A Fradiba vágyott, a Honvéd vitte volna – mégis Újpestre került
Törőcsik András 1955. május elsején született Budapesten. Nevelőegyesületéből, a BVSC-ből ifiválogatottként, 1974-ben került át az Újpesti Dózsába. Szeretett volna a Ferencvárosba igazolni – örült volna ennek mérnök édesapja, aki egyébként a zöld-fehérek lelkes híve volt –, de úgy tűnt, a Bp. Honvéd az erő pozíciójából eldönti az érte folytatott versenyt, s egyszerűen bevonultatja. Törő semmiképpen nem akart oda menni. Akkor jött a fordulat: a Belügyminisztérium által támogatott Újpesti Dózsa tudott segíteni… A lila-fehérekkel háromszoros bajnok, háromszoros kupagyőztes lett (1974–1975, 1977–1978, 1978–1979, illetve 1975, 1982, 1983). Már Európa legjobb játékosai között jegyezték – példák erre az Aranylabda-szavazás, valamint az argentínai világbajnokság előtti és utáni (!) temérdek elismerő angol és francia lapvélemény –, amikor egy közlekedési balesetben súlyos csípősérülést szenvedett. Ő maga később azt mondta, attól kezdve nem tudott a régi színvonalon futballozni, de ez talán túlzottan szigorú megállapítás.
Megváltozott a szerepköre, befejező csatárból előkészítő lett
A nyolcvanas évek elejének Dózsájában újra remekelt, kevésbé befejező, mind inkább előkészítő szerepkörben. Huszonöt éves kora után sokkal inkább az előkészítésben, mintsem a befejezésekben jeleskedett. A Dózsában az 1980-as idény végéig 126 mérkőzésen 50 gól volt a mérlege, a következő öt szezonban ellenben 110 bajnokin csak 19 gólt lőtt. A válogatottban a skótok elleni találkozó (1980. május 31.) volt a huszadik meccse, az után 11 gólnál járt már. A következő 25 összecsapásra ellenben már csak egy gól jutott. Kétségtelen, hogy a Népsport osztályzatait minősítésnek elfogadva, sokkal jobb volt a teljesítménye a balesete előtt. 1975–1976-ban a hatodik, 1977–1978-ban a negyedik helyen végzett a rangsorban, utóbbi évben csak a kiállítása miatt nem nyert. E két szezonban, valamint 1978–1979-ben ő volt az idény legjobb középcsatára, 1976–1977-ben a B-csapatba fért be. A baleset után már nem került sem az A-ba, sem a B-be. A Rokob Péter és Zombori Sándor által írt életrajzi könyv (A Törő!) előszavában Vitray Tamás írt tökéletes jellemzést a pályafutásáról:
Adva van egy jelenség. Talán sajátosan magyar – ezt nem tudhatom. A kis srác, aki irtóztatóan tehetséges focista. Családi háttere jó, nem kenyérkérdés a focizás, nem az egyetlen lehetséges útja a kiemelkedésnek, de mint mondom, hallatlanul tehetséges, ráadásul szerencsés is, mert csakhamar olyan ember keze alá kerül, aki szellemileg is – nemcsak szakmailag – alkalmas arra, hogy jól irányítgassa. Így hamarosan elviszi a nagy egyesület. Mit tud ez a mi fiúnk a focin kívül? Semmit. Mit várnak tőle új klubjában, a nagycsapatnál? A focin kívül? Semmit. Játsszon jól, lőjön gólokat. A többit a jó barátokra bízzák. Mármint a jóbarátokra…” S Vitray Tamás még megemlíti, Szuszától Egresi Béláig, Sárosi Györgytől Nagymarosin át Puskás Öcsiig, Göröcstől Halápiig, majd Alberttől Tichyn át Machosig látta, majd aztán a későbbiekben közvetítette a magyar futball legnagyobbjainak a mérkőzéseit, s úgy véli, Törőcsik „bőven benne van az első tízben, ha ugyan nem az első ötben!”
“„
Amikor Steiner kúszott utána
A barátai által Kesének szólított csatárnak a sérülése után, a nyolcvanas években is voltak fantasztikus mérkőzései, az Újpesti Dózsa az 1983–1984-es idényben játszott KEK-mérkőzésein újra pályafutása csúcsát idézte. Ki ne emlékezne a Köln elleni mutatványaira? Rárajtolt a balszélre, az üres területre beívelt labdára, átvette, majd amikor háttal volt az alapvonalnak, talppal hirtelen hátratolta. A mellette szorgoskodó védő, bizonyos Paul Steiner elkaszálni sem tudta. Becsületére legyen írva, az újpesti kilences után eredt. Törőcsik úgy csinált, mintha be akarná adni a labdát, Steiner dobta is magát az elképzelt röppályára. Ám a Megyeri út kedvence visszavette a labdát, aztán jobbal hajszálpontosan középre emelt. Kiss Sándor megelőzte a védőjét, s nyolc-kilenc méterről az akkor már Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes Toni Schumacher kapujába fejelte a labdát. Vagy öt percen keresztül zúgott a stadionban a legendássá vált „Táncolj, Törő!” kiáltás, a címzett pedig meghallgatta a kérést. A 43. percben észrevette a kaputól jó 30-35 méterre, hogy Kisznyér Sándor otthagyja neki a labdát. Gondolt egyet, s miután látta, hogy a középpályás sprintelni kezdett az ellenfél, az 1. FC Köln büntetőterülete felé, mérnöki pontossággal beemelte a labdát az üres területre. Kisznyér a mai számítógépes játékok szereplőjeként sem kaphatna pontosabb passzt, megszelídítette a labdát, majd a bal felső sarokba emelt. A labda a keresztlécről pattant a kapuba. S ez csak egy volt Törőcsik András álommeccsei közül, hiszen aligha akad olyan ötven körüli, vagy kicsit idősebb futballrajongó, aki ne emlékezne a spanyol Iribarnak emelt góljára, ne emlegetné az 1977-es, jugoszlávok elleni mérkőzésen mutatott parádéját, a skótoknak lőtt dupláját, az akkor az UEFA-kupát védő IFK Göteborg hátvédjeit az őrületbe kergető tánclépéseit.
A Mundial után itthon szidták, külföldön ünnepelték
Már a hetvenes évek végén irdatlan pénzekért vitték volna külföldre, de akkor még érdem és kor szerint osztogatták az OTSH-ban a légiósélet lehetőségét. Törőcsik, aki – ha nincs az autóbalesete – 1979-ben abban a stadionban, amelyben a portugál Garrido bíró, tudomást sem véve Passarella, Galvan, Olguin és a többi argentin a magyar kilences megfélemlítését célzó brutalitásáról, kiállította őt az első törlesztése után, a világválogatottban játszhatott volna például Michel Platini, Zico, Paolo Rossi, Zbiniew Boniek, Ruud Krol, Franco Causio és Marco Tardelli társaságában. Talán ez jelképe is lehetne egy zseni pályafutásának: az eltékozolt lehetőségek embere volt. Pedig a Mundial után ezt írta róla Brian Glanville, a hetvenes évek végének egyik leghíresebb szakírója az argentinok elleni meccs kapcsán: „A magyar válogatottnak két kulcsembere volt, a 23 éves Törőcsik András, az apró termetű szőke középcsatár, aki bámulatosan bánt a labdával és csodálatos cselekkel képes volt megőrjíteni minden ellenfelét, és a magas Nyilasi Tibor, utóbbi fejjel különösen veszélyes támadó középpályás. A meccs botrányosan ért véget, Garrido két magyart is kiállított. Az egyik Törőcsik volt, aki apró csodákat művelt a rárontó, s minden egyes pillanatban rugdosó védőkkel.”
Légiós Franciaországban és Kanadában
Törőcsik András harmincévesen külföldre szerződött, a Montpellier játékosa lett, majd következett itthon a Volán SC, aztán Kanadában teremfutball-csapatokban játszott, végül az MTK-VM-ben zárta élvonalbeli pályafutását. A válogatottban 1976 és 1984 között 45 mérkőzésen 12 gólt szerzett. Részt vett az 1978-as és az 1982-es világbajnokságon. A France Football Aranylabda-szavazásán 1977-ben és 1981-ben is kapott szavazatot. Legendája töretlen maradt, az egészsége sajnos nem. Hosszú betegeskedése után a Honvédkórházban hunyt el, tüdőgyulladásban, 2022. július 9-én.