Minden idők legjobbjai közé tartozik
Mindössze három kapus – Király Gábor, Grosics Gyula és Gulácsi Péter – védett nála több mérkőzésen a magyar válogatottban. Mindössze hárman, Grosics Gyula (aki három vb-n is őrizte a magyar kaput), Mészáros Ferenc és az 1958-ban és 1962-ben is egy-egy meccsre „beugró” Ilku István mondhatja el rajta kívül magáról a magyar hálóőrök közül, hogy két világbajnokságon is védett. Tovább menve: csak ő és Grosics Gyula voltak legalább két vb-n is a magyar csapat első számú kapusai. S azt még nem is emlegettük, hogy világbajnoki eredményességével (ezüstérmes, negyeddöntős) egyedül a Fekete Párduc vetekedhet. Vitathatatlan: Szabó Antalnak, aki ráadásul, a fentiek alapján is, az 1945 előtti korszak legsikeresebb magyar kapusa, a maga posztján a legjobbak között a helye.
A Bohóc szerette produkálni magát
Steinbach Antal Soroksáron, sváb származású családban született 1910. szeptember 4-én. Az egyik legnagyobb volt az egyik legkisebb: a válogatott kapusok közül talán csak az újpesti, majd szegedi Beneda István testmagassága volt kevesebb.
1928 és 1930 között a profi II. ligás Soroksárban védett, 1930 decemberében szerződtette a Hungária. A kék-fehérekkel két bajnoki címet (1936, 1937) és egy Magyar Kupát nyert (1932). Befutott játékosként is ragaszkodott Soroksárhoz, időként, csatárként (!) még edzőmérkőzésekre is beállt a régi társak közé. Ha egy kapusnak a Bohóc becenevet adják, biztosan nem az egyszerűség, a sallangmentesség, a kockázatkerülés jellemezi a stílusát. Azt írta róla a Nemzeti Sport:
Gyakran kockáztat vakmerően, és zseniális kapusképességeivel, ősruganyosságával győz (…) Minden kapusnak egy kerékkel több van, vagy kevesebb. Szabó is produkál néha remek védéseket, de csinál néha olyan dolgokat is, hogy a nézőtér elképed azok láttán.
“„
Schaffer Alfréd sokra tartotta
A Hungáriánál Spéci, azaz Schaffer Alfréd volt a mestere. Nagyon sokra tartotta, rá alapozta a védelmet. Tetszett neki, hogy bombaerős lövéseit Szabó „Tóni” fejjel igyekszik hárítani. Amikor ő volt a válogatottnál Dietz kapitány segítője, azért kardoskodott, hogy a „Bohóc” védjen. Mert az volt a véleménye:
A Szabó gyerek, ha komolyan véd, és nem mókázik – márpedig nálam csak egyszer mókázhat –, nagyon jó kapus.
“„
Ő volt az első negyedik hátvéd” – vagy harmadik?
Sokáig úgy tartották, Grosics Gyula megelőzte a korát kifutásaival, „negyedik hátvédként” való játékával. Mándi Gyula, az MTK és a Hungária kilencszeres bajnok védője, az Aranycsapat szövetségi edzője szerint Szabó Antal még a Fekete Párduc feltűnése előtt ilyen stílusban védett. Sőt, a WM-rendszer előtti kéthátvédes rendszerben harmadik hátvédként működött:
Ő volt tulajdonképpen az első magyar kapus – sőt, egész Európában az elsők egyike – aki nemcsak a gólvonalról irányította a hátvédeket, hanem a 16-os egész területén irányítója volt a védelemnek. Nemcsak a 16-osig futott ki nagyszerű időzítéssel, hanem sokszor a vonalon túlra is.
“„
A Hungária önfeloszlatása után nem találta a helyét
Szabó Antal 1940-ben, a Hungária önfeloszlatása után a Weiss Manfréd FC-hez került. Pompás társakkal együtt érkezett a gyáriakhoz: Korányi I, Dudás és Kállai. (Utóbbi aztán nem maradt Csepelen. 1941 márciusában, a WMFC–Salgótarjáni BTC (1:1) bajnokin előbb kivédett, majd értékesített egy büntetőt. Ez akkor (is) különlegességnek számított. Egy év után elhagyta a WMFC-t, attól kezdve a háború végéig szinte évente váltott klubot. Őrizte a Lampart, a Soroksári AC (egyébként már 1941 óta dolgozott a SAC amatőr trénereként is), 1943 decemberétől a Szentlőrinci AC (kék-feketék vele, valamint Lázár Gyulával és Deák Ferenccel a soraikban jutottak fel az élvonalba) kapuját is. 1946-ban visszatért Csepelre, nem szerette akkor még a nagy távolságokat.
Öt világbajnoki mérkőzésen védett
Szabó Antal 1932. március 20-án, a csehszlovákok elleni, 3:1-es prágai győzelem alkalmával mutatkozott be a válogatottban, a Dudás Gyula és Kocsis Ferenc alkotta védelem mögött. A következő két válogatott meccsén kapott egy nyolcast az osztrákoktól, egy négyest pedig az olaszoktól, de ez nem ingatta meg a helyét. Amúgy is: ha akadt ellenfél, amellyel nem nagyon bírt, az éppen az olasz volt. Az 1934-es világbajnokságon két, az ezüstéremmel zárt franciaországin három mérkőzésen védett. Öt világbajnoki mérkőzésénél a kapusok közül egyedül Grosics Gyula számlál többet a magyar futball történetében. A válogatottban Sárosi Györggyel (28-szor), Titkos Pállal (26-szor), valamint Cseh II Lászlóval és Bíró Sándorral (25-25-ször) játszott együtt. Négyük közül hárman ugyancsak a Hungáriában töltötték pályafutásuk legszebb időszakát. Szabó Antal egy évvel az elveszített világbajnoki döntő után, 1939. június 8-án, az olaszok ellen védett 42. alkalommal, utoljára a válogatottban.
Az NSZK-ban, Soroksár testvérvárosában hunyt el
1946 és 1947 között a Csepeli MTK-t szolgálta. A szezon végén visszavonult, de ott mosolyog a klub 1947–1948-as bajnokcsapatának fotóján: Kalmár Jenő edzőt segítette. Az ötvenes években előbb a Vörös Lobogó Sortex, majd a Pesterzsébeti Vasas gárdáját segítette, különféle edzői pozíciókban. 1956 végén külföldre távozott, mondhatnánk, akkor sem lett hűtlen Soroksárhoz: a település testvérvárosában, a németországi Nürtingenben hunyt el 1972. április 18-án.