A kis őrgróf
Sebestyén Béla 1886. január 23-án született, egy különleges családba. Színészek és futballisták lettek Sebestyén (eredetileg Stern) Zsigmond és Wirth Gizella fiúgyermekei. Amikor a szülők 1927 tavaszán az ötvenedik házassági évfordulójukat ünnepelték (79 és 74 évesen, ritkaságnak számított ez akkoriban…) Béla már régen lezárta labdarúgó-karrierjét, tisztviselőként dolgozott. (Hajdanán olyan érdekes munkaadói is voltak, mint a Leánykiházasító Intézet.) Futballistaként ő vitte a legtöbbre, az első nemzetközi szintű magyar jobbszélsőként emlegették, aki hat éven keresztül játszott a válogatottban, tagja volt a stockholmi olimpiáról a Vigaszdíj megnyerésével hazatérő csapatnak is. Eleganciájára jellemző, hogy sporttársai időnként „kis őrgrófnak” becézték. Akadt egy csak tőle látható csele, amellyel még az angol bekkeket is képes volt megetetni.
Már lemondtak az életéről
A Városligetben, a mesterséges tó környékén kezdett futballozni az 1800-as évek legvégén, be-beszállt a Remény nevű kis csapatba is. Halmay Zoltán, az úszó olimpiai bajnok „fedezte fel” a lizsében, s hívta el magukhoz, a Magyar Úszó Egyesülethez. Sebestyén, aki vitte magával szinte a Remény teljes kompániáját, nagyon rövid ideig játszott csak a klub második csapatában, előrelépett. Mi több, 1903-ban a későbbi válogatott hátvédet, Révész Bélát követve az MTK játékosa lett. A kék-fehérekkel 1908-ban bajnoki címet nyert, csapatával három kiírásban (1910, 1911, 1912) diadalmaskodott a Magyar Kupában. Pályafutása legelején a Szapáry álnéven is játszott. Egy Milánóban szerzett hasi sérülés miatt volt kénytelen visszavonulni. „Úgy hasba rúgtak, hogy az orvosok már lemondtak az életemről. Azt mondták apámnak, hogy készítse elő a családot a legrosszabbra. Édesapám viszont váltig hangoztatta, hogy az nem lehet, ilyen edzett fiatalember nem pusztulhat el. Neki lett igaza, életben maradtam” – mesélte, már jóval túl a hetvenen.
Híres volt sportszerűségéről
Öccsei közül Gyula ugyancsak nyert bajnoki címet a kék-fehérekkel, 1914-ben. Nem sokkal később elesett a háborúban. Dezső, családi becenevén Dódi is futballozott az MTK-ban, de aztán ő is „átigazolt”, színházigazgató, később színházi titkár lett. Sebestyén Mihály, aki az 1910-es években huszonnégy éves fejjel a színházi élet legfiatalabb művészeti igazgatója lett, felidézte a hatvanas években, a Film Színház Muzsikában: „A magyar színészet történetében egyedülálló, hogy egyszerre három testvér vezetett színházat”. Mindez 1924-ben esett meg, amikor a legidősebb fiú, Géza került a Városi Színház élére, Mihály lépett a helyére Miskolci Nemzeti Színház igazgatójaként, míg Dezsőt, azaz Dódit kinevezték a Fővárosi Operettszínház direktorának. Jenő táncos-komikusként szerzett népszerűséget. Érdekes, hogy Bélát (és ismereteink szerint lánytestvérüket, Hermint) egyáltalán nem vonzotta a színház világa. Pánczél Lajos így írt róla a Labdarúgásban megjelent nekrológjában: „Rendkívül gyors játékos volt, s pontos beadásait nagyszerűen tudták használni a belső csatárok. Híres volt sportszerűségéről is: becsülte ellenfeleit, s a játékvezetőt. Még tudása teljében vonult vissza a játéktól, érdeklődését azonban mindvégig megőrizte a labdarúgás iránt.”