Mészáros
Ferenc

Extra képességű, a legelképesztőbb bravúrokra képes, virtuóz kapus volt, azon négy magyar hálóőr egyike, akik két labdarúgó-világbajnokságon is őrizték a magyar válogatott kapuját. Mészáros Ferenc klubpályafutása során az Egyetértés, a Vasas, a Sporting CP, a Farense, a Rába ETO és a Setúbal csapatát erősítette.

Születési hely
Budapest
Születési idő
1950. ápr. 11.
Halálának ideje
2023. jan. 9.
Halálának helye
Budapest
Becenév
Bubu

Már tizennyolc évesen élvonalbeli kapus lett

Mészáros Ferenc 1950. április 11-én, Soroksáron született. „Mindig a labdát kerestem, más játékom sohasem létezett, a grundról alig tudtak bevinni a lakásba” – mesélte később a Labdarúgás hasábjain, már válogatott kapusként. Szamosi Mihály a soroksári grundról hívta az Egyetértésbe, 11 éves korától már igazolt játékos volt. Akkoriban kapusposzton szokatlanul fiatalon, 1968. május 19-én, Salgótarjánban bemutatkozott az NB I-ben. Tizennyolc évesen került anyaegyesületéből a Vasashoz. Az angyalföldi klubban a következő évtizedben Tamás Gyulával vetélkedett a kezdőcsapatba kerülésért. A hetvenes évek elejétől már Mészáros védett többet – kivéve, ha fegyelmi okokból mellőzték. A piros-kékektől 1981-ben Portugáliába, a lisszaboni Sportinghoz igazolt, ahol nagy sikerrel védett. Az 1983–1984-es szezont egy másik portugál csapatban, a Farensében töltötte. Két évre hazatért, a Rába ETO-ban Verebes József korszakában védett. Végül visszatért Portugáliába, ahol további három szezont töltött Setubalban. Utolsó idényében idősebb volt, mint a csapat vezetőedzője, egyben egykori csapattársa, Manuel Fernandes.

Négy vb-mérkőzésen védett

Pályafutása fénykora a nyolcvanas évek elejére esett, egyik legjobb meccse a bukaresti vb-selejtező volt. „Mészáros maga volt a megtestesült nyugalom. Az első félidőben nem volt túlságosan sok dolga, de ekkor is védett egy Iordanescu-lövést és kifutások után szinte a felhők közé emelkedve húzta le a labdát. Szünet után pedig bravúros védései is voltak, csupán egy kifutása nem sikerült. Sokat tett a pontszerzésért” – írta róla a meccs másnapján a Népsport. Mészáros azon mindössze négy magyar kapus egyike (Szabó Antal, Grosics Gyula és Ilku István társaságában), akik legalább két labdarúgó-világbajnokságon is védtek. Mészáros Ferenc Argentínában egy, Spanyolországban három találkozón kapott szerepet. A harminckilencedik évében járva is védett még a válogatottban, nála idősebb korában csak Király Gábor őrizte a nemzeti tizenegy kapuját. Összesen 29 találkozón állt a magyar válogatott kapujában (1973. szeptember 26.–1988. május 10.). 1974-ben utánpótlás Európa-bajnoki címet nyert.

Magyar és portugál bajnok is volt

Sikerekben gazdag pályafutása során magyar bajnok (1976–1977), MNK-győztes (1973, 1981), KK-győztes (1970), portugál bajnok (1981–1982), Portugál Kupa-győztes (1982) lett. 1984-től még két idényt a magyar bajnokságban, a Rába ETO színeiben szerepelt, végül a pályafutását a portugál Vitória Setubalban fejezte be.

Visszavonultan élt

Visszavonulása után 1989-ben a Vasas kapusedzője volt, majd 1990 márciusától az év novemberéig a klub vezetőedzőjeként dolgozott. A későbbiekben külföldön vállalt munkát, Portugáliában (SC Lourinhanense 1992–1994, kapusedzőként Sporting CP 1995–1996) és az Arab Emírségekben (válogatott kapusedzője, 1999) dolgozott, közben 1996-ban a Soroksári SC, 1997-ben a Százhalombatta csapatát dirigálta. A kétezres években megpróbálkozott a képviselőjelöltséggel, majd súlyos autóbalesete után nagyon visszahúzódva élt. Hosszas betegség után 2023. január 9-én Budapesten hunyt el.

Egyesületei

1961 — 1967
Vörös Meteor Egyetértés
Budapest
1967 — 1968
Egyetértés Sport Club
1969 — 1981
Vasas Sport Club
Budapest
1981 — 1983
Sporting Clube de Portugal
Lisszabon (Portugália)
1983 — 1984
Sporting Clube Farense
Faro (Portugália)
1984 — 1986
Rába Vasas ETO
Győr
1986 — 1989
Vitória Futebol Clube
Setúbal (Portugália)

Eredményei

1982
Madrid, Barcelona, Sevilla, Bilbao, Valladolid, Málaga, Valencia, Zaragoza, Eiche, Oviedo, Gijón, Alicante, Vigo, A Coruna
Spanyolország
Nagypályás férfi labdarúgás
14