Vincze

Jenő

Vincze Jenő a vajdasági Versecen született 1908. november 28-án, egy többségében németek és szerbek lakta, nagyjából harmincezres kisvárosban. Csupán kétéves volt, amikor a családdal Debrecenbe költözött. Ott, a Nyilastelepen kezdett futballozni, majd, testvéreit követve a Debreceni MTK játékosa lett. 1924-ben átlépett a DMTK-hoz hasonlóan vasutascsapatnak számító Debreceni VSC-hez, majd 1927. szeptember 30-án profi szerződést kötött a Bocskaival. A sárga-kékeknél a város addigi történetének legerősebb csapata alakult. A Bocskai aranykorszaka az 1928 és 1934 közötti bő fél évtized volt. Ebben a hat idényben a csapat a vidékiek közül elsőként nyerte meg a Magyar Kupát (1930), elsőként lépett a képzeletbeli bajnoki dobogóra (1934), elsőként szerepelhetett a kor első számú nemzetközi kupasorozatában, a Közép-Európai Kupában (1931), s nem utolsósorban megtörtént, ami korábban elképzelhetetlennek számított: vidéki csapat adott gólkirályt az élvonalnak. Vincze Jenő, az 1930–1931-es idény mesterlövésze volt az egyetlen, aki meg tudta szakítani a húszas-harmincas évek fordulóján Takács II József egyeduralmát.

Vincze Jenőért 1935 februárjában 12 000 pengőt kapott a Bocskai az Újpesttől. Minden relatív: lehet, hogy a lila-fehér vezetők belekalkulálták a vételárba, hogy az eladósodott debrecenieknek nagy szüksége van a pénzre, ennyiért is elengedik legjobb góllövőjüket. Az akkor a huszonhetedik évében járó válogatott, vb-t megjárt belsőcsatár számára új korszak kezdődött. Már első féléve végén bajnoki címet nyert az Újpesttel, majd tagja volt az 1939-ben bajnoki címet és Közép-Európai Kupát is nyerő alakulatnak.

1930. június elsején, az osztrákok ellen játszott először a válogatottban. Részt vett kjét világbajnokságon, 1934-ben negyeddöntős, 1938-ban ezüstérmes lett. Játszott a franciaországi torna döntőjében, noha szerepeltetése nagy vitákat váltott ki: nem kétséges, a mellőzött Toldi Géza jobb futballista volt nála. Vincze Jenő a válogatottban (1930. június 1.–1939. november 12.) 25 mérkőzésen nyolc gólt szerzett. A nemzeti csapatban 1935 őszén, az osztrákok és a svájciak ellen élte meg, két egymást követő mérkőzésén összesen négy gólt szerzett.

Ugyan 1944 tavaszáig játszott – a végén már inkább kevesebbet, mint többet – a lila-fehéreknél, harmincéves kora után tudatosan készült az edzői pályára. Debrecenben érettségizett, közgazdasági egyetemre akart menni, de azt az álmát a futball miatt feladta. Bár vidéki gyerekként büszkén mesélte már befutott labdarúgóként, hogy nagy hobbija, hogy otthon malacokat hizlal, kortársai a jellemzésekor inkább azt emelték ki, hogy csendes, imád olvasni és múzeumba járni, kedveli a komolyzenét. Válogatott játékosként osztályvezetőként dolgozott Aschner Lipótnak, az Újpest tulajdonosának Egyesült Izzójában. Miután az akkori elnevezés szerint labdarúgó-mesteri oklevelet szerzett, oktatta az Újpest kölyökcsapatát, sőt az 1941–1942-es idényben az első csapat szaktanácsadójaként is működött. 1943 őszén az MLSZ a lassan már valóban visszavonuló egykori belsőcsatárt, aki az UTE amatőrjeinek edzéseit is vezette, az Edzők Testületének vezetésével bízta meg. Vincze Jenő néhány nap múlva lemondott, mert szerinte megalázták az edzőket azzal az MLSZ-rendelettel, amely megtiltotta nekik, hogy a pálya szélén, a „kispadnál” legyenek a mérkőzés alatt. Erre az MLSZ egy évre eltiltotta a játéktól a már szinte visszavonult Vinczét, mint futballistát! Utóbb ezt ötvenpengős bírságra változtatták. Így aztán 1944 áprilisában újra beszállhatott játszani két bajnokira.

1947 szeptemberében bukkant fel újra a futballban – közben továbbra is dolgozott az Egyesült Izzóban –, amikor az Újpesti TE edzője lett, egyetlen idényre. Akkoriban már több osztályt vezetett a gyárban, nem tudta az első csapatot tovább vezetni. Elvállalta viszont a Magyar Pamut SC, majd 1949-ben a Bőripari DSE együttesét, onnan pedig visszatért a „Pamuthoz”. s aztán 1951-ben újra a Bőrgyári DSE trénere lett. 1952-től a Vasas Izzó csapatát edzette, amelyben rengeteg olyan játékos fordult meg, amelyet ő nevelt a negyvenes években Újpesten. Csapatával 1953 végén feljutott az élvonalba. Ott már azonban Kalocsay Géza vezette az Izzót, miután Vincze az ifjúsági válogatott edzője lett. Legalábbis egy ideig, mert 1955 őszén újra Vincze ült a kispadon, egészen 1956. október 23-ig. Ő volt 1955-ben és 1956-ban a rendkívül sikeres ifjúsági válogatott edzője, amely utóbbi aztán a forradalom kitörése után nem tért haza Magyarországra, a játékosok többsége és maga Vincze Jenő is külföldön kezdett új életet. Az akkor 48 éves edző a genfi Servette-hez került, majd 1959-ben az FC Basel csapata szerződtette. 1961-től Bajorországban az SpVgg Fürth-nél kapott vezetőedzői munkát, három évig maradt. 1966 novemberétől karácsonyig a honfitárs Csaknády Jenő utódaként az 1. FC Nürnberget dirigálta a Bundesligában. Nyugdíjas éveiig még a Schweinfurt 05 (1967–1971), majd az SpVgg Bayreuth (1971–1975) együttesét irányította, aztán fél éven át az 1. FC Herzogenaurach, fél éven keresztül pedig az ASV Herzogenaurach együttesét irányította, miközben a fürthiek felkérték tehetségkutatónak. 1988. március 16-án a németországi Fürthben hunyt el.