Állítólag a nők többsége az 1900-as évek első másfél évtizedében leginkább miatta járt ki a futballmérkőzésekre, főleg a Millenárisra. Daliás külsejével éppen úgy „hódított”, mint játéktudásával_ 1905 és 1913 között hét bajnoki címet nyert, sőt volt az Ezüstliga, a Challenge Cup és a Magyar Kupa győztese is. A válogatott tagjaként az 1912-es stockholmi olimpia Vigaszdíj-sorozatának győztese lett. Az első világháborúban szerzett sérülése miatt visszavonulni kényszerült, iparművészként dolgozott utána.
Malaky Mihály fedezte fel
Rumbold Gyula 1887. december 6-án született Budapesten. A Remény SC-ben kezdett játszani, majd a Ferencvárosi SC-ből tizenhat esztendősen csábította el Malaky Mihály az FTC-hez. „„Erős, jómozgású gyerek voltam és hamar magamra hívtam az intézők figyelmét. Egy napon elcsaltak az Üllői út sarkán levő Gebauer kávéházba, ahol az FTC vezérkara tanyázott. Rábeszéltek… Ettől az időtől 1914-ig az FTC tagja voltam. 1904-ben vívtam első nemzetközi mérkőzésemet, 16 éves koromban ...” – mesélte évtizedekkel később a kezdetekről.
Tizenkét fontos trófeát nyert az FTC-vel
A hőskor első nagy hátvédsztárja, akit a „legdaliásabb futballistának” tartottak, mindössze 27 évesen zárta le labdarúgó-karrierjét. Súlyos sérülésekkel tért haza 1918-ban a háborúból. 1905 szeptemberében játszotta az első mérkőzését a zöld-fehéreknél, 1914 júniusában az utolsót. Véletlen egybeesés: mindkettőt az UTE ellen, a népszigeti pályán. A kettő között eltelt szűk évtizedben hét magyar bajnoki címet nyert (1905, 1906–1907, 1908–1909, 1909–1910, 1910–1911, 1911–1912, 1912–1913), egyszer volt Magyar Kupa-győztes (1913), háromszoros nyerte meg a zöld-fehérekkel az Ezüstlabda-díjat (1906, 1908, 1909), egyszer a Challenge Cupot (1909).
A legkiválóbb jobbhátvéd
A válogatottban 1907. április 7. és 1914. június 21. között 33 mérkőzésen szerepelt. Tagja volt az 1912-es stockholmi olimpián Vígaszdíj-nyertes együttesnek. A Nemzeti Sport 1929-es népszavazásán összeállított álomtizenegyben (az első három évtized legjobbjai) éppen úgy helyen kapott a Zsák – Fogl II, Rumbold – Bíró, Bukovi, Blum – Braun, Takács II, Orth, Schlosser, Borbás névsorú legénység tagjaként, mint aztán a Népsport 1953-as közönségszavazásának eredményeként összeállított tizenegyben: Plattkó – Fogl II, Rumbold – Bozsik, Bukovi, Orth – Braun, Kocsis, Sárosi dr., Puskás, Titkos. Mindennél többet mond róla a gyerekkori barát, s egyben játékostárs, Schlosser Imre véleménye:
Schlosser Imre például mindjárt a békeévek numero egy játékosának tartotta klubtársát. Azt mondta: Óriási klasszisával még akkor is kiemelkedett a mezőnyből, ha az angolokkal játszottunk. Ideális bekk volt, ballal-jobbal remekül rúgott, hatalmas erejét is felülmúlta a technikája
“
„
Nem kellett futnia
Egy másik korábbi pályatárs, Hlavay György is dicsérte:
Rumbold és Fogl Karcsi, önkéntelenül ez a két ember jut az ember eszébe, ha hátvédekre gondol. Náluk jobb beleket nem produkált még sem hazánk, sem a kontinens. Rumboldot még ifjúsági játékos korából ismerem, amikor a ferencvárosi Reménynél futballozott. 12 éven át láttam játszani, de sprintet sohasem láttam tőle, noha tudott futni. Soha nem volt rá szüksége. Azt hiszem, a jó helyezkedésből ennél jobb bizonyítványra nincs is szükség. Rumbold, Fogl II. Sem egyik, sem másik oldalon nem volt hozzájuk hasonló két bekkünk.
“
„
Képző és iparművészként is nevet szerzett
A pályán kívül festőként, grafikusként, iparművészként szerzett magának hírnevet. Budapesten hunyt el, 1959. október 5-én.
