Szinte elképzelhetetlen volt nélküle az Újpest
Szűcs György 1912. április 23-án született Szombathelyen. A helyi SZAK-ban, a Szombathelyi AK-ban kezdett futballozni, csupán 18 évesen. Már egy évvel később a fővárosba került, a Testvériség amatőr csapatához. Onnan szerződtette az Újpest, amelyben a teljes profi pályafutását töltötte. Három bajnoki címet nyert (1932–1933, 1934–1935, 1938–1939), tagja volt az 1939-es KK-győztes alakulatnak is. Kilenc idényen keresztül játszott a lila-fehérek első csapatában, ez idő alatt legtöbbször a harmincas évek futballjában kulcsfontosságú poszton, középfedezetként. 1932 őszén ugyan még Borsányi játszott jobbfedezetet, Szalay pedig középre húzódott, de a következő év tavaszától kezdve 1940 őszéig szinte állandóan Szűcs játszott a fedezetsor tengelyében. Még a következő év tavaszán is szóhoz jutott, bár akkor Temes több szerepet kapott. Szűcs 1933 és 1938 között öt idényből mindössze egy bajnoki mérkőzést hagyott ki.
Lefejelte az angolokat
Huszonöt válogatott mérkőzéséből három volt világbajnoki. Részt vett két tornán, Olaszországban játszott mindkét mérkőzésen, Franciaországban „csak” a döntőben kapott szerepet, így is vb-ezüstérmes lett. Válogatottbeli pályafutása egyik legkiemelkedőbb teljesítményét 1934 májusában, Áldozócsütörtökön, az angolok 2–1-es legyőzésekor nyújtotta. A Nemzeti Sport értékeléséből kitűnik, mi is volt Szűcs György játékának egyik nagy erőssége:
Egyik főrészese volt a nagy diadalnak, talán az egyetlen tagja volt a magyar csapatnak, aki fejelés terén fölvette a versenyt a pompásan fejelő angolokkal szemben. Nem is igen emlékszünk, hogy nem lett volna a győztes a mérkőzés folyamán valamelyik fejelő párharcban.
“„
Ázsia-kupa-ezüst Iránnal
1941 őszén játszott az UTE csapatában, emiatt, bár már az esztendő utolsó hónapjaiban a Váci Reménység edzője is volt, játszani csak a következő tavasszal tudott a csapatban. A világháború után sikeres edzői pályát futott be. Pályafutásának állomásai: Salgótarjáni BTC (1955–1958), Dorogi Bányász (1958–1960), Szegedi EAC (1960–1962), Debreceni VSC (1964), Salgótarjáni BTC (1965), Irán szövetségi kapitánya (1966–1967), Tatabányai Bányász (1968–1969), Szegedi EOL (1971–1972). Legnagyobb sikerét külföldön érte el, az Ázsia-kupa második helyezettje lett Irán válogatottjával. Budapesten hunyt el, 1991. december 19-én.