Zsengellér

Gyula

1915. december 27-én született Cegléden. A helyi vásártéren kezdte rúgni a labdát, igazolt játékosként a Magyar Országos Véderő Egyesület (MOVE) Ceglédi Sportegyesületben kezdte karrierjét 1929–1930-ban, majd következett a Salgótarjáni Bányatelepi TC, amelyben 1936-ig futballozott. Az SBTC Zsengellér Gyulával kétszer (1933, 1935) is megnyerte az országos amatőrbajnokságot. A fekete-fehérek az 1935–1936-os idényben már a Nemzeti Bajnokságban, a legmagasabb osztályban vettek részt, a még mindig csak 19 éves csatár az első hazai mérkőzésen mesternégyessel tette le a legjobbak között is a névjegyét (SBTC–Soroksár 4:3). Bár az idény végén a tarjániak kiestek, a 24 mérkőzésen 19 gólt szerző Zsengellér Gyula már nem követte társait a második vonalba. Akkoriban már a legjobb amatőr játékosok között jegyezték, csak azért nem jutott ki a végül olasz győzelemmel véget ért berlini olimpiára, s talán azért esett ki olyan gyorsan ott a magyar csapat – mert az akkoriban vele profi szerződést kötő Újpest már nem engedte elodázni az aláírást. Ellenben Zsengellér Gyula főiskolai világbajnok lett – még ha nem is járt soha főiskolára, legfeljebb papíron. 1935 augusztusában Budapesten rendezték a főiskolai világbajnokságot, amelynek futballtornáját Magyarország nyerte meg. A Fábián Pál szövetségi kapitány által irányított gárda a letteket, az angolokat és végül a németeket verte meg remek játékkal. A csapat kiemelkedően legjobb játékosa – noha a németek ellen elrontott egy tizenegyest – a miskolci jogakadémia hallgatójaként meghívást kapott Zsengellér Gyula volt. Ő lőtte mindkét gólt az ötezer néző előtt rendezett döntő mérkőzésen is. Tagja volt az együttesnek a későbbi legendás edző, Baróti Lajos is.

„Ábel” 3000 pengőt kapott 20 évesen a lila-fehérektől a szerződésért. Újpesten szinte azonnal nagy sztár lett. A lila-fehérek történetében csak Szusza Ferenc lőtt több gólt, nála többször senki sem volt az újpestiek közül a honi élvonal gólkirálya (ötször: 1938, 1939, 1943, 1944, 1945). A külföldre távozásáig, 1947-ig az Újpest FC, illetve az UTE tagjaként négyszeres bajnok (1938–1939, 1945, 1945–1946, 1946–1947), egyszeres KK-győztes (1939) lett, 302 bajnoki mérkőzésen 368 gólt szerzett. A lila-fehérekhez szerződése után 1946-ig mindössze egyetlen teljes idénye akadt, amelyben ne szerzett volna legalább 25 bajnoki gólt, akkor is akadt „mentsége”, 1939. október 29-én eltörte a lábát Kassán, s csak közel fél év után, 1940 áprilisában tért vissza. Pályafutása legjobb idénye az 1938–1939-es volt, amelyben az Újpest bajnok és KK-győztes lett, ő pedig mindkét sorozatban gólkirályként végzett. Előbbiben 56 (!), utóbbiban 9 góllal. Ez a legjobb bajnoki gólátlag, amelyet valaki az első profi bajnokság 1926 nyári kiírása óta (immár több mint 90 éve) a magyar élvonalban produkált. Deák Ferenc kétszer magasabb gólszámmal végzett (1945–1946-ban 66, egy idénnyel később 59 góllal), de egyszer sem érte el a mérkőzésenkénti kétgólos átlagot. Ábel 2,153-as átlagánál csak Schlosser Imre az 1916–1917-es szezon úgynevezett hadibajnokságában (2,375), valamint Schaffer Alfréd 1918–1919-ben (2,157) produkált jobbat. 1947-ben Zsengellér Gyula volt az utolsó magyar labdarúgó, akinek a szövetség engedélyt adott a külföldi szerződésre. Távozásának okaként elsősorban az anyagiakat jelölte meg: „Az biztos, hogy az anyagiak közrejátszottak, az Újpestnek, s nekem 6-6 ezer dollárt ígért az AS Roma. Nagy pénz volt. Itthon infláció tombolt, fizetést is alig kaptunk, az Újpestnek gondjai támadtak s én profi voltam.” A politika nem igazán játszott szerepet a döntésében, még ha tréfásan emlegette is később, hogy ő, aki mindig „kezdőjátékos” volt, a képviselőségben csak a „cserepadig” jutott a Kisgazda Párt színeiben:

A válogatottban 39 mérkőzésen 32 gólt szerzett, utóbbival még mindig nyolcadik az örökranglistán, de búcsúzásakor csupán ketten, Schlosser Imre és Sárosi György álltak előtte. Első mérkőzését 1936. december 2-án Londonban, az angolok ellen játszotta (2:6), a másodikon, Bázelben, mesterhármast rúgott a svájciaknak (5:1). 1938 tavaszán, a görögök elleni világbajnoki selejtezőn (11:1) öt gólt is szerzett, majd ugyancsak ötöt ért el a franciaországi Mondialon. A döntőig vezető út mindhárom állomásán, a holland-indiaiak, a svájciak és a svédek ellen is szerzett gólt, a fináléban a Squadra Azzurra ellen nem. Haláláig meggyőződése volt, hogy a politika belejátszott a magyar összeállításba, dr. Dietz Károly „felsőbb utasításra” gyengítette meg az elődöntőben a svédeket egy ötössel elintéző csapatot. Csak ő és Bíró Sándor játszott az 1938-as vb-ezüstérmesek közül a háború után is a válogatottban, mellette debütált 1945. augusztus 20-án az ifjú Pukás Ferenc, aki az ő passzából lőtte első gólját a címeres mezben. Utolsó válogatott mérkőzésével, augusztus 20-án, a Balkán Kupa győztese lett. 1938 őszén játszott az angolok ellen az Európa-válogatottban – Lázár Gyula, Sárosi György dr. és Bíró Sándor társaságában kapott meghívást, de itthon csak ő kapott kiutazási engedélyt, így – egyedül képviselte a magyarokat a londoni Wembley-ben.

Az állam törvényesen kiengedte, de ahhoz már nem járult hozzá, hogy felesége és két kisgyereke – akik közül a nagyobbik, a későbbi kiváló sportújságíró, Zsengellér Zsolt sem volt még ötéves sem – mind vele tartson. A felesége és a fia így aztán rövid idő után hazatért, hogy a Vöröskereszt segítségével megpróbálja megszerezni a kislány számára is a szükséges papírokat. Nem sikerült, így mindketten itthon, vele maradtak. A futballcsillag rendszeresen küldött haza pénzt a családnak, ami miatt aztán a feleségét, mert nem szabályosan váltotta át a dollárt, börtönbüntetésre ítélték. Három évet Olaszországban játszott (AS Roma 1947–1949, Anconitana 1949–1950), majd egyéves edzői munka után több magyar társával Kolumbiába szerződött. A Hungária (vagy spanyol nyelvterületen Hungría) Foot Ball Club, amely néhány más játékossal, esetenként Kubala Lászlóval is a soraiban az előző hónapokban Olasz- és Spanyolországban játszott gálamérkőzéseket, még a világbajnokságra készülő, s Brazíliában végül negyedik spanyol válogatottat is legyőzte. A keret nagy része később áthajózott Kolumbiába, ahol egy idő után a játékosok leszerződtek klubokhoz. Az El Deportivo Los Samarioshoz kerülő Zsengellér Gyulát nagyon tisztelték a kolumbiaiak, az egykori újpesti csillag ráadásul pazarul is játszott, s megnyerő modorával a lába elé térdeltette vendéglátóit. Hamarosan „Julio” Zsengellér lett a csapat technikai igazgatója, s egyben játékos-edzője! Az Hungríából hat játékos szerződött Santa Mariába, a cseh Hankén kívül Török, Samu, Marik, Füzesi és Zsengellér. A Los Samarios nem tartozott a liga legjobbjai közé – de azért voltak emlékezetes mérkőzései. Az akkor már a 36. évében járó csatár beállította a kolumbiai élvonal gólrekordját! 1951-ben, az Universidad elleni bajnoki találkozón egymaga hat gólt lőtt. (A társrekorder az argentin Alfredo Castillo, a Millonarios tagja, aki 1948-ban a Medellinnek rúgott fél tucat gólt.) Zsengellér Gyula, három országban, 394 élvonalbeli mérkőzésen 416 gólt lőtt. Az IFFHS, a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet 1996-os kimutatása szerint ezzel, Puskás Ferenc és Schlosser Imre mögött a harmadik volt a XX. század játékosait tekintve. Nem csak a magyar futball szereplői között, hanem az egész világon.

Edzőként dolgozott Olaszországban (1950: AS Cosenza, 1959–1961: AS Cosenza, 1961–1962: Salernitana, 1962–1964: US Sarom Ravenna, 1970–1972: Cosenza, szaktanácsadó), Görögországban (1964–1965: Apollon Kalamaria, 1972–1974: Olympiakosz Volosz) és Cipruson (1953–1956: Pezoporikosz Larnaca, 1956–1957, 1965–1966, 1974–1976: APOEL, 1958–1959: ciprusi szövetségi kapitány, 1968–1970: Anorthoszisz, 1976–1979: APOP Paphosz). Nicosiában hunyt el, 1999. március 29-én. Immár itthon nyugszik, a család 20013-ban hazahozta a hamvait, Cegléden temették újra.