Előbb Titkos Ilona, aztán a neve is megtetszett
A Titschka családnéven anyakönyvezett Titkos Pál 1908. január 8-án született Budafokon. 1924-től az I. kerületi FC-ben kezdett futballozni, bekerült a III. osztály válogatottjába. Az I. kerülettől 1927-ben átigazolta a Budai „33”. Akkoriban a Rökk István-féle gépgyárban volt mintakészítő. A Nemzeti Sport úgy jellemezte: „Szerény, úri modorú s végtelen jó lelkű, aki amellett, hogy futballozik, atletizál is. Leventecsoportjában a magas- és a távolugrás bajnoka. Igen kiváló erő s már ma is egyik legjobb balszélsőnk. Úgy véljük, hamarosan válogatottságig viszi.” 1929-ben az előző idényben bajnoki címet szerző Hungáriához igazolt. Két bajnoki címet (1935–1936, 1936–1937) nyert, egyszer volt Magyar Kupa-győztes (1932) a Hungáriával. Az első bajnoki címe idényében ő került be legtöbbször a Nemzeti Sport szavazatai alapján a hét tizenegyébe, balszélsőként nyolcszor. Akkoriban már a Titkos magyarosított néven futballozott. Eleinte nem tetszett neki, ám miután megnézte a Nemzeti Színházban a gyönyörű színésznőt, Titkos Ilonát, hivatalosan is Titkosra cserélte az eredetit, a Titschkát. A kék-fehérek kényszerű önfeloszlatása után két idényt Kispesten futballozott, rövid időre, öt mérkőzésre átlépett a Vasashoz, majd visszatért a piros-feketékhez, ahol már edzőként is dolgozott. Futballozott is: az 1936-as vb-ezüstérmesek közül egyedüliként játszott bajnoki mérkőzésen együtt Puskás Ferenccel.
Két vb-meccs, két gól
Nagyszerű fizikuma lendülettel, jó labdakezeléssel párosult. Mindkét lábbal jól bánt a labdával, négyszer jobbszélsőként került be a válogatottba. 1929. február 24-én debütált a legjobbak között. 1934. január 14-én súlyos sérülést szenvedett Frankfurtban (Németország–Magyarország 3:1), emiatt ki kellett hagynia hét válogatott mérkőzést, s lemaradt az olaszországi világbajnokságról. Négy évvel később két vb-mérkőzést játszott, az első elődöntő, a második döntő volt 1938-ban. Azon négy magyar futballista egyike, aki világbajnoki döntőben gólt rúgott, ám egyenlítő találat egyedül az ő nevéhez fűződik. (Érdekes, hogy a négyből csak Puskás Ferenc nem lőtt gólt elődöntőben is, igaz, nem is játszott. Titkos, Sárosi dr. és Czibor a döntő előtti utolsó mérkőzésen is a kapuba talált.) Az egyetlen fontos szereplő, aki tevékeny szerepet játszott mindkét magyar világbajnoki ezüstben, 1954-ben a megfigyelői stábban dolgozott, egyébként akkoriban a labdarúgó-szövetség főtitkára, tulajdonképpeni ügyvezetője volt. A nemzeti tizenegyben 48 mérkőzésen 13 gólt szerzett. Az A-válogatottban legjobb mérkőzéseként az 1935-ös, Üllői úti, osztrákok ellenit emlegette, amelynek különlegessége, hogy előbb két gólt szerzett, majd kiállította Barlassina, az olasz játékvezető. A Nemzeti Sport másnap nagyon dicsérte:
Titkos ezen a meccsen igazolta azt a régi tételt, hogy ha van megfelelő foglalkoztatója, a modern, eredményes szélsőnek mintaképe lehet. Lefutásai, labdaátvétele, beadásai és góljai a legmagasabb színvonalat állították elénk és az új magyar szélsőnemzedéknek az ő nyomdokait kell követnie.
“„
Afrika aranya
A háború vége után a Kelenvölgyi Bányász kispadjára ólt, majd az MTK csapatát vette át, a sportlap közölte róla: „Titkos, aki az MTK fizetett edzője, egyben a Kelenvölgyi Barátság igazolt amatőr játékosa is és mint ilyen, október 13-án szerepelt az újpesti Szúnyog-szigeten.” 1947. január 1-jével megvált kék-fehérek edzői tisztétől. 1950 és 1955 között az MLSZ főtitkáraként és az OTSB labdarúgóosztályának vezetőjeként dolgozott, így hát volt köze az Aranycsapat sikereihez, az olimpiai arany- és a berni ezüstéremhez, az Európa-kupa megnyeréséhez. 1956 és 1959 között Egyiptomban töltötte be a szövetségi kapitányi posztot, 1959-ben megnyerte az ottani válogatottal az Afrikai Egységkupát. Párhuzamosan dolgozott az al-Ahlynál is. Idehaza a Salgótarjáni BTC (1959–1962), a ZTE (1963), a Szolnok (1964), 1965–1967-ben a Kecskeméti Dózsa trénere volt. 1979-től az MLSZ Tanácsadói Testületét erősítette. 1988. október 7-én halt meg Budapesten.