Auer II, a Pubi öccse, Aradról
Avar István 1905. május 30-án született Aradon. Ştefan Auer néven anyakönyvezték, abban az időszakban, amikor története során a legtöbb magyar lakta a várost. Hatévesen már rúgta a rongylabdát, tizenhárom évesen bekerült az Aradi MTE együttesébe, sőt két évvel később már az első csapatban futballozott. Bátyjával, Jánossal – a futballban ismert beceneve szerint Pubival – együtt játszott a csapatban, ezért aztán őt Auer II néven emlegették. Meg becenevén, Ricsiként. Miután a trianoni dekrétum alapján a város Románia része lett, az egyesület attól kezdve román nevet (AMEFA) használt. Auer II ott játszott 1926-ig. Katonaideje alatt a brassói Colţeában töltött egy szezont, utóbbi szezonban érte el első romániai klubpályafutása legnagyobb sikerét: bajnoki döntőt játszott a temesvári Chinezul (magyar nevén Kinizsi) ellen, ráadásul Aradon. Éppen hogy veszített a csapata (2–2, 3–4).
Négy bajnoki cím lila-fehérben
A tankszerű (kortársai úgy mondták: angol típusú) csatárt, magyar nemzetiségére tekintettel, Arányi Árpád, az Újpest egyik vezetőségi tagja áthívta a lila-fehérekhez, ahol aztán még nagyobb sikerekben volt része. Kilenc szezonja alatt négy bajnoki címet nyert (1929–1930, 1930–1931, 1932–1933, 1934–1935), első lett a Közép-európai Kupában (1929), s megnyerte a lila-fehérekkel Genfben a Bajnokok Tornáját (1930). Százötven első ligás mérkőzésen 162 gólt szerzett. A megnyert KK-sorozat gólkirálya lett (10 góllal), az európai kontinens a két világháború közötti klubfutballjának legfontosabb sorozatában csak négy világklasszis, Sárosi György dr., Giuseppe Meazza, Zsengellér Gyula és Matthias Sindelar szerzett nála több gólt. Első számú góllövője volt a lila-fehérek első aranycsapatának, amely a klub történetében először lett bajnok és nemzetközi kupagyőztes is.
Előbb román, majd magyar válogatott
Bátyját követve bekerült a román válogatottba, ahol az 1926–1927-es idényben két mérkőzésen három gólt szerzett. A magyar válogatottban (1929. október 6.–1935. április 14.) ugyancsak több gólt szerzett, mint ahány mérkőzésen játszott, 21 találkozón 24-szer talált a kapuba. Elképesztően gólérzékeny volt a bemutatkozása utáni másfél évben, ami egyébként egybeesett az Újpest legnagyobb sikereinek időszakával. A mai számítás szerint az első öt mérkőzése után tíz, az első tíz meccse után 17 gólnál tartott. Részt vett az 1934-es, olaszországi világbajnokságon, az osztrákok elleni negyeddöntőben kapott szerepet.
Román bajnok lett a bukaresti CFR mezében
1936-ban kikerült az Újpest első csapatából. Akart még futballozni, ezért elfogadta a bukaresti vasutasklub, a CFR, későbbi nevén a Rapid ajánlatát, ahol még öt szezont töltött. 1938-ban csapatával megnyerte a román bajnokságot. Miután Konrád Kálmán távozott a Rapidtól, még játékos-edzőként is tevékenykedett egy ideig. Szeretett volna közben az újpesti Phöbushoz szerződni, Bányai Lajos, egykori edzője hívta, de nem mehetett, a Rapid túlságosan magas lelépési díjat kért érte.
Öt évet töltött hadifogságban
Avar István a második bécsi döntést követően visszatért Magyarországra, családostól leköltözött Kaposvárra, ahol a cukorgyárban kapott állást. Közben játékos-edzőként vezette a Rákóczit egyre magasabbra, egészen a második vonalig. Sőt! „Avar Erdélyből indult és 1941. február 14-ikén lépett be először a cukorgyári pálya öltözőjébe. És a középszürke klub megindult felfelé. Bajnok lett az alosztályban és élen végzett egy évvel később az NB III-ban is. Az NB II-ben is egyenes maradt az az út. 1944-ben Kaposvár futball lázban égett, hisz elérhető közelségbe került az NB I, amikor Avar megkapta a SAS behívót. Vége lett az illúziónak. Nem sokkal később, máig sem tisztázott körülmények között szenvedett vereséget a Rákóczi Győrben és ezzel szertefoszlott a nagy álom” – írta Jutasi Róbert, a korábbi élvonalbeli labdarúgó, a somogyi megyeszékhely futballtörténetének értő krónikása. Avar a fronton és később a hadifogságban is gyakran futballozott, ettől még élete tragédiájának tarthatjuk, hogy csak 1948-ban tért haza.
Beajánlotta Bene Ferencet az Újpesthez
Kaposvárra visszatérve, előbb a Rákóczi és az MTE közös edzéseit irányította, sőt, időnként játszani is beállt. Csapata 1949-ben a Délnyugati Labdarúgó-alszövetség bajnoka lett. Az egykori válogatott csatár 1951-ben a Kaposvári Kinizsi trénere lett. Edzői pályafutása legnagyobb sikeréről maga a leginkább érintett, Bene Ferenc mesélt a hetvenes évek elején: „Kaposvárott Avar Istvánnak köszönhettem rengeteget. 1960-ban, amikor már jóval felül lehetett az ötvenen, mozgó labdából is olyan erővel, mégis jól helyezetten lőtt kapura, hogy csak ámultam. Engem tulajdonképpen Fenyvesi László, csapatunk előző évi edzője, meg Konkoly Béla intézőnk hozott el Kaposvárról. Avar Pista bácsi ugyanis, mint egykori újpesti, levélben hívta fel rám Fenyvesi figyelmét.” Az edzői munka mellett, majd utána is, a cukorgyárban dolgozott nyugdíjazásáig. Avar István 1977. október 13-án hunyt el, a kaposvári Keleti temetőben helyezték örök nyugalomra. Jutasi Róbert egy nagyon jellemző történetet osztott meg róla a megyei napilap hasábjain, egy évvel Avar István halála után, 1978-ban:
A múlt év tavaszán az edzésen a kapu mögött ülve figyelte, amint a Rákóczi egyik csatára gyakorolja a kapáslövést. Bizony azok elég gyakran célt tévesztettek. Ricsi bácsi felpattant, a pályára sietett és elmagyarázta a csatárnak, hogy ilyenkor mi a teendő. Majd megkérte, hogy íveljen be neki egy labdát. Aztán a 72 éves (!) Avar csak úgy civilben, hosszú nadrágban, utcai cipőben, a labdát félfordulattal a jobb felső sarokba vágta. Naaa, csak ennyit mondott, majd visszaült a kapu mögé.
“„