Apai örökség
Zombori Sándor 1951. október 31-én született Pécsen. Édesapja, a Talián családnéven született idősebb Zombori Sándor balösszekötőként maga is első osztályú futballista volt, a Pécsi VSK-ban, az 1945–1946-os idényben. Az ifjabb Sándor a Pécsi Dózsa saját nevelésű játékosaként 1969. október 12-én, a Dunaújvárosi Kohász ellen mutatkozott be az NB I-ben. „Tulajdonképpen meg sem kérdezték tőlem, akarok-e játszani, egyszerűen vittek, de ezzel nem tettek vágyaim ellen. Apám ismert játékos volt Pécsett, tőlem a családi hagyomány folytatását várták. Kilenc-tízévesen kijártunk az első csapat mérkőzéseire, csodáltuk, tapsoltuk Dankát, Hegyit, a Dunai testvéreket, Rádit és a többieket. Egy cél lebegett előttem: ne hozzak szégyent apámra, vigyem legalább annyira, mint ő” – mesélte 1978-ban, a Labdarúgás hasábjain. 1975-ig játszott az 1973 eleji városi fúzió után már a Pécsi MSC nevet viselő alakulatban. Legjobb idénye az 1972–1973-as volt, amelyben kilenc gólt is szerzett. Talán soha nem hagyta volna el a piros-feketéket, ha a csapat – egyébként játékosállománya, keretének erőssége alapján nagy meglepetésre – ki nem esik az NB I-ből.
Bajnok a Vasassal
Angyalföldön 1975 és 1982 között 214 élvonalbeli összecsapáson viselte a piros-kék szerelést, 40 gólt szerezve. Legnagyobb sikerét az 1976–1977-es bajnokság megnyerése jelentette, mind a 34 mérkőzésen játszott a Mészáros – Török, Hegedűs, Komjáti, Kántor – Gass, Müller, Zombori – Kovács, Izsó, Várady alaptizenegy tagjaként. 1979–1980-ban és 1980–1981-ben bronzérmet szerzett a csapatával. 1981-ben ő vehette át Sós Károlytól a Magyar Népköztársasági Kupát a Diósgyőri VTK elleni döntő megnyerése után.
Bombagólok szerzője
A Vasashoz igazolása után néhány hónappal már bekerült a válogatottba, 1975. október 8-án, a vb-bronzérmes lengyelek ellen debütált. Az első szereplést 1977 februárjában követte a második – közben második lett 1976-ban az utánpótlás Eb-n –, ám attól kezdve, párhuzamosan a Vasas nagyszerű bajnoki szereplésével, törzstag lett a nemzeti tizenegyben. 1977-ben tizenhárom válogatott meccsen játszott, meglepő, de összes „címeres mezes” fellépésének fele erre az évre esett. Emlékezetes gólt rúgott október végén a Népstadionban a bolíviaiak elleni interkontinentális pótselejtezőn: olyan erővel rúgta meg a labdát, hogy lövéséről még a tévékamera is lemaradt. Szerepelt, sőt az elemzések szerint a magyar válogatott legjobb játékosa volt az 1978-as argentínai Mundialon. Mar del Platában a franciáknak rúgott emlékezetes bombagólt. Némileg meglepő, hogy utána már csak hét mérkőzés jutott neki, 28 évesen játszott utoljára, huszonhatodszor a meggypiros mezben.
Második karrier a sajtóban
1982-ben Franciaországba szerződött profinak. Nagy sztár lett a Montpellier Hérault SC-ben, az 1984–1985-ös szezonban ő viselte a csapatkapitányi karszalagot, holott csupán a harmadik szezonját töltötte a klubnál. Magyarországon soha nem dolgozott edzőként, Franciaországban igen: a klub profi játékosaként edzést kellett vezetnie a serdülőjátékosoknak. Már játékos-pályafutása alatt is írogatott a Képes Sportban, majd hosszú éveken keresztül a Népsport, illetve a Nemzeti Sport labdarúgó-szakírója volt. A Sport TV 2000-es megalakulása után szakkommentátorként dolgozott. Azon kevés válogatott futballista egyike, akinek a fia is válogatott labdarúgó lett. Zalán egyszer játszott a legjobbak között.