Lázár

Gyula

Lázár Gyula – a magyar labdarúgás második Tanár ura Károly Jenőt követve – 1911. január 24-én Füzesgyarmaton született. Ott azonban csak rövid ideig élt, a háborús években a család – élén a szabómester édesapával – a fővárosba költözött. A fiú Kereskedők Országos Atlétikai Egyesületében (KAOE) kezdte pályafutását 1927-ben. Az angyalföldi grundon futballozott addig, amit Rajcsúrnak, vagy Rejcsúrnak hívott a köznyelv. 1929-ben Pataky Mihály, a „Pityke”, a Ferencváros szaktanácsadója-sportigazgatója személyesen ment érte, s nézte meg, tényleg olyan jó-e a Lázár fiú, amilyennek mondják. Olyan jó volt… Lázár Gyula tizennyolc évesen került a Ferencvároshoz, amelyben egészen 1943-ig futballozott. Már az 1929–1930-as idényben szerephez jutott egy bajnokin, aztán a következőben csak Lyka „Totó” és Táncos-Tänzer Mihály játszott nála több mérkőzést a fradisták közül a bajnoki idényben. Utána következett élete egyik legjobb szezonja: a Lyka, Sárosi, Lázár fedezetsor oszlopaként (fura ezt a képet festeni vékony testalkata miatt) tagja volt a klub 1932-ben százszázalékos eredménnyel bajnokságot nyerő csapatának. Több mint egy évtizeden keresztül volt kulcsembere a zöld-fehér alakulatnak, öt bajnoki címet nyert (1931–1932, 1933–1934, 1937–1938, 1939–1940, 1940–1941), mindössze egy szezonban, az 1941–1942-esben nem végzet az első három között a bajnokságban a csapatával. Két elveszített Magyar Kupa-döntő után négyszer (1932–1933, 1934–1935, 1941–1942, 1942–1943) megnyerte a trófeát. 1937-ben elhódította a zöld-fehérekkel a Közép-Európa Kupát, amelynek, beleértve az 1940-es, úgy nevezett Kis KK-t is, további négy döntőjébe jutott el (1935, 1938, 1939, 1940). A Ferencváros futballistájaként 509 meccsen játszott (ezekből 271 volt a bajnoki), 39 (12) gólt ért el. A Fraditól való távozása után megható szavakkal fejezte ki a klub iránti rajongását:

A válogatottban 1931. április 12. és 1941. április 6. között 49 mérkőzésen játszott, egyetlen gólját 1936-ban a románoknak lőtte Bukarestben. A legtöbb mérkőzésen 1932-ben játszott, nyolcon. (Mindössze 21 évesen.) Az egy híján félszáz válogatott mérkőzésén legtöbbször Sárosi Györggyel volt csapattárs, harmincháromszor. Részt vett két világbajnokságon (1934, 1938), a másodikon ezüstérmet szerzett a válogatottal. Az olaszországi tornán az egyiptomiak elleni nyolcaddöntőben játszott, a következő fordulóban, az osztrákok elleni mérkőzésre Szalay Antal került a helyére. A franciaországi Mondialon Holland-India ellen még jobb-, a következő három találkozón, Svájc, Svédország és Olaszország ellen már balfedezetet játszott. A magyar válogatott hat világbajnoki mérkőzést játszott a II. világháború előtt, mindegyiken senki sem szerepelt. Ötön Lázár Gyula, Sárosi György és Szabó Antal. Lázár „Tanár Úr” 1937. június 20-án pályára lépett Közép-Európa válogatottjában, Nyugat-Európa ellen (3:1). Ő volt a mi régiónk balfedezete, a sorban két olasz világbajnok, Serantoni és Andreolo futballozott mellette. Ők szolgálták ki labdákkal a Sas, Meazza, Sárosi dr., Piola, Nejedlý támadóötöst.

Aktív futballista korában is dolgozott, napidíjas volt az Elektromos Műveknél. Később a vállalat tisztviselője lett. 1943 novemberében játszotta utolsó mérkőzését a Fradiban, majd a következő évben a Szentlőrinci Atlétikai Clubban (SZAC), majd pedig a világháború befejeztével a Herminamezei AC-ben futballozott tovább, egészen 1946-ig, játékos-edzőként is segítette a csapatot. Amikor gyomorproblémái miatt elköszönt a zöld-fehérektől, a korábbi válogatott fedezetből lett újságíró, Kompóti-Kléber Gábor így írt róla:

Lázár Gyula az ötvenes-hatvanas években rendszeresen játszott a Ferencváros öregfiúk csapatában, kivéve azokat az éveket, amelyekben külföldön dolgozott. 1958–1959-ben az egyiptomi válogatott szövetségi edzője, 1967–1968-ban pedig a görög Panathinaikosznál Guttmann Béla segítője volt. 1983. február 27-én hunyt el Budapesten. 2013 óta Békés vármegyei szülőhelyén nevét viseli a sporttelep. Az FTC Népligeti Sporttelepének egyik edzőpályát is róla nevezték el.