szívgyengeséget állapítottak meg.