Toldi

Géza

Toldi Géza 1909. február 11-én született Budapesten. Eredeti családneve kapcsán a Tunigold terjedt el szélesebb körben, de ismert a Tunikold is. A Family Searchen fellelhető két dokumentum közül az egyikben így, a másikban úgy szerepel. Ő maga azt mondta erről egyszer: „Az egyik okiratban Tunigold a másikban Tunikold szerepelt.” Ő aztán már a Toldit használta, itthon és hosszú külföldi pályafutása során egyaránt. A „keresztapja” Szigeti Imre, a Ferencváros akkori elnöke volt, akinek nem tetszett, a Tamási névjavaslat. Ránézett az erőtől duzzadó fiatal csatárra, s azt mondta: „Legyél Toldi!” 1909. február 11-én született Budapesten. Az I. kerületben, az Avar utcában és környékén nőtt fel, ott is kezdett futballozni. Az I. Kerületi Ifjúsági Torna Egylet volt az első klubja, amelyben már együtt játszott későbbi ferencvárosi csapattársával, Magda Bélával, valamint Hóri Györggyel, aki aztán a Budai 11-ig, az Újpestig, sőt a magyar válogatottig is eljutott. Tizennyolc évesen figyelt fel rá a Ferencváros, egy ifjúsági tornán. Különleges módon. Weisz András, aki „kiszúrta” a nyurga, vékonydongájú, pipaszárlábú fiút, először a Brünner nevet írta fel a füzetébe. A kiszemelt csatár ugyanis álnéven játszott, mivel középiskolás diákként nem játszhatott nyilvános mérkőzésen. Ezért aztán trükközni kényszerült: álnéven játszott. Amikor aztán 1927 végén a Ferencváros a soraiba hívta, már nem volt akadálya a szerződtetésének, mivel abbahagyta a tanulmányait és a Sűss-gyárban helyezkedett el, a cégligában szereplő csapatban is játszott. Később egyébként leérettségizett, profi futballistaként is dolgozott az adóhivatalban. Ott 200 pengő volt a „fixe” – amivel az ember már könnyen. Később így összegezte Nagy Bélának, a Fradi krónikásának a pályafutása alatti kereseti viszonyait:

1928 februárjában, túl a tizenkilencedik születésnapján, a Dorogi AC elleni Magyar Kupa-mérkőzésen mutatkozott be a zöld-fehérek első csapatában, még Tunigold néven, s csak nyáron lett belőle néhány napra Tamási, majd egy életre Toldi. 1939 nyaráig játszott a Ferencváros profi csapatában. Harmincéves koráig négyszeres magyar bajnok (1927–1928, 1931–1932, 1933–1934, 1937–1938), négyszeres Magyar Kupa-győztes (1928, 1933, 1935, 1943), KK-győztes (1937) lett, sőt 1934-ben a bajnokság gólkirályaként ünnepelték. A harmincas-negyvenes évek legendás újságírója, Hoppe László így jellemezte:

Villámkarriert futott be: még nem is egészen egy évvel a bajnoki bemutatkozása után, 1929. április 14-én, a svájciak elleni idegenbeli mérkőzésen (egyébként góllal) bemutatkozott a válogatottban. Földessy János szövetségi kapitány az újpesti Ströck és a hungáriás (az akkori névhasználat szerint hungarista) Hirzer között a ferencvárosi belsőhármas, Takács II, Turay és Toldi játékára szavazott. Toldi Géza volt az első magyar futballista, aki két világbajnokságon is szerzett gólt, híressé vált mérkőzések híressé vált góljai fűződtek a nevéhez. Ám mégsem játszhatott az 1938-as, párizsi világbajnoki döntőben. A történet immár soha nem lesz teljesen kibontható, örökre megmarad a magyar futball egyik legszomorúbb rejtélyének. Tény, hogy dr. Dietz Károly szövetségi kapitány nem állította be a döntőre a Holland-India és Svédország ellen is a csapat legjobbjai közé tartozó Toldi Gézát. Állítólag azért, mert nem akart konfliktusba keveredni az „olasz barátainkkal”, akik szerint Toldi vehemens játéka, s az amiatt esetlegesen kirobbanó feszültség, sőt botrány nem tenne jót a két ország kapcsolatainak. Toldi Géza játékában benne volt a konfliktus veszélye. De az is biztos volt, hogy sokkal nagyobb hasznára lehetne a válogatottnak a világbajnoki döntőben, mint a helyére állított Vincze Jenő. Dietz, vagy éppen az őt is utasító politikai vezetők ezt nem vállalták. Toldi élete végéig súlyos méltánytalanságnak tartotta mind az olaszok elleni mellőzését, mind azt, hogy 1936-ban, ugyancsak Dietz Károly, kihagyta őt az angolok ellen pályára lépő válogatottból. Toldi Géza legjobb meccse a válogatottban az osztrákok elleni, 1936. szeptember 27-i, Üllői úti mérkőzés volt, három góllal járult az 5:3-as sikerhez. Úgy, hogy még egy tizenegyest ki is hagyott. Utoljára 1940. május 19-én, a románok ellen játszott utoljára a válogatottban. összesen 46 mérkőzésen játszott a nemzeti tizenegyben, 25 gólt szerezve. Visszavonulásakor csupán Schlosser Imre, Sárosi György és Takács II József állt előtte a válogatott góllövőlistáján.

A magyar labdarúgás egyik fénykorában, a harmincas évek második felében itthon csak Zsengellér Gyula és Sárosi György doktor szerzett nála több gólt. Ennek ellenére harmincévesen már leírták. A zöld-fehérek vezetői leszerződtették az utódját, Kiszely Istvánt, Lapajt a Taxisoktól. Toldi nehezen viselte a mellőzését, kérte, ha nem játszhat, engedjék el. Aztán két héttel azután, hogy élete egyik legjobb mérkőzésén négy gólt szerzett a világbajnokokkal felálló Bologna ellen a KK-elődöntőben, a Ferencvárosnál közölték vele, hogy nem tartanak igényt a játékára. Elment a Gammához, két évre. Egy évet játszott aztán Szegeden is, majd 1942 nyarán, még egy idényre, visszatért a Ferencvároshoz. 1943. június 20-án, Újvidéken játszotta utolsó, 225. bajnoki mérkőzését a Ferencváros színeiben. A zöld-fehérek néhány héttel később búcsúmérkőzést rendeztek a számára, következő klubja, a Zuglói Danuvia ellen.

A következő szezonban ő volt a csapat edzője – igaz, csak rövid időre. Kikerült az orosz frontra, ahol 1944 decemberében megsebesült, szívmagasságban találta el a bal karját egy géppisztolylövedék. Szerencsére felépült, sőt 1945 nyarán újra futballozott és edzősködött, előbb a Zuglói MADISZ, majd a Mogürt SC játékos-edzője volt. Utolsó hazai csapata a nem sokkal később államosítás miatt megszűnt Philips SC volt 1948 tavaszán. Utána kiment az akkor még kicsit baráti Finnországba (Vaasan Palloseura), bajnoki címet is nyert. Hazajött még egy időre a zuglóiakhoz, majd ismét nekivágott a messzi Északnak, Dániában dolgozott az Odense BK (1951–1954), az Aarhus GF (1954–1956) edzőjeként, majd a világ másik felében, a kairói Zamaleket trenírozta (1956–1957), a belga válogatott szövetségi kapitánya (1957–1958), aztán a Berchem klubedzője volt (1958–1960), aztán megint Dániába költözött, s az Aarhus GF (1960–1964), a Viby IF (1965–1967), a B 1909 (1968–1969), az IK Skovbakken (1970–1971), végül a Bædstrup IF (1972–1973) edzője volt. Az AGF-fel három bajnoki címet és három kupaelsőséget szerzett. 1985. augusztus 16-án hunyt el Budapesten.