Mészáros

Ferenc

Mészáros Ferenc 1950. április 11-én, Soroksáron született. „Mindig a labdát kerestem, más játékom sohasem létezett, a grundról alig tudtak bevinni a lakásba” – mesélte később a Labdarúgás hasábjain, már válogatott kapusként. Szamosi Mihály a soroksári grundról hívta az Egyetértésbe, 11 éves korától már igazolt játékos volt. Akkoriban kapusposzton szokatlanul fiatalon, 1968. május 19-én, Salgótarjánban bemutatkozott az NB I-ben. Tizennyolc évesen került anyaegyesületéből a Vasashoz. Az angyalföldi klubban a következő évtizedben Tamás Gyulával vetélkedett a kezdőcsapatba kerülésért. A hetvenes évek elejétől már Mészáros védett többet – kivéve, ha fegyelmi okokból mellőzték. A piros-kékektől 1981-ben Portugáliába, a lisszaboni Sportinghoz igazolt, ahol nagy sikerrel védett. Az 1983–1984-es szezont egy másik portugál csapatban, a Farensében töltötte. Két évre hazatért, a Rába ETO-ban Verebes József korszakában védett. Végül visszatért Portugáliába, ahol további három szezont töltött Setubalban. Utolsó idényében idősebb volt, mint a csapat vezetőedzője, egyben egykori csapattársa, Manuel Fernandes.

Pályafutása fénykora a nyolcvanas évek elejére esett, egyik legjobb meccse a bukaresti vb-selejtező volt. „Mészáros maga volt a megtestesült nyugalom. Az első félidőben nem volt túlságosan sok dolga, de ekkor is védett egy Iordanescu-lövést és kifutások után szinte a felhők közé emelkedve húzta le a labdát. Szünet után pedig bravúros védései is voltak, csupán egy kifutása nem sikerült. Sokat tett a pontszerzésért” – írta róla a meccs másnapján a Népsport. Mészáros azon mindössze négy magyar kapus egyike (Szabó Antal, Grosics Gyula és Ilku István társaságában), akik legalább két labdarúgó-világbajnokságon is védtek. Mészáros Ferenc Argentínában egy, Spanyolországban három találkozón kapott szerepet. A harminckilencedik évében járva is védett még a válogatottban, nála idősebb korában csak Király Gábor őrizte a nemzeti tizenegy kapuját. Összesen 29 találkozón állt a magyar válogatott kapujában (1973. szeptember 26.–1988. május 10.). 1974-ben utánpótlás Európa-bajnoki címet nyert.

Sikerekben gazdag pályafutása során magyar bajnok (1976–1977), MNK-győztes (1973, 1981), KK-győztes (1970), portugál bajnok (1981–1982), Portugál Kupa-győztes (1982) lett. 1984-től még két idényt a magyar bajnokságban, a Rába ETO színeiben szerepelt, végül a pályafutását a portugál Vitória Setubalban fejezte be.

Visszavonulása után 1989-ben a Vasas kapusedzője volt, majd 1990 márciusától az év novemberéig a klub vezetőedzőjeként dolgozott. A későbbiekben külföldön vállalt munkát, Portugáliában (SC Lourinhanense 1992–1994, kapusedzőként Sporting CP 1995–1996) és az Arab Emírségekben (válogatott kapusedzője, 1999) dolgozott, közben 1996-ban a Soroksári SC, 1997-ben a Százhalombatta csapatát dirigálta. A kétezres években megpróbálkozott a képviselőjelöltséggel, majd súlyos autóbalesete után nagyon visszahúzódva élt. Hosszas betegség után 2023. január 9-én Budapesten hunyt el.