Kemény

Tibor

Kemény Tibor Budapesten született 1913. március 5-én. A hadiárva fiú a Barcsay utcába, a Madách Gimnáziumba járt. Emellett a nagyhírű iskolai futballcsapat egyik legjobbja. Az egyik a Ferencvárosért lelkesedő tanára oldotta meg lelkében a „Merjek-e jelentkezni?” dilemmát. Leigazolták az ifisták közé, de három mérkőzés után felvitték a felnőttek közé. Természetesen az FTC-be, az amatőrcsapatba – akkor már a profi-amatőr szétválasztás után járt a magyar futball. Kemény Tibor tizenhét évesen már amatőrválogatottnak is mondhatta magát, de a nem sokkal korábban az olimpiai bajnok uruguayiakat is legyőző, Táncos, Takács II, Turay, Toldi, Kohut csatárötösbe szinte reménytelen volt bekerülni. Szerencséjére Kohut Vilmos Franciaországba, Marseille-be szerződött, így váratlan lehetőség tárult fel előtte. Kemény Tibor pedig élt vele. 1933 nyarától ő lett az első számú balszélső. Első idényében (1933–1934) és 1937–1938-ban bajnok, három idényben (1934–1935, 1936–1937, 1938–1939) második, egyben (1935–1936) harmadik lett. Minden, a Ferencváros profi csapatában töltött idényében a képzeletbeli dobogón végzett, 1935-ben még Magyar Kupa-győztes is lett. 1937-ben Közép-Európai Kupa-győztes, 1935-ben és 1938-ban KK-döntős lett. A száz bajnoki mérkőzésén 43 gólt szerzett, ami egy szélsőtől cseppet sem kevés. 1939-ben átigazolt a Gamma csapatához, öt idényt töltött ott. Az 1942–1943-asban és az 1943–1944-esben is negyedik lett a budai gárda (a korabeli sajtó becézése szerint a „görögbetűsök” a Nemzeti Bajnokság legmagasabb osztályában. Kemény Tibor az 1944-es őszt is végigjátszotta, de az általános mozgósításkor megkapta a behívóját. Inkább belépett a 13/3-as karhatalmi zászlóaljba. Fegyveres harcokban is részt vett, ellőtték az alsó lábszárát. Megsebesült, kórházba került, de túlélte a háborút. Sőt, 1945 nyarától 1946 nyaráig még futballozott is, a Budai Barátság színeiben.

Három (!) élvonalbeli bajnoki mérkőzés után bekerült a válogatottba. 1933. október elsején, az osztrákok ellen mutatkozott be, ötödik válogatottsága az angolok elleni híres győzelem (2:1), a hatodik az osztrákok elleni, ugyancsak 1934-es világbajnoki negyeddöntő volt. A vb után 1936 májusában, az írek elleni hazai meccsen játszott újra, majd megint hosszú szünet következett. Játszott ellenben 1937 szeptemberében, a csehszlovákok elleni nevezetes 8:3-on, Sas, Cseh II, Sárosi, Zsengellér, Kemény, így állt fel a csatársor. Három héttel később, Bécsben szerepelt utoljára a nemzeti tizenegyben, 2:1-re nyert a magyar csapat.

Kemény Tibor a játékospályafutása befejezése után a Gamma, illetve a Budai Barátság utódklubjainál dolgozott, intéző, szakosztályvezető, edző is volt. 1947-ben a Magyar Textilt irányította, majd a Gázgyár csapatának élére került (1948–1949). 1950-ben a Magyar Pamutiparnál dolgozott edzőként, de csak rövid ideig, mert utána az Újpestet átvevő Bp. Dózsa élére került. Utána visszatért a Pamuthoz, majd 1954-ben már a Bp. Vörös Lobogó stábjába tartozott, Bukovi Márton betegsége idején ő irányította a csapatot Mandik Bélával. 1955-ben aztán át is vette az ország két legjobb csapatának egyikét, ő lett az első magyar, aki játékosként és edzőként is elnyerte a Közép-Európai Kupát. 1956-ban a Dorogot vezette, de még abban az esztendőben kiment Kassára, az ottani Spartakhoz. 1957–1958-ban görög bajnok és kupagyőztes is lett az Olympiakosz Pireusszal, majd rövid ideig a Vasas Dinamónál dolgozott (1959–1960), utána Ghanába ment ki, szövetségi edzőnek. Hazatérése után előbb a Szekszárdi Dózsához kérték fel, 1963 nyarától egy évig az Ózdi Kohászt irányította, utána néhány hónapig Szombathelyen a Haladást. A szakítás után azonnal lett állása, az Egri Dózsánál. Dolgozott a Miskolci VSC-nél, de ezt úgy vállalta el, hogy mehet, ha külföldre hívják. Három évet töltött aztán Lengyelországban, a Zagłębie Sosnowiecnél. Hazatérése után a tapolcai Bauxitbányásznál fejezte be edzői pályafutását. Kemény Tibor 1992. szeptember 25-én hunyt el, Budapesten.