Kijavított” igazolás
Kohut, eredetileg Kohaut Vilmos 1906. július 17-én. született. Édesapja a pestszentlőrinci téglagyár igazgatója volt. Úri gyerekként hegedülni tanult, ám a zeneórák helyett gyakorta inkább futballozott. Negyedikbe járt, amikor az egyik újságcikk lebuktatta. Hiába dicsérte produkcióját a szerző, a szigorú atyát nem hatotta meg, irgalmatlanul megbüntette és eltiltotta csemetéjét a sportolástól. Választania kellett: a tanulás vagy a labda. Utóbbi mellett döntött, inasnak állt, és amikor tanoncként felszabadult, abban a gyárban dolgozhatott, ahol a papa volt a nagyfőnök. (Azért magánúton mégiscsak elvégezte a kereskedelmit.) A lőrinci grundokon tanult meg futballozni, majd a Kispesti AC legendás futballigazgatója, Mayer Béla a piros-feketékhez vitte. Érkezése „gondot” jelentett: varratni kellett a harminchatos lábára a cipőt, nem találtak a neki való méretből. „Kijavított” igazolással játszott a KAC ifijében, hiszen még nem érte el az alsó korhatárt. (Ellenben a KAC első csapatában sohasem szerepelt.) Egy év elteltével visszament Pestszentlőrincre, majd egy újabb esztendő múlva Jeny Rudolf, aki még Kispestről ismerte, elhívta a Ferencvároshoz.
De mi is a Kohut-szög?
1924 áprilisában mutatkozott be a zöld-fehérek között, 3:1-re megverték a Törekvést. Extravagáns figuraként hajkötővel száguldozott a balszélen, szerette volna megóvni a gondosan brillantinozott frizuráját. Elképesztő számú mérkőzésen, 434 találkozón játszott az FTC-ben, illetve a Ferencvárosban. Ő volt a balszélsője a klub legendás „T betűs” csatársorának, a Táncos, Takács II, Turay, Toldi, Kohut ötösfogatnak. Az ő nevében is van t, csak éppen a végén. Legfontosabb hazai klubjában négyszer lett bajnok (1925–1926, 1926–1927, 1927–1928, 1931–1932), négyszer ezüstérmes (1923–1924, 1924–1925, 1928–1929, 1929–1930), kétszer pedig bronzérmes (1930–1931, 1932–1933), Háromszor nyerte meg a Magyar Kupát (1926–1927, 1927–1928, 1932–1933), további kétszer kupadöntőbe jutott a Fradival (1930–1931, 1931–1932). Tagja volt az 1928-as KK-győztes alakulatnak is, mint ahogyan a Blackburn Rovers legyőzéséből és a világszenzációt keltő, montevideói, az olimpiai bajnok uruguayiak elleni sikerből is kivette a részét. Híressé vált éles szögből rúgott góljairól, majdnem száz évvel később is még emlegetjük a Kohut-szöget, a Kohut-szögből rúgott gólokat. A Képes Sport így írta le:
Gyakran megtette, hogy kicsit befelé kanyarodott, de még mindig nagyon éles szögből bődületes erejű lövést zúdított a kapura.
“„
Magyarok között Marseille-ben
A kor több kiváló magyar futballistáját a Nagy Vízen túlra vonzó amerikai lehetőségek őt sem hagyták hidegen, 1928-ban szerződést írt alá a Brooklyn Wanderershez. Hamarjában fel is vett 200 dollár előleget Nathan Agar menedzsertől, futballvezértől, aki a lapokban „The Babe of Hungary” címmel adatta hírül új szerzeményének érkezését. Kohut aztán mindenféle jogi bonyodalmak következtében mégsem került az USA-ba. Légiós mégis csak lett, de fél évtizeddel később. Ereje teljében, 27 esztendősen, elsősorban egzisztenciális okokból szegődött az Olympique Marseille szolgálatába. Vele élte az OM az első virágkorát, egy kivétellel valamennyi ott töltött esztendejében vagy a bajnoki dobogó valamelyik fokára, vagy a Franciaországban a bajnoksággal szinte teljesen egyenértékű kupaküzdelem fináléjába bejutott a gárda. A hat év alatt klubtársa volt a kék-fehéreknél az öccse, Rezső (Kohut II) az első évben, Eisenhoffer József, a volt kispesti és Fradi-összekötő, aki egy ideig a csapat játékos-edzője is volt, a szegedi Mester István, az exújpesti Sas-Schneider Károly, a francia válogatottságig is eljutó Weiskopf-Virág Ödön és rövid ideig Kálin László is. Utóbbinak volt a legkevesebb esélye a csapatba kerülésre, hiszen a posztja balszélső volt… Kohut Vilmos első marseille-i bajnoki idénye végén a bronzérmes helyen zárt a csapat, s bejutott a kupadöntőbe, amelyet azonban elveszített a Bukovi Mártonnal és Lukács Istvánnal felálló Séte ellen. Egy évre rá, 1935-ben már megnyerte az OM a Francia Kupát, Kohut gólt is szerzett a Rennes elleni, 3:0-s fináléban. Az 1935-36-os az egyetlen „lyukas idény”, a balszélső mentségére legyen mondva, könyöksérüléssel kínlódott. Annál jobban sikerült a következő bajnoki esztendő: az OM négy magyarral, Kohuttal, Weiskopffal, Mesterrel és Sassal megszerezte fennállása első francia bajnoki címét! Bajnoki címre kupagyőzelem: 1938-ban bajnoki második és ismét Francia Kupa-győztes lett az OM, ismét Kohut-kabinetalakítással: a Le Havre elleni megismételt elődöntőn ő lőtte az egyetlen gólt, a finálén a Metz ellen (2:1) pedig a nyitótalálatot helyezte el Kappé kapujában az első ízben a Parc des Princes-ben rendezett találkozón. Utolsó marseille-i idényében, az 1938–1939-esben játékos-edzőként segítette újabb bajnoki ezüstköz a klubot. 1939 őszére elment Antibes-ba, de mivel nem vette fel a francia állampolgárságot, pedig többször is felajánlották neki, a háború kitörése után haza kellett térnie.
Az első vb-szereplő légiós
A válogatottban 1925. január 18-án, az olaszok ellen mutatkozott be, összesen 26 mérkőzésen 14 gólt szerzett. 1927 nyara, a franciák elleni híres 13:1 jelentette a kezdőpontot, azzal kezdve hat válogatott mérkőzésén kilenc gólt szerzett. Vélhetően ennek a formának is köszönhető volt, hogy 1929 tavaszán a Nemzeti Sport olvasói az addigi idők második legjobb balszélsőjének választották dr. Borbás Gáspár mögött. Kohut Vilmos 1932. április 24-én még játszott a válogatottban, aztán már csak légiósként, a franciaországi világbajnokságra hívta meg az aktuális szövetségi kapitány, Dr. Dietz Károly. A balszélső az első két meccsen, Holland-India és Svájc ellen játszott, ő lett a magyar labdarúgás első vb-n szereplő légiósa.
Elakadt a Taxi
Hazatérése után amatőr alapon leigazolta a Taxisok csapata, ám vele sem tudott bent maradni az élvonalban. Kohut néhány hónap múlva a Szentlőrinci AC-ba igazolt. 1943 februárjában a MOVE-kerület szakvezetője lett, majd a távozó Sebes Gusztávtól átvette a Szentlőrinci AC irányítását, igaz, csak rövid időre. Közben még futballozgatott is, a kőbányai Polgári Serfőzde csapatában, a BLASZ másodosztályú bajnoksága aranyérméhez segítve társait.
Épületszerelő a pályán és a pályán kívül
A háború vége után a Szentlőrinci AC, a Vasas BVK, az Épületszerelő, majd a Karhatalmi Dózsa csapatát edzette, utóbbiakat inkább csak kedvtelésből, egyébként az Épületszerelő Vállalat tisztviselőjeként dolgozott. Egészen haláláig küldött neki nyugdíjat az Olympique Marseille. 1986. február 14-én hunyt el.