Debrecenben szinte újjászületett
Vágó József 1906. június 30-án született, Vanicsek családnéven. „Mint srác, az egyik kőbányai utcai alakulat tagja volt. Azután a TTC-be, onnan a profi Húsosba, majd a Nemzetibe került” – ismertette pályafutása első néhány évének történetét a Nemzeti Sport az első válogatottság előtt. Az 1927–1928-as idényben már az élvonalban futballozott, de egészen 1932 nyaráig mindössze 21 élvonalbeli mérkőzés jutott neki, ami mélg akkor is nagyon kevés, ha tudjuk, átesett az akkori futballisták egyik mumusán, a porcsérülésen. Hátrányára szolgált, hogy nem találták meg az igazi posztját, amit másnál sokoldalúságnak látnak, nála a „sehova sem elég jó” bélyeget kapta. Huszonhat éves volt már, amikor a Nemzeti átadólistára tette, szerencséjére a Bocskai elhívta Debrecenbe. Élete legjobb váltása volt ez. A következő öt idényben alapember volt a bajnoki bronzérmes, KK-induló, a Nagy-Budapesten kívüli legerősebb csapattá fejlődő Bocskaiban. A sárga-kékeknél 111 mérkőzésen szerepelt, valóban szinte kihagyhatatlan lett. Hirtelen maga is rájött, milyen értékes játékos, mert a szerződéshosszabbítása idején olyan követelésekkel állt elő, ami a klub számára már elfogadhatatlannak bizonyult.
Az angolok legyőzésével mutatkozott be
A válogatottban 1934 májusában, az angolok elleni híres győzelemmel mutatkozott be. Következő mérkőzése a nemzeti csapatban az osztrákok elleni, bolognai vb-negyeddöntő volt. Összesen tizenhárom mérkőzésen szerepelt a legjobbak között, utoljára 1937. május 23-án, az osztrákok ellen játszott. Jellemzőit így foglalta össze a Nemzeti Sport:
Az észhátvéd típusa ő, hallatlan tempóérzékével és csiszolt taktikai képességeivel. Rúgótechnikája kifogástalan, s ha rúgásai nem is ölelik a teret, de pontosan megtalálják az utat játékosaihoz. Ravasz szerelő, nehéz rajta keresztülmenni.
“„
Két év Franciaországban
1937 tavaszán hiába remélte, hogy a Hungária megveszi, a kék-fehérek kitartottak Kis-Kalkusz mellett. Jobb ajánlat nem lévén, 31 évesen elment Franciaországba, a Valenciennes szerződtette. Volt magyar klubtársa is, Pybert Ede. A következő idényt már az RC Roubaix-ben töltötte, de túl a harmincon már nem jutott rendszeres játéklehetőséghez. 1939 őszén a francia rendelkezések miatt kötelező volt hazatérnie, de nem is nagyon bánta. Visszament a Nemzeti SC-hez, ahol a szintén Franciaországból hazatért Korányi I Lajossal alkotott hátvédkettőst. Rendszeresen játszott – egészen a kilencedik fordulóig, amikor a csapat visszalépett a bajnokságtól. Mindez gyakorlatilag lezárta a Pepinek becézett korábbi válogatott játékos pályafutását, igaz, majdnem három évvel később, 1942 őszén, rövid időre felbukkant a Gira és Becsey nevű pestszenterzsébeti fémárugyár csapatába igyekezve, kérte visszaamatőrösítését. 1945-ben hunyt el, halálhírét május 5-én közölte a Népsport. A következő ősszel azt írta a Debreczen nevű újság, hogy a „háborús nélkülözésekbe halt bele”.