Hétszeres bajnok volt a kék-fehérekkel
Molnár György 1901. február 12-én Budapesten született. Kőbányán nőtt fel, a Fáskörben koptatta a cipőit, mígnem tizennégy évesen, 1915-ben az MTK tagja nem lett. Akkor még a Kertész utcai kereskedelmi iskolába járt. Itthon nem is futballozott más klubban, az MTK-val, majd a profizmus bevezetése után a Hungáriában a húszas években (1920, 1921, 1922, 1923, 1924, 1925, 1929) összesen hét bajnoki aranyat gyűjtött, illetve szerzett két Magyar Kupa-elsőséget (1923, 1925) is. Fénykorát az MTK aranykorszakának utolsó három évében élte, akkor egyszer gólkirály (1925: 21), kétszer pedig vicególkirály (1923: 19, 1924: 14) lett. Nem csoda, hogy a húszas évek közepén ő volt az amatőr MTK legjobban fizetett játékosa (!) Orth György mellett, állítólag a havi hétmillió koronát is megkeresték. Négyszer annyit, mint egy szakmunkás… Addigra messzire kerültek azok az idők, amelyről Orth írt neki egyszer Dél-Amerikából:
Emlékszel Gyurikám, amikor annyi pénzünk se volt, hogy villamosra üljünk? Hányszor gyalogoltunk az MTK pályáról a Fáskertig, vagy kísértük be az Öreget, mert olyankor meghívott a cukrászdába, ahol teletömhettük magunkat süteménnyel…
“„
A profizmzusban rosszabbul keresett, mint (ál)amatőrként
Valószínűleg a profizmzusban rosszabbul keresett, mint (ál)amatőrként, vagy csak nem tudott ellenállni Amerika és korábbi játékostársai csábításának, mindenesetre 1927 őszén New Yorkba szerződött, a Giantshez, Ott sem találta meg a számításait, ezért gyorsan hazatért, s még éppen jókor, ugyanis így nyert még az amatőrkorszakban begyűjtött hat mellé még egy bajnoki címet a profi világban is. Noha a Haár Móric, Molnár György, Kalmár Jenő, Skvarek György, Hirzer Ferenc ötös nem volt rossz, azért meg sem közelítette, az évtized elejének Braun, Molnár, Orth, Opata, Jeny kvintettjét. Így is eljutottak azért 76 gólig. Molnár a következő ősszel ismét áthajózott a nagy vízen túlra, miután Brüll Alfréd elnök nagyvonalúan egyéves szabadságra engedte. A jobbösszekötő előbb a brooklyni Hakoahban, majd az átszervezés után a Brooklyn Wanderersben játszott, Braun Csibi oldalán. Már a következő februárban hazajöttek, Molnár a tavaszt a bécsi Hakoahban futballozva töltötte. Sőt, miután Brüll-lel megállapodott, meg is hosszabbította bécsi tartózkodását, a Hakoahból vonult vissza 1933-ban. A válogatottban 1920 és 1927 között 27 meccsen 11 gólt szerzett. Kint járt, de nem játszott a párizsi olimpián. Legsikeresebb fellépése a későbbi nagy mumus olaszok elleni volt, néhány héttel korábban, 1924. április 6-án, a 7:1-ből három góllal vette ki a részét. Azt tartotta élete legjobb meccsének.
Akkor ez volt a válogatott csatársor: Braun, Molnár, Opata, Eisenhoffer, Jeny. 7:1-re vertük meg az olaszokat. Három gólt én lőttem. Nagyon kijött a lépés nekünk azon a meccsen. Pedig az olasz védelem így állt fel: Combi, Rosetta, Calligaris. De hát az olaszok akkoriban nem bírtak velünk. Életem egyik legboldogabb napja volt az.
“„
Kolozsváron, Zágrábban, Lembergben dolgozott edzőként
Visszavonulása után néhány esztendőn keresztül külföldön dolgozott. Előbb a kolozsvári Universitatea (1933–1934), aztán a zágrábi Građanski (1934–1935), majd a lembergi Pogoń Lwów (1935–1936) csapatát edzette. Legnagyobb sikereként második lett 1935 végén a lengyel bajnokságban. A második háború után előbb magántisztviselőként dolgozott, majd az államosítások után ebből egyszerűen tisztviselő lett. 1977. január 25-én, Budapesten hunyt el.