Dudás

János

Dudás János 1911. január 11-én született Budapesten. 1927-ben került a Budafoki MTE csapatához, a felnőttek között 1929. március 31-én, a Húsos elleni 5–1-gyel mutatkozott be, a BLASZ amatőr II. osztályában, a Kárpáti csoportban. 1933-ig játszott a lila-fekete klubban, akkor egészen különleges körülmények között került a Hungáriához. Titkos Pál, a kék-fehérek akkor már befutott, állandó válogatott balszélsője a még Budafokhoz tartozó Kelenvölgyben lakott, akadt néhány jó barátja a BMTE futballistái között, akiket megnézve felfigyelt a 22 éves, ballábas játékosra. Beajánlotta klubja vezetőinek, akik megnézték a felfedezettet, kicsit alkudoztak, aztán leigazolták. Dudás János a tavaszi idényben már a Hungária balösszekötőjeként futballozott, Cseh II László és Titkos Pál között. A nagy korszaka 1935 nyarán kezdődött, a következő nyolc idényből csak egyben nem végzett az első három helyen a bajnokságban. A Hungáriával 1935–1936-ban és 1936–1937-ben is bajnok lett, akkor már balfedezetet játszva. Mind a két szezonban csupán egy-egy bajnokit mulasztott. Érdekes, hogy később nem a két aranyat emlegette, hanem azt a két érmet, ami könnyen lehetett volna ugyancsak arany. Az 1937–1938-as idényben a kék-fehérek közel álltak a triplázáshoz, de a Ferencváros elleni rangadón Dudás a kapufára lőtt egy tizenegyest. Ettől a csapat megtorpant, s lemaradt, sőt csak harmadik lett az idényben. Két évvel később az Újpest elleni rangadón szabálytalan gólt adott meg a játékvezető a lila-fehéreknek, s ezzel a Hungária elveszítette a bajnoki címet a Ferencvárossal szemben. Néhány héttel később Brüll Alfréd bejelentette a Hungária önfeloszlatását, Dudás János pedig átlépett a gyártulajdonos Weiss Manfréd nevét viselő, akkor újonc csepeli klubba. Az első idényben még „csak” ötödik lett a csapat, a következő két szezonban megnyerte a bajnoki címet. Így lett Dudás János az 1935-től kezdődő bajnoki évtized legeredményesebb játékosa a maga négy bajnoki címével. Ő volt a bajnokcsapat legidősebb futballistája a maga 31-32 évével. 1944 nyarán váltott klubot, a rokon klubnak tartott, „lecsósoknak” becézett (csúfolt?) WMKaSE sárga-kék mezében játszott. 1945-ben ellenben visszatért Budafokra, ismét az első osztályban futballozva zárta le a pályafutását.

A válogatottban 1935. október 6-án, az osztrákok elleni, bécsi 4–4-en játszott először. 1942. május 3-ig huszonegy mérkőzésen három gólt szerzett. Nagy fájdalomként élte meg, hogy bár benevezte őt az MLSZ az 1934-es és az 1938-as világbajnokságra is, egyik tornán sem játszhatott. Olaszországban legalább kint volt, négy évvel később biztonsági tartalékként itthon kellett készenlétben állnia. A válogatott mezében a legjobb játékát egy vesztes mérkőzésen, a londoni Highburyben nyújtotta, 1936 decemberében a 6–2-es vereség ellenére az angolok 9000 fontért leszerződtették volna. A nemzeti csapatban való helyzetét plasztikusan foglalta össze jó húsz-huszonöt évvel később, 1960 decemberében a Képes Sport: A harmincas években és a negyvenes évek elején Lázár Gyula mögött »magasan« a következő legjobb balfedezet volt. És körülbelül ugyanazzal az egyéni balszerencsével »dicsekedhetett«, mint a felszabadulás utáni években Kovács I Imre, az MTK nagytudású fedezete. Kovács azért nem lehetett többszörös válogatott, mert ott állt előtte Bozsik, aki még nála is nagyobb futballista volt. Dudás előtt meg Lázár Gyula állt az élen. Persze, Dudás huszonegyszeres válogatottsága így is nagy teljesítmény.”

Visszavonulása után sem tudott elszakadni a futballtól. Edzői pályafutásának csúcspontján az utánpótlásválogatottnál dolgozhatott, ott volt a stábban 1954-ben, a bukaresti Világifjúsági Találkozó labdarúgó-tornájának megnyerésekor. Később egy budafoki kiscsapatnál, a Vasas Zománcnál edzősködött. Rendszeresen játszott a BMTE öregfiúk csapatában is. A budafoki tanács adócsoportjában dolgozott, ellenőrként. 1979. november 4-én hunyt el.