Sas

Ferenc

Az eredetileg Sohn Ferencnek anyakönyvezett jobbszélső 1915. augusztus 16-án született Devecserben. Hamarosan a fővárosba került, a Latorca utcában, az Elektromosban kezdett futballozni 1932-ben, 1934 februárjában már egyre többet beszéltek róla futballberkekben. Azon a nyáron átigazolt a Hungáriához, amellyel 1936-ban és 1937-ben is bajnoki címet nyert. Berobbant a legjobb magyar játékosok közé, az 1936–1937-es idényben csúcsformában futballozott. Még nem volt 22 éves, amikor Amszterdamban – Lázár Gyula és Sárosi György oldalán – parádésan játszott Közép-Európa válogatottjában a kontinens nyugati részének csapata ellen, két góljával a meccs legjobbjaként tündökölt, s ez külföldön is megismertette a nevét.

1936. április 5-én mutatkozott be a válogatottban, attól kezdve a világbajnoki döntőig mindössze hat meccsen nem játszott, amikor Dr. Dietz Károly keresgélte a tartalékokat. Abban biztos volt, hogy a jobbszélső posztján Sas Ferenc az első számú jelölte. A Hungária csatára játszott a világbajnokságon a magyarok mind a négy mérkőzésén – aztán soha többet.

„Most huszonhárom éves vagyok – mondta az Újságnak 1938 novemberében azt is elmagyarázva, miért nem írta alá a szerződését a Hungáriával, s miért kényszerül leállni.. – Édesanyámat kell eltartanom. Gondolnom kell a jövőre. Ez lebegett szemem előtt akkor is, amikor négy évvel ezelőtt leszerződtem a Hungáriához.” Emlegette, hogy 1934-ben azt ígérte neki a Hungária, hogy egy éven belül elhelyezi polgári állásba. „Azóta már eltelt a határidő és még mindig nem kaptam általuk olyan állást, amelyben megtaláltam volna polgári elhelyezkedésemet. Becsületesen akarok dolgozni és olyan állást szeretnék, ahol nem azért alkalmaznak, mert futballista vagyok Bizonyára csodálkozott mindenki, hogy miért nem fogadom el a profi szerződést, ha megfelelő állást kapok. Ennek is megvan az oka. A legtöbb nagyvállalatnál, amelynek cégcsapata van, azt kívánták tőlem, hogy játsszam a cégcsapatban is és ebben csak mint amatőr szerepelhettem volna. A másik fontos szempont az, hogy túrára nem engednek el sok helyen és ekkor választanom kell az állás, életem fő célja, és a profi futball között.” Mindezt alig néhány héttel a világbajnoki ezüstérem megszerzése után mondta. Érzékelhető, mint a torna végeredménye szerint a világ második legjobb csapatának egyik kulcsembere, csak a futballból nem tudott megélni.

1939 elején, az első zsidótörvény életbelépését követően, minden magyarországi érdekeltségét fölszámolva Argentínába emigrált. Tegyük hozzá: miután 1938 nyarán nem írta alá szerződését a Hungáriával, itthon nem is játszhatott volna. Valószínűleg addigra eldöntötte, hogy kivándorol. „Sas kivándorlásának a sporttól független, gazdasági és lélektani okai is voltak” – érzékeltette a helyzetet a Nemzeti Sport. Akadt ugyan Brazíliából és az Egyesült Államokból, sőt Angliából is ajánlata, ő végül a Boca mellett döntött. A Buenos Aires-i klub vezetői látták őt játszani az 1938-as vb döntőjében, s ez megfelelő „ajánlólevélnek” bizonyult. Sas volt az első, aki fordítva tette meg az utat. Monti és Demaria világbajnoki ezüstérmesként szerződött Argentínából Európába – a magyar jobbszélső innen oda. 1941-ig játszott a Boca Juniorsban – még bajnoki címet is nyert a Bocával! –, majd ezt követően az Argentinos Juniors és az egyik ottani zsidócsapat, a Maccabea Buenos Aires játékosa között ingázott. (Fordított utat járt be, mint négy évtizeddel később Diego Maradona, ő a Bocából ment az Argentinos Juniorsba. ) „Francisco Sohn” 1947-ben búcsúzott az aktív labdarúgástól. Alkalmanként edzősködött – a Colegio David Wolfsohn és a Maccabea együttesénél –, de főleg civilként élte az életét, a Raptor ruhaházban, moziban és ékszerüzletben is dolgozott. Buenos Airesben hunyt el 1988. szeptember 3-án.