Balszerencsés pályakezdés
Pintér Sándor 1950. július 18-án született Pomázon. „Szegények voltunk, a szüleimmel vályogházban laktunk, egy szobában hatan” – mesélte később. A pálya mellett lakott a család. Édesapja 1960-ban levitte a toborzóra, ott tartották, de sokáig inkább az iskolacsapatban játszott. Tizennégy évesen eltörött a lába, elment a kedve, csak barátai unszolására tért vissza a pályára, akkor már az igazi csapathoz. Egyébként 1950-es pomázi kortársai, gyerekkori barátai közül még ketten is az élvonalba kerültek: Egervári Sándor a Bp. Honvédban, a SZEOL AK-ban és az MTK-VM-ban, Mikula Gábor a DVTK-ban játszott az NB I-ben. Eljutott a bátyja, Pintér László is az élvonalba, 1965-ben az Ózdi Kohász tagjaként szerepelt a legmagasabb osztályban. A Labdarúgás egyik 1973-as számában beszélt pályafutása elejének nehézségeiről.
Nem tartozom a szerencsés fickók közé, már ami a lábamat illeti. Talán mondanom sem kell, hogy kora reggeltől késő estig kergettük a srácokkal a labdát. Jobbszélső voltam, elég jól ment a foci. Tizennégy éves koromban az MTK már felfigyelt rám. Eljöttek az egyik mérkőzésünkre engem megfigyelni, és… eltört a lábam. Két évig a futball felé sem néztem. Bátyámmal tornáztam, súlyzóztam. A Sportolj velünk füzetek hatására úgy döntöttünk, hogy szép fiúk leszünk, és izmainkat építgetjük. Aztán, úgy két év elteltével visszacsaltak a labdarúgáshoz. A »szépfiúságból« az erős felsőtest maradt. Bevallom, nem láttam kárát! … Ja, és a lábam… 1971. augusztus 28-án Barcelonában kifordult a térdem. Akkor már kezdett menni a játék a Bp. Honvédban… Három hónapot kellett kihagynom, és akkor összecsaptam egy edzésen Ruzsinszkyval. Utána operálni kellett. Összesen tíz hónap maradt ki, és éppen a legjobb korban!
“„
Bajnok a Honvéddal
Aztán mondott egy olyan mondatot, amely mély bölcsesség, s javára legyen mondva, talán ő fogalmazta meg először: „A magyar labdarúgás legnagyobb baja, hogy a legnagyobbaknak, akik mellett tanulni lehetne, balszerencsés a pályafutásuk. Albert súlyosan megsérült, Göröcs súlyosan megsérült… Így a fiatalok nem tudnak ki mellett felnőni, naggyá válni”. Budai II László, az Aranycsapat egykori játékosa, a szentendrei Kossuth KFSE „örökös” edzője is felfigyelt rá Pomázon. Pintér Sándor 1969 februárjában bevonult katonának Szentendrére. A katonai főiskola csapatában játszott egy éven át, majd átvezényelték a Bp. Honvédba. 1970. január 13-án, pénteken öltötte először magára új klubja mezét. 1981-ig 247 bajnokin 30 gólt szerzett. Legnagyobb sikere az 1979–1980-as bajnokság végén nyert aranyérem volt, háromszor is második volt a kispestiekkel (1971–1972, 1974–1975, 1977–1978). Ezüstérmet kaptak a honvédosok a Magyar Népköztársasági Kupa 1973-as döntője, miként kétszer a Közép-európai Kupa-sorozat (1975, 1978) sorozat után is.
1977 legjobb magyar játékosa
Az óriási munkabírású középpályás az 1976–1977-es idényben az ötödik, az 1977–1978-asban a hatodik legjobb mezőnyjátékosnak bizonyult a Népsport osztályzatai alapján. Utóbbi évben lehetett volna a legjobb is, ha novemberben nem állítja ki a kommentárjáért Pádár játékvezető Békéscsabán. Mindenesetre érdekes, hogy Borbély Pál a Bp. Honvéd együttesét értékelő idény végi Népsport-cikkének a Sikercsapat sztárok nélkül címet adta, miközben a csapat vezéregyénisége az Év játékosa (1977), a válogatott egyik kulcsembere volt. Egyszersmind az a futballista, aki Kutas István, az akkori MLSZ-elnök által vallott futballfilozófia megtestesítője is volt stílusával. Klubpályafutása csúcspontjaként az 1978–1979-es UEFA-kupa-menetelést emlegeti, amelyben a Bp. Honvéddal az Ajaxot is kiejtették. A hajdani stílusára, játékára emlékezők gyakran felidézik, hogy ő nyerte a futballisták első mezeifutó-versenyét az Új Lóversenytéren. Győztesként hazavitt a szüleinek egy rádiót és egy subaszőnyeget.
Menotti meghívta a világválogatottba
A válogatottban 1975. március 26-án esett át a tűzkeresztségen, 1978. november 15-ig 39-szer szerepelt, huszonnyolcszor a Bálint, Kereki kettős alkotta mögötte a belső védelmet. Lőtt egy gólt a luxemburgiaknak, egyet pedig, az 1978-as Mundialra vezető út utolsó előtti állomásán, a Népstadionban a bolíviaiaknak is. Argentínában mindhárom csoportmeccsen szerepelt. Nem is rosszul, következtethetünk erre abból is, hogy a következő augusztusban César Luis Menotti, az alkalmi világválogatott edzője meghívta New Yorkba, ahol a Cosmos legénysége mérkőzött a földkerekség legjobb futballistáiból verbuvált csapattal. Két személy részére szólt a repülőjegy, sőt a meghívó felajánlott további 2000 dollár tiszteletdíjat is. A világbajnoki kudarc miatt azonban nagy volt itthon a felháborodás, így Pintér nem kapott engedélyt az utazásra. Ráadásul a tiszteletdíjat fel kellett ajánlania egy szociális otthonnak.
Karriert lezáró sérülés Belgiumban
1982 nyarán a Royal FC Antwerpenhez szerződött. Egy rendkívül súlyos térdsérülés miatt azonban az előtt vissza kellett vonulni, hogy egyetlen bajnokit is vívhatott volna a belga klub mezében. Visszavonulása után több vállalkozást vezetett, vendéglősként is próbálkozott. Az aktuális munkájával párhuzamosan kisebb környékbeli csapatok kispadján ült, így a Pilisvörösvárén (2001), a Turáén (2003), a Pomázén (2003), a Budakalászén (2004), az Örkényén (2006), majd újra a Budakalászén (2006–2007).